Heves orosz rakéta- és dróncsapások érték Ukrajnát vasárnap, áldozatok is vannak Kulcsár Péter2026. 07. 26., v – 16:40
Heves orosz rakéta- és dróncsapások érték Ukrajnát az éjszaka, vannak áldozatok és komoly károk keletkeztek több nagyvárosban, köztük Kijevben – közölték vasárnap az ukrán hatóságok.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, hogy Oroszország nyolc rakétával, illetve manőverező robotrepülőgéppel, valamint 136 drónnal intézett támadást. Zelenszkij „ballisztikus terrorról” beszélt, s újfent légvédelmi eszközök időben történő szállítására szólította fel hazája nyugati partnereit.
Oleh Szinyehubov megyei kormányzó szerint a kelet-ukrajnai Harkivban egy 40 éves nő meghalt az orosz támadásban. A kormányzónak a Telegramon adott tájékoztatása szerint kilencen pedig megsebesültek, köztük egy tízéves fiú is.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester szerint az ukrán fővárost ért támadásokban legalább három ember sebesült meg. Hozzátette, hogy a város legalább három kerületében tüzek keletkeztek a lehulló harceszközök törmelékei következtében.
Az ukrán légierő közlése szerint ballisztikus rakétákkal támadták Kijevet. A károk között az ukrán polgári védelmi hatóságok egy lángoló raktárról, 11 járműről, egy négyemeletes házról és egy nem lakócélú ingatlanról számolt be.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


