Először beszélt részletesen az idén tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról Kovács Ákos.
Először beszélt részletesen az idén tavasszal diagnosztizált pajzsmirigyrákjáról Kovács Ákos.
A Kossuth-díjas zenész a szegedi Ferences Ifjúsági Találkozón elmondta: egy rutinvizsgálat mentette meg az életét, a történteket pedig Isten kegyelmeként élte meg.
Első nyilvános megszólalásában beszélt betegségéről Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, költő és előadóművész. A szegedi Ferences Ifjúsági Találkozón felidézte, hogy idén tavasszal teljesen panaszmentesen vett részt egy régóta halogatott szűrővizsgálaton, amelynek végén egy nyaki ultrahang során találtak elváltozást a pajzsmirigyében.
Mint elmondta, valamennyi korábbi vizsgálata negatív eredményt hozott, ezért különösen váratlanul érte, hogy az ultrahangot követően mintát vettek az elváltozásból. Alig hat órával később telefonon hívták vissza, és közölték vele: rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Az énekes szerint a műtétet megelőző három hét jelentette a legnagyobb lelki megpróbáltatást.
Attól tartott, hogy a beavatkozás következtében elveszítheti a hangját,
ezért szinte megállás nélkül dolgozott a stúdióban, hogy befejezze a folyamatban lévő felvételeket.
A várakozás időszakában zarándoklatot tett a sümegi kegyhelyre, felvette a betegek szentségét, és – saját szavaival élve – rendkívüli imaháttér vette körül. Azt mondta, a műtét előtti utolsó napon olyan nyugalmat tapasztalt meg, amelyet korábban soha.
Én, aki kontrollmániás vagyok, teljesen megnyugodtam. Rábíztam magam az Úristenre és az orvosokra
– idézte fel.
A műtét sikeres volt, ráadásul – családtagjai beszámolója szerint – már a műtőből kifelé is a megszokott hangján beszélt. A végleges szövettani eredményekből ugyanakkor kiderült, milyen közel volt a daganat a pajzsmirigy tokjához: mindössze egy milliméter választotta el attól, hogy továbbterjedjen. Endokrinológusa szerint, ha a beavatkozás később történik, a betegség jóval súlyosabb következményekkel járhatott volna.
Ákos arról is beszámolt, hogy a műtét utáni vizsgálatok megnyugtató eredményt hoztak, szervezete a szakemberek szerint úgy működik, mintha a pajzsmirigyének egyik felét nem is távolították volna el.
Az előadó hangsúlyozta, nem saját betegségét szeretné a középpontba állítani, hanem azt a lelki tapasztalatot, amelyet a megpróbáltatások során átélt.
Ha nem lettem volna hívő, most hívővé váltam volna
– fogalmazott.
Kovács Ákos szerint a történtek során végig azt érezte, hogy Isten vezette az eseményeket: a halogatott szűrővizsgálattól kezdve a gyors diagnózison és a sikeres műtéten át egészen a felépülésig.
Úgy véli, a betegség arra is ráébresztette, milyen felbecsülhetetlen értéket jelent a család, a barátok és az imádságos közösség támogatása.
A Kossuth-díjas művész vallomása egyben fontos figyelmeztetés is: a panaszmentesség nem jelenti azt, hogy nincs baj. Saját történetével arra biztatott mindenkit, hogy ne halogassa a szűrővizsgálatokat, mert egy időben felismert betegség életet menthet.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


