Három napon át hallgatta ki a bíróság Bernard Slobodníkot a Tisztítótűz-ügyben

Három napon át hallgatta ki a bíróság Bernard Slobodníkot a Tisztítótűz-ügyben Mészáros Richárd2026. 07. 23., cs – 19:49

Csütörtökön folytatódott a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon (ŠTS) a Tisztítótűz-ügy (Očistec) tárgyalása. A vád bűnszervezet létrehozása és működtetése a rendőrség és a biztonsági szervek legfelsőbb vezetésében, a 2012 és 2018 közötti időszakban. A Bernard Slobodník vádlott, egyben az egyik koronatanú a tárgyalás harmadik napján mind a 20 vádpontban vallomást tett. Öt vádpontban elismeri, egyben vádpontban tagadja a bűnösségét.

Slobodník, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénzügyi Rendőrségének volt vezetője részletesen leírta, hogyan befolyásolták a rendőrségi nyomozást egyes ügyekben. Állítása szerint közvetlenül Norbert Bödör nyitrai üzletembertől és Gašpar akkori országos rendőrfőkapitánytól, a parlament jelenlegi alelnökétől kapott utasításokat. Minden megbízás rajta keresztül ment, és rendszeresen beszámolt az eljárásról, arról, hogy halad a nyomozás, valamint az egyes intézkedésekről. Állítása szerint nem voltak elégedettek a munkájával, és ez vonatkozott például a „Kiska-ügyre” is. A tanú egy ügyvédnél tartott házkutatás leállításáról, és csúszópénzekről is beszélt.

„Ma véget ért Slobodník kihallgatása, a vádlott kitartott az előzetes eljárás során tett vallomása mellett. A tárgyalás a vádlottak meghallgatásával folytatódik” – közölte Bohdan Čeľovský ügyész.

Várhatóan Gašpar is hétfőn (július 27.) tesz vallomást. Védőügyvédje, Marek Para aFbszurdnak nevezte, amit Slobodník a vallomásában mondott.

Hírdetés

„Türelmesnek kell lennünk, és be kell mutatnunk azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják, hogy ezek az állítások abszurdak. A vád szempontjából az egyik kulcsfontosságú pontot – amely a feltételezett bűnszervezetnek kijátszott információkról szól – csupán általánosságban fogalmazták meg, ami ellehetetleníti a védelemhez való jog gyakorlását. Mivel a tanú sem tudta ezt pontosítani, ragaszkodni fogunk hozzá, hogy az ügyész érdemben reagáljon a felvetésre” – hangsúlyozta Para, és hozzátette: számukra ennél sokkal lényegesebbek az úgynevezett korrupciós ügyek, ezekre fognak koncentrálni a továbbiakban.

Gašpar szerint Slobodník számos állítása ellentmond a bemutatott bizonyítékoknak.

„Konkrétan fogok fogalmazni a vallomásomban, nem általánosságokban, ahogy most hallottuk. A tanú vallomásai kifejezetten hangulatkeltésre szolgáltak, semmi másra” – jelentette ki Gašpar.

„Védencem megerősítette korábbi vallomásait. Azokban a részekben, ahol eltért, elmagyarázta, miért mondott mást az első vallomásában, mint a későbbiek során” – mondta Ján Dulovič, Slobodník jogi képviselője.

A Tisztítótűz-ügynek 11 vádlottja van, köztük Norbert Bödör nyitrai vállalkozó, Tibor Gašpar, a parlament jelenlegi alelnöke, aki 2012 és 2018 között országos rendőrfőkapitány volt, továbbá Dušan Kováčik korábbi különleges ügyész, valamint František Imrecze, a pénzügyőrség korábbi elnöke, emellett a már megszüntetett Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség több magas beosztású egykori vezetője is: Peter H., Marián Z., Róbert K., Bernard Slobodník és Milan M., valamint Roman S. volt rendőr.

A vádlottak többsége alaptalannak és törvénytelennek nevezte az ellene indított büntetőeljárást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »