Szent Ferenc Kisnővérei június 24. és 28. között közösségépítő napokat tartottak Bükkszentkereszten. Mészáros Judit Ráhel ferences kisnővér beszámolóját közöljük.
A háromnapos tréninget Bajnóczi Sára és Valter Margit, a Nyolc Boldogság Közösség tagjai tartották, akik segítettek bennünket abban, hogy egyre inkább utat találjunk egymáshoz és egymáson keresztül az Istenhez.
A napok témái sokszínűek voltak. Lehetőségünk nyílt reflektálni arra, amin a közösségünk nővérei az elmúlt év során munkálkodtak különböző tematikájú csoportokban. A munkacsoportok egy éven át mélyültek az önismeretben, az értéklátásban és dolgoztak az egymással való kapcsolat javításán. Ezt a munkát Margit és Sára nővér segítségével lezártuk.
A napok során szó volt nővérházaink működéséről és az új, debreceni alapítással kapcsolatban felmerülő kérdésekről, a házaink közötti kapcsolat mibenlétéről és ennek javításáról. Érintettünk kommunikációs témákat, szó esett a bizalomról, illetve ennek jelenlétéről a szervezeti kultúrában, dolgoztunk az érzéseinkkel, valamint előretekintettünk bizonyos szempontok mentén a soron következő káptalanunkra.
A napok módszertanilag is sokszínűek voltak. Részt vehettünk ráhangolódó játékokban, szituációs gyakorlatokban, egyes feladatok a kreativitásunkat szólították meg, de volt lehetőségünk csöndben, egyénileg reflektálni és dolgozni.
Forrás és fotó: Szent Ferenc Kisnővérei/szerzetesek.hu
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


