A befejezéséhez közeledik a Feketenyéken található patak felett átívelő, a II/121-es úton található híd felújítása. Az új híd szerkezete már elkészült, a következő két hónapban pedig a befejező munkálatok zajlanak, így többek között a hídszerkezet vízszigetelése, a szegélyek betonozása, a korlátok és védőkorlátok felszerelése, az útpálya aszfaltozása, valamint a forgalmat és az időjárási viszonyokat figyelő intelligens Smart Road rendszerelemek telepítése.
A Nagyszombat Megyei Önkormányzat tervei szerint a hidat 2026 őszén adják át a közlekedőknek.
„Minden jelentősebb felújítás türelmet igényel, az eredmény azonban megéri a várakozást. Örülök, hogy az építkezés ideje alatt is sikerült fenntartanunk a forgalmat az ideiglenes hídnak köszönhetően, így sem a helyieknek, sem az autósoknak nem kellett hosszadalmas kerülőutakat igénybe venniük. Mostanra már kijelenthetjük, hogy a beruházás a végéhez közeledik, és ősszel átadhatjuk az új hidat a közlekedőknek. Az új átkelő minden erre közlekedő számára biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít majd”
– hangsúlyozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.
Mint írják,
a híd rekonstrukciója az Európai Unió társfinanszírozásával, a Szlovákia Program keretében valósul meg. A beruházás összköltsége jelenleg megközelíti a 858 ezer eurót.
A közlemény szerint a fejlesztés a megye Galántai járásban megvalósított út- és hídfelújítási beruházásainak sorába illeszkedik, és hozzájárul a közlekedés biztonságának növeléséhez, valamint a forgalom zavartalanabb lebonyolításához.
BN/Felvidék.ma/TTSK
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


