2000 euró egyetlen tantárgyért? Így működik a közpénzszivattyú, állítja a PS Nagy Roland2026. 07. 23., cs – 15:19 Pozsony |
A Progresszív Szlovákia (PS) képviselői szerint az oktatási tárca államtitkára úgy dönt a közpénz sorsáról, hogy közben az egyik egyetemen is dolgozik, ráadásul nem kevés pénzért. Mindeközben pedig a Hlas a fiatal tudósok zsebéből emeli ki a támogatást.
Tina Gažovičová, a PS parlamenti képviselője a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Róbert Zsembera, az oktatási minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára esetében összeférhetetlenség gyanúja áll fent. Zsembera a 2023-as parlamenti választás előtt a Comenius Egyetem rektori hivatalának igazgatójaként tevékenykedett, majd ősszel államtitkárrá nevezték ki.
Az összeférhetetlenség mintapéldája
Gažovičová szerint az egyetlen elfogadható eljárás az lett volna, ha ezután megszünteti korábbi munkaviszonyát az egyetemen, lemond az ott élvezett előnyökről, és teljes mértékben az államtitkári feladataira összpontosít, de ez nem történt meg, állítólag továbbra is itt dolgozik.
„Ha egy politikus az összes felsőoktatási intézményt érintő döntésekről határoz, miközben jelentős összeget kap közvetlenül a Comenius Egyetemtől, az tankönyvi példája az összeférhetetlenségnek.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Zsembera úr nem hajlandó megmagyarázni, pontosan miért kapja ezt a pénzt. Ugyanilyen felháborító, hogy az oktatási miniszter homokba dugja a fejét, és azt üzeni a nyilvánosságnak, hogy az ügy egyáltalán nem érdekli” – mondta Gažovičová.
A 2000 eurós kurzus nyomában
A képviselőnő szerint az államtitkárt megillető juttatás nagysága is kérdéseket vet fel. „Zsembera egy tantárgyat oktat a Pedagógiai Karon, de a 2024-ben kapott 26 ezer euró nem tekinthető szokványos díjazásnak egyetlen kurzusért.
Ez havi több mint 2000 eurót jelent, ami magasabb annál, mint amennyit egyes teljes munkaidős egyetemi adjunktusok keresnek.
Azt sem tudjuk továbbra sem, hogy 2025-ben és 2026-ban mennyi jövedelemhez jutott” – közölte.
Gažovičová továbbá arra is rámutatott, hogy hasonló kettős szerepvállalás érinti a Hlas által jelölt parlamenti oktatási bizottsági elnököt, Paula Puškárovát, aki egyben a Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese is.
A PS éppen ezért felszólítja Tomáš Druckert, hogy vessen véget a felsőoktatás további átpolitizálásának. „Ő felel az oktatási tárcáért, a Hlas alelnöke is, ezért végre meg kellene szólalnia. Mi a szeptemberi parlamenti ülésre benyújtjuk a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek célja az összeférhetetlenség hatékonyabb megelőzése és a felsőoktatási intézmények jobb irányítása” – zárta Gažovičová.
Kapcsolódó cikkünk
Komoly kritikák érték a Nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetemet egy olyan szerződés miatt, amelynek értelmében az intézmény a következő 30 évben összesen 21 millió eurót fizethet ki egy új rektorátusi épület használatáért. Az ügy politikai szálakat is felvet, és az ellenzék szerint rendkívül hátrányos feltételeket tartalmaz.
A megállapodás egy korábbi nagyszombati gőzfürdő épületére vonatkozik, amely korábban a ŽOS Trade tulajdonában volt. Az egyetem vezetése az ingatlan eladásával és visszabérlésével oldotta volna meg az infrastruktúra-fejlesztést, amelyhez korábban több mint 12 millió eurós támogatást nyertek el a Helyreállítási Tervből.
A Progresszív Szlovákia szerint azonban a konstrukció komoly kérdéseket vet fel. Állításuk szerint a szerződés olyan magáncégeknek kedvez, amelyek kapcsolatba hozhatók a Hlas párthoz közel álló körökkel, különösen egy parlamenti képviselő Peter Náhlik családtagjaihoz köthető cégeket érint. A párt képviselője, Tina Gažovičová hangsúlyozta: a szerződés részleteiről még az egyetem akadémiai szenátusának tagjai sem kaptak megfelelő tájékoztatást, ráadásul a dokumentumot sem hozták nyilvánosságra időben, ami akár annak érvényességét is megkérdőjelezheti.
Megkezdődött a kifizetés
Mindezek ellenére már megtörtént az első kifizetés: az egyetem 84 ezer eurós előleget utalt át. A teljes konstrukció költsége azonban hosszú távon elérheti a 21 millió eurót, amit az ellenzék aránytalannak és indokolatlannak tart.
A kritikusok szerint különösen visszás a helyzet annak fényében, hogy Szlovákiában egyre több diák választja a külföldi tanulmányokat, részben a hazai infrastruktúra és lakhatási lehetőségek hiányosságai miatt. Úgy vélik, az ilyen jellegű kiadások nem a felsőoktatás valós problémáira adnak választ.
Képbe került a tárca is
Az ügy kapcsán az oktatási minisztérium szerepe is reflektorfénybe került. Gažovičová felszólította Tomáš Drucker (Hlas) oktatási minisztert, hogy haladéktalanul vizsgálja ki a szerződés körülményeit és gazdaságosságát. Kérdésként merült fel az is, hogy a projekt finanszírozásában szerepet játszottak-e uniós helyreállítási források.
Az ellenzék szerint az eset egy újabb példája lehet annak, hogy közpénzek kerülnek politikailag kötődő üzleti körökhöz. A minisztérium egyelőre nem adott részletes választ az ügyben felmerült aggályokra.
Ne maradjon le semmiről! Iratkozzon fel Hírlevelünkre!
31 millió tűnhetett el
A sajtótájékoztatón Štefan Kišš, a PS parlamenti képviselője azt is kijelentette, hogy 31 millió eurót, amelyet eredetileg tudományra, kutatásra és innovációra szántak a fiatal kutatók Szlovákiában tartása érdekében, a Hlas több személy magánjövedelmévé alakította át. A PS szerint a pénznek elsősorban a belügyminisztériumhoz, az oktatási minisztériumhoz és a helyreállítási tervért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalához kellett volna kerülnie. Kišš közölte, hogy a PS közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben, és további magyarázatot kér.
Zsembera: Sosem titkoltam, hogy tanítok
Zsembera a közösségi oldalán reagált a PS képviselőinek állításira, amelyek némelyikét féligazságnak, némelyikét pedig hazugságnak nevezte. Leszögezte, sosem tartotta titokban, hogy a Comenius Egyetem kötelékében tevékenykedik.
Mint írta, már korábban, az államtitkárrá választása előtt is vállalt pedagógia tevékenységet az intézményben, és nem ez nem változott. Hangsúlyozta, a bevételeit mindig átlátható módon közzéteszi, amelyeket a parlament összeférhetetlenségi bizottsága is ellenőriz.
„Ezt lehetőségnek tekintem arra, hogy az akadémiai környezetben szerzett tapasztalataimat beépítsem a törvények és stratégiai koncepciók előkészítésébe, amelyek előrébb vihetik az oktatásügyet. A PS logikája szerint egy tanárnak, orvosnak vagy egyetemi professzornak közéleti tisztség vállalásakor teljesen meg kellene szakítania a kapcsolatot a saját szakmájával. Ez nemcsak abszurd, hanem káros is – az államnak olyan emberekre van szüksége, akik ismerik a gyakorlati valóságot, nem csupán az íróasztal mellől ismerik az elméletet”
– írta Zsembera.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


