Lemondott Matúš Oľha, a Művészeti Alap Tanácsának (FPU) elnöke – tájékoztatott a TASR hírügynökség. Távozásának okáról azt mondta, nem hajlandó tovább elviselni a személye elleni sajtóhadjáratot. Oľha egyúttal kijelentette, hogy tanácsbeli tagságát megtartja.
„Hónapok óta zajlik ez a mediális lincselés. Addig ismételgetnek teljesen alaptalan gyanúsítgatásokat, amíg azok ‚tényekké‘ nem válnak. A magyarázatokat pedig elhallgatják, mert nem illenek bele abba a forgatókönyvbe, ami már előre meg lett írva” – jelentette ki a tanács távozó elnöke.
Hozzátette,
tiszteletben tartja, hogy a médiának és a nyilvánosságnak joga van bírálni az intézményeket, de szerinte a Művészeti Alappal és annak szerveivel kapcsolatos nyilatkozatok célja „konkrét emberek szisztematikus felőrlése”, és ez mostanra elviselhetetlenné vált.
Azt sem vonja kétségbe, hogy a sajtónak joga van kérdezni, a közintézmények pedig kötelesek válaszolni. „Az alap bizonyítottan és folyamatosan teljesítette ezt a kötelességét, a törvényes kereteket is meghaladva” – szögezte le Oľha. „A válaszadási kötelezettség azonban nem azt jelenti, hogy a végtelenségig tűrnünk kell mindent” – tette hozzá.
Oľha ezzel magyarázza a Művészeti Alap Tanácsának szerdai (július 22.) ülése után történteket is. „Azért nem válaszoltam a kérdésekre, mert már nem tudtam mit hozzátenni. Hónapok óta folyamatosan kapom ugyanazokat a kérdéseket, a válaszokat pedig egyszerűen nem veszik figyelembe. Ez nem hallgatás volt, hanem egy olyan ember kimerültsége, aki már számtalanszor nyilatkozott, és újra meg újra azt tapasztalta, hogy semmit sem számít az, amit mond” – tette hozzá.
Részben a szerdai történések miatt döntött úgy, hogy lemond.
„A Művészeti Alap Tanácsának egyszerű tagjaként továbbra is azon fogok dolgozni, hogy normalizálódjon a helyzet a szlovák kulturális életben” – fűzte hozzá. Oľha a tanács szerdai ülése után bejelentette, hogy a tanács rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az alap alkalmazottainak állítólagos lehallgatási ügyében. A sajtó ezt követő kérdéseire már nem válaszolt, és láthatóan feldúltan próbált szabadulni az újságírók gyűrűjéből.
A TASR-nek Daniela Jahnová, a Művészeti Alap titkárságának vezetője erősítette meg július 16-án, hogy lehallgatókészülékekre bukkantak az alap irodáiban, az ügyben feljelentést tettek. A berendezéseket az alkalmazottak fedezték fel, az íróasztalok aljára voltak erősítve.
A Művészeti Alap Tanácsa új elnökének megválasztásáig Ľubomír Kleštinec alelnök vezeti a testületet.
Az új elnököt a tanács következő ülésén, augusztus 12-én választják meg.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


