Három választást is tartanak ma Magyarországon, a Tisza és a Fidesz is meglepőt lépett

Három választást is tartanak ma Magyarországon, a Tisza és a Fidesz is meglepőt lépett

Helyi időközi választások lesznek, például Békéscsabán is egy körzetben, de nem tudjuk meg, hogy áll ma a politikai térkép: sem a Tisza, sem a Fidesz nem indít jelöltet egyik helyen sem.

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak.

A Somogy vármegyei Bárdudvarnokon azért van szükség időközi választásra, mert a képviselő-testület korábban a feloszlásáról döntött. A Kaposvártól nyugatra, a Zselic északi határán fekvő településen öt független jelölt – Balla János, Őze Rajmund, Pongrácz Attila, Szecsődi Tibor és a 2024-ben polgármesterré választott Ferencz Tamás Nándor – indul a polgármesteri címért, míg a hat testületi helyre huszonkét független jelölt aspirál. A választói névjegyzékben mintegy 940 választópolgár szerepel.

A Zselicben fekvő észak-baranyai Bakócán szintén polgármestert és képviselőket választanak, mert a település képviselő-testülete május 11-én a feloszlásáról döntött. A Hegyháti járás zsáktelepülésén öt független jelölt – Csordás Nándor, Fehér Kitti, Kelemen József, Zsirmon Szilárd, valamint a 2024-es választásokon már megválasztott Herr Kinga – indul a polgármesteri címért, míg a négy testületi helyre tizenegy független jelölt aspirál. A választásra mintegy 240 választópolgár jogosult.

Hírdetés

A Békés vármegyei Békéscsaba 7. számú egyéni választókerületében képviselőt választanak, mert a választókerület 2024-ben megválasztott képviselője, Bodóczi István (Pátria Békéscsaba Egyesület) a Tisza Párt színeiben áprilisban bekerült az Országgyűlésbe.

Az időközi választáson négy jelölt indul: Medovarszki János (Hajrá Békéscsaba Egyesület), Dancsó Tibor (Duna Párt), Gyebnár Dávid (Mi Hazánk Mozgalom) és Tatár Gergő (Pátria Békéscsaba Egyesület). A névjegyzékben több mint 3200 választópolgár szerepel.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

A Somogy vármegyei Nagykorpád roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna, de ez a választás a szükséges számú jelölt hiányában elmarad.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »