A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 364 fegyvert foglalt le. Egy részüket a magyar–szlovák határon, a többit egy lakóházban, valamint egy szerszámboltban. Három férfit lőfegyverrel való visszaéléssel gyanúsítanak.
A KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Bűnözői Csoportok Elleni Osztálya még tavaly indított eljárást lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt, miután olyan információk jutottak el hozzájuk, hogy egy örmény férfi a Józsefvárosi piacon, a szerszámboltban lőfegyvereket tart és nagy tételben árusít is – olvasható a police.hu oldalon.
A nyomozók az idő előrehaladtával egyre több bizonyítékot szereztek be az illegális üzletről. Kiderítették, hogy a fegyvereket kitől és honnan szerezheti be az 55 éves, budapesti, örmény állampolgár. A gyanú szerint egy 38 éves Pest megyei férfi vásárolta meg a légfegyvereket Lengyelországban, majd 49 éves Heves megyei társával Magyarországra hozta. Így került később a piacra.
A rendőrök nemrég a trióhoz köthető és hazánkba érkező újabb fegyverszállítmányról kaptak infót. Ennek okán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságával, valamint a Terrorelhárítási Központtal (TEK) is felvették a kapcsolatot. Így amikor az illegális áru átért a szlovák–magyar határon a Migléc–Tornyosnémeti átkelőnél, az egyenruhások azonnal akcióba léptek.
Két Mercedes Sprinterrel érkezett a szállítmány. Egyiket a 49 éves, a másikat a 38 éves férfi vezette. A nyomozók a pénzügyőrökkel mindkettőjüket elfogták, csakúgy, ahogy a TEK műveleti egysége az 55 éves örmény férfit. Mindhármuk kezén kattant a bilincs. Az akcióban a KR NNI részéről a Műveleti és a Bűnügyi Szolgálat több egysége vett részt.
A rendőrök a teherautókban összesen 122, a 38 éves férfi Pest megyei ingatlanjaiban 91, míg a piaci szerszámboltban 151 légfegyvert találtak. Ezek között az első vizsgálat alapján több, sűrített levegős technológiával működő, a bűncselekményi határértéket akár többszörösen is meghaladó csőtorkolati energiával rendelkező modellek is voltak.
A légfegyverek legálisan megvásárolhatók Lengyelországban 17 J csőtorkolati energia alatt, de hazánkban az eltérő jogi szabályozás miatt 7,5 J csőtorkolati energia felett éles lőfegyvernek minősülnek.
A lefoglalt teljes fegyverarzenál jogi megítélése szakértői kérdés.
A nyomozók hat helyszínen tartottak kutatásokat. Ennek során a fegyvereken kívül lefoglalták még az egyik, szállításhoz használt tehergépkocsit, valamint több mint 8 millió forintot és több mint 20 ezer eurót is.
A három férfit előállításukat követően lőfegyverrel visszaélés miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A rendőrség hangsúlyozza: aki nem hivatalos forrásból szerez magának fegyvert, könnyen súlyos bűncselekmény gyanúsítottjává válhat. Ugyanis a lőfegyver engedély nélküli tartása bűncselekmény.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


