KFC: Cél a biztos bentmaradás, a stadion szeptember végére teljesen elkészülhet (GALÉRIA)

KFC: Cél a biztos bentmaradás, a stadion szeptember végére teljesen elkészülhet (GALÉRIA) Elek Zoltán2026. 07. 22., sze – 17:05

Már saját stadionjában fogadta a szezon előtti sajtótájékoztatón az újságírókat a komáromi KFC tegnap kora délután. A Niké Ligát felvezető eseményen természetesen sok szó esett az új létesítményről, a klub körül kialakult helyzetről, de a szezon céljaira is fény derült.

Az új komáromi stadionban jelen állás szerint augusztus 2-án játszhatja első meccsét a lila-fehér csapat. Ám amennyiben a nagyszombati Spartak jól szerepel majd a nemzetközi porondon, nincs kizárva, hogy él a halasztás lehetőségével. Így a DAC elleni, augusztus 16-ra kiírt találkozón térhetne haza a KFC. Persze a sárga-kékek is indulnak a Konferencialiga-selejtezőben, így akár a 4. forduló programja is változhat. 

A csapat viszont természetesen csak a szombaton esedékes trencséni szezonnyitóra összpontosít.

„Többé-kevésbé sikerült a terveinknek megfelelően megerősíteni a csapatot, de egy középcsatárt még mindenképpen szeretnénk igazolni Lukas Leginus mellé. A felkészülési mérkőzéseken kevésbé foglalkoztam az eredménnyel, inkább a játékra, az egyes játékosok teljesítményére figyeltem. Nagyon várom már az első hazai mérkőzést, de jelenleg csak az AS Trenčín elleni szezonnyitóra figyelünk. 

Összességében remélem, hogy nyugodtabb idényünk lesz, mint tavaly, már osztályozó nélkül kiharcoljuk a bentmaradást, 

és a kupában is minél tovább tudunk menni” – foglalta össze a hathetes felkészülést Czibor Norbert, a KFC vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

A komáromi labdarúgócsapatot a Niké Ligában tartó szakember új szerződését ma jelentette be a lila-fehér klub.

A KFC a Niké Liga 11. helyén végzett a 2025/2026-os idényben, így osztályozóra kényszerült az élvonalbeli tagságért. A zólyomi 1:0-ás vereség után pályaválasztóként Aranyosmaróton 3:1-re legyőzte a II. liga második helyezettjét, így július végén már a harmadik idényét kezdheti meg a legmagasabb osztályban.

A Radványi Miklós helyét három fordulóval a bajnokság vége előtt átvevő addigi asszisztens, Czibor Norbert már akkor, május végén elmondta, komáromiként neki is óriási élményt jelentene, ha valamilyen minőségben ott lehetne az új stadion Niké ligás avatóján – ez pedig végül a vezetőedzői poszt lesz.

„Lejárt a szerződésem az idény végén, és bár a háttérkommunikáció megindult, én sem tudhattam, mivel számol a klubvezetés, másvalaki is képben van-e esetleg, kapcsolatban voltam Radványi mesterrel is. Egy hete szóltak, hogy gondolkozzak el a vezetőedzőségen, és ma került pont az ügy végére” 

– foglalta össze lapunk megkeresésére az elmúlt időszak történéseit Czibor.

Kapcsolódó cikkünk

A komáromi KFC osztályozón harcolta ki a bentmaradást a Niké Ligában. A zólyomiak elleni 3:0 után a két gólt jegyző Rudzan és a csapatot krízishelyzetben átvevő Czibor Norbert értékelt.

A játékosoknak hosszú útjuk volt az öltözőig, mindenki közös képet szeretett volna velük és labdaszedő, szurkoló, rendező és újságíró egyaránt kiosztott egy-két pacsit Rudzanéknak az ünneplés közben.

„Hihetetlen napokon vagyunk túl, többen voltak, akik már nem tudtak segíteni a csapaton, de aki egészséges volt, mindent megtett. Azt hiszem megmutattuk, hogy helyünk van a Niké Ligában. 

Az első gól előtt nem volt annyi helyzetünk, amennyit szerettünk volna, de miután sikerült betalálnunk, kicsit megnyugodtunk. 

Utána a Zvolen is egy kicsit nyíltabban játszott, ez pedig szintén nekünk kedvezett – értékelt a meccs (egyik) hőse, Ondřej Rudzan, aki természeten elmondta, hogy a szurkolóknak is jár az elismerés, akik a Prešov ellen és most is odatették magukat. A balhátvéd azt is elmondta, nemcsak a pályán átélt izgalmak miatt sajnálta, hogy nem sikerült korábban kiharcolniuk a bentmaradást. – Már a bemelegítéstől éreztük a támogatásukat. Az új stadionban is biztos ott lesznek mögöttünk és remélem többen is fognak járni meccsre, mint itt Aranyosmaróton. 

Persze most biztosan ünneplünk majd a csapattal, de engem már otthon is nagyon várnak. A feleségem már a kilencedik hónapban van, mondtam is neki, hogy ezt a két osztályozót még várja meg és ha hazaérek, már jöhet a baba. 

Mondhatom, hogy ez a három csúcspont, a Prešov elleni meccs, ez a mostani és a kisfiunk születése zárja a szezont. Én leszek a világ legboldogabb embere” – zárta az interjút a cseh játékos, akit a csapatkapitány, Martin Šimko egyenesen hősnek nevezett.

Elfogyott a sör

A ViOn öltözőfolyosóin az utóbbi években számos szürreális jelenet szemtanúi voltunk. Méltó lezárása volt ennek az időszaknak a mostani kép is: Míg Rudzan az utolsók között adta az interjúkat, a komáromi öltözőből túlnyomó részt magyar retroslágerek halladszódtak, 

csapattársai pedig törülközőben, kezükben sörrel keresték a folyosó helyiségeiben lévő szabad zuhanyzókat, miközben néhány pacsit és „fülest” is kiosztottak Rudzannak. 

Utóbbiból Czibor Norbertnek is jutott, sörből azonban kevesebb, hiszen azzal nem készültek fel eléggé. Ezért is hiányzott a hazai pálya, ahol biztosan komolyabb ünneplést csaphattak volna az érintettek és az edzőnek is jutott volna egy második ital, sőt akár egy palack bor is.

„A regeneráció volt a siker kulcsa. A zólyomi meccs utáni első napon csak erre figyeltünk és végül csütörtökön is úgy döntöttünk, hogy a frissítést helyezzük a fókuszba, csak egy taktikai értekezletet tartottunk. Pénteken aztán néhány részletet kijavítottunk az edzésen és ma sikerült nyernünk. 

Az új szezonban a stadiont várom a legjobban. Itt van többek között Ganbold, Šimko, Šmehyl, Bayemi, akik végicsinálták velünk az elmúlt három évet, megérdemlik, hogy játszanak ott. Most kezdődik végre számunkra otthon a Niké Liga. 

Mindenkinek ajánlom, hogy nézze majd meg azt a szép stadiont – mondta Czibor, aki minden interjúját úgy kezdte, hogy köszönetet mondott csapatának a hozzáállásukért és az elvégzett munkáért. – Az edzői képzés során velem foglalkozó mentorom azt mondta korábban egy hasonló helyzet után, hogy horgászni indul és egy pohár rumot is megiszik. 

Nos, én vadász vagyok, úgyhogy biztosan felülök a lesre és Marcelházán borászatunk is van, így a bor is elő fog kerülni” 

– beszélt Ivan Galád emlékezetes nyilatkozatáról és az ünneplésről az edző, aki a jövőjéről egyelőre nem akart beszélni.

Információink szerint a stadion használatbavételi eljárása során mindent rendben találtak a szakértők, így jelenleg csak a papírmunkára várnak a klubnál, hogy időben leadják a licenc elbírálásához szükséges dokumentumokat a szövetségnek. Jelen állás szerint júliusban Niké Ligás meccseket rendezhetnek a Duna-parti városban, ám az utóbbi évek után, várjuk meg a jövő héten esedékes hivatalos bejelentéseket.

Kapcsolódó cikkünk

Komáromi sikerrel zárult a Niké Ligáért folytatott osztályozó, így már csak a klubvezetőkön múlik lesz-e élvonalbeli meccs a Duna-partiak új stadionjában.

A kezdés előtt egy órával már a helyén volt a Klapka Divízió, a komáromi szurkolótábor, de a zólyomiak is szépen gyülekeztek. Már a bemelegítés alatt a szokottnál jobb volt a hangulat. A kezdés előtt nem sokkal pedig a hazaiakhoz csatlakoztak erősítésként a dunaszerdahelyi vezérszurkolók is. 

Ha a klubok vezetése között, a pletykák szerint, nem is jó a kapcsolat, a szurkolóknál más a helyzet.

A csapatok kivonulásakor a vendégek egy piros-kék élőképpel készültek, míg a túloldalon lila-fehér füstbombák gyulladtak. A kezdés előtt mindkét csapat összegyűlt egy körben a pályán és a csapatkapitányok kiadták az utolsó utasításokat. A Prešov elleni találkozóhoz hasonlóan újra focihangulat uralkodott a ViOn stadionjában.

A komáromiak kispadja az első perctől kezdve együtt élt a játékkal, folyamatosan biztatták játékosaikat. A kezdőbe bekerült a keddihez képest Ganbold, Ožvolda és Krčík.

A 15. perc hozta meg az első nagy helyzeteket, de közvetlen közelről Krčík, 11 méterről pedig Ožvolda sem talált be. Előbbinél a kapus védett, utóbbi pedig nem talált kaput. A játékot a hazaiak irányították, a vendégek pedig a szervezett védekezésre és a labda lassú játékbahozatalára építettek. Domonkosé volt a következő lövés, de távolról a kapust találta el.

Nem sokkal később Šmehyl került a földre egy Petrák ellni párharc után, utóbbi megúszta sárga lappal, pedig egy gyors VAR-vizsgálatra is sor került. Bő fél óra után újra a tizenhatoson belül próbálkozott a KFC, végül Boďa lövését blokkolták. Rudzan próbálkozott következőre, de Krejčí védett.

Közben a játékvezető kijött szólni a főrendezőnek, hogy a vendégszektorból sípszót hallott, és ha nem hagyják abba a játék megzavarását a szurkolók, kiürítteti a szektort. 

A félidő hajrájában a kezdetektől dumáló és a sportszerűtlenség határát súroló belépőkkel jelentkező Adayilo sárgát kapott. A jobbhátvéd a másodosztályban még a lila-fehéreknél játszott.

Egy szöglet után másodjára Domonkosnak gurította le a labdát Šmehyl. Az ő lövését még blokkolták, de a lecsorgót Rudzan a hálóba lőtte, 1:0

Az oldallelátó többször beszállt már a drukkolásba, de a gól után már el is nyomták a két kapu mögött helyezkedő szurkolótábort.

A szünetben a lila-fehérek vezérszurkolója megkérte az oldallelátón helyet foglalókat, hogy szálljanak be a skandálásba és az 50. percben zengjen az egész stadionban a „Hajrá, KFC!”.

A félidőben csak az addig teljesen passzív zólyomiak cseréltek. A szimpatizánsaik lelkesedését viszont ez sem hozta vissza, a vendégszektor elcsendesült. Főleg a 49. percben, amikor Šmehyl beadását Boďa csúsztatta meg, a hosszú oldalon pedig Rudzan érkezett és a hálóba pofozta a labdát, 2:0. A VAR-vizsgálat alatt a komáromi szurkolók Czibor Norbert vezetőedző nevét skandálták, majd jött a szünetben megbeszélt skandálás. 

A videóbíró nem változtatott az ítéleten, újra élvonalbeli helyzetben játszott a KFC.

Špiriak ápolásra szorult, felszakadt az arcán a bőr. Mire azonban a játékvezetők ezt észrevették, és leküldték őt a pályáról, a komáromi kispad már fel volt készülve, mert Ožvolda ivás közben jelezte a problémát. Az ilyen apróságokban is látszott, mennyire egyben vannak a komáromiak. Ez akkor is megmutatkozott, amikor egy megcsúsztatott szögletet Šimko a kapu torkából fejelt ki, az ismétlés pedig fölé ment.

Bayemi és Pillár volt az első két komáromi csere, Špiriak és Krčík jöttek le. Šmehyl szöglete után Boďa fejelt a rövid saroknál, de Krejčí újabb bravúrt mutatott be, Pillár pedig egy méterről mellé lőtt. A kontra végén Dlubáč is bemutatott egy védést. Újra jött a teljes lelátós hazai szurkolás, és megerősítést nyertek Radványi Miklós szavai, aki szerint saját stadionjukban 10 ponttal többet szereztek volna. 

Ebben a környezetben nem lehetett más a meccs vége, csak győzelem…

A 69. percben magyar örömlányokat emlegettek a zólyomiak, addig csak a lila-fehérek szlovák tudásával élcelődtek. Válaszként a komáromi drukkerek a II. liga bajnokát, Besztercebányát kezdték éltetni. Boďa közben lejött, Tamás Nándor váltotta. A 71. percben egy kontra végén szerencsével Ganbold elé került a labda, akinek lövésébe beleért Krejčí, de védeni nem tudott, 3:0.

Jöttek az újabb helyzetek, de Mustafic szólója és az azt követő két szöglet is csak nagy helyzeteket hozott, de a gól elmaradt. A zólyomiak kispadján Ján Kováč másodedző előbb sárga majd piros lapot kapott. Gesztusai alapján ennek ellenére szívesen megverekedett volna Ziemba játékvezetővel.

A vendégek elővették, vélhetően az ünneplésre előkészített, lufijaikat és pirotechnikájukat és megünnepelték csapatukat, akik részéről az osztályozó kivívása is szép eredmény volt.

Próbálkoztak támadni a zólyomiak, de nagy veszélyt nem tudtak kialakítani Dlubáč kapuja előtt. A hosszabbításban Szűcs és Pastorek is beállt hazai oldalon. Az eredmény már nem változott, a lefújás után jöhetett az ünneplés, szólt is a lelátón:

Az éjjel soha nem érhet véget…

KFC Komárno–MFK Zvolen 3:0 (1:0)

Gólszerzők: Rudzan (43., 49.), Ganbold (71.)
Játékvezető: Ziemba, 1344 néző
Sárga lap: Rudzan, Adayilo, Filipiak, Gaško, ill. Petrák, Krčík

KFC: Dlubáč–Krčík (66. Pillár), Špiriak (66. Bayemi), Šimko, Rudzan–Domonkos (90+2. Szűcs), Ožvolda–Šmehyl, Mustafic, Ganbold (90+2. Pastorek)–Boďa (70. Tamás)

ZVOLEN: Krejčí–Adayilo (88. Dvorský), Gško, Filipiak, Petrák (46. Köröš)–Gono (54. Onuoha), Tóth, Starší (80. Blihár), Úradník (80. Patrnčiak), Vrekić–Sylvestr

Az első meccsen 0:1, Niké Ligás maradt a KFC.

Niké Liga, osztályozó, visszavágó

A fiatal, 30 éves szakember kétéves szerződést kötött a KFC-vel. Saját korábbi helyére új ember érkezik a klubhoz, de elmondása szerint nagyon örülne, ha a szakmai stáb többi tagjával továbbra is együtt dolgozhatna.

„Június 15-én kezdjük a felkészülést, 16-án tesztelés vár a játékosokra, aztán elrajtolnak a kétfázisos, erőnléti edzések, egy-két hétig ez lesz a program. Vannak kiszemeltjeink, akikkel most már konkrétabban is tárgyalhatunk. Emellett szeretnénk a csapat magját megtartani” 

– nyilatkozta az Új Szónak Czibor. 

Felvetésünkre, hogy „rendes” vezetőedzőként milyen érzés volt az első (villám)interjú, jót nevetett, mondván, ebbe csak most gondol bele. 

„Tetszik a kérdés… De komolyra fordítva a szót, nagyon bízom benne, hogy kitölthetem a szerződésemet, mert az azt fogja jelenteni, hogy az első szezonomban is jöttek az eredmények.”

Kapcsolódó cikkünk

A Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) illetékes szerve jóváhagyta a komáromiak fellebbezését, így minden akadály elhárult, hazatérhet új stadionjába a lila-fehér csapat.

A komáromiak első körben nem kapták meg az élvonalbeli licencet, ám már akkor jelezték, hogy ehhez csak a stadion használatbavételi engedélye hiányzik. A KFC fellebbezése alapján május végéig volt lehetőségük pótolni a szükséges iratokat. Ahogy arról már beszámoltunk, az illetékes szervek nem találtak hibát a stadion azon részén, amely a mérkőzések megrendezéséhez szükségesek és kiállították a szükséges igazolásokat. 

Ezeket küldték be a komáromiak a szövetséghez, amelynek illetékes szerve is elfogadta azokat. Erről a klub közösségi oldalain számoltak be, „Új otthon, új fejezet” felütéssel.

„A Szlovák Labdarúgó-szövetség licenceljárásának fellebbviteli szerve helyt adott fellebbezésünknek mai ülésén, így a 2026/27-es szezont már új hazai létesítményünkben kezdhetjük meg” – olvasható a KFC Facebook-oldalán.

Így bár a főlelátón belül lévő étterem helyiségei és a szállodai szobák még nincsenek készen, a futballmérkőzések rendezéséhez szüksége infrastruktúra már rendelkezésre áll. A korábbi hírek szerint az építkezés fennmaradó részét egy éven belül kell lezárnia a klubnak.

A csapat a Niké Liga 2025/2026-os idényében a 11. helyen végzett, így osztályozóra kényszerült. Az első zólyomi összecsapást ugyan 1:0-ra elveszítették, de ideiglenes otthonukban aranyosmaróton, 3:0-ra győzték le az MFK Zvolen csapatát, így a pályán is kivívták az élvonalbeli tagságot.

A Niké Liga következő szezonja július 25-26-án veszi kezdetét. A komáromiak a sorsolás szerint a 2. fordulóban játszanának először hazai pályán és a Trnava csapatát fogadnák. A végleges menetrendet azonban még nem hagyták jóvá a szövetségben. Illetve lehetséges, hogy a nyár folyamán, még a bajnokság előtt, egy gálamérkőzéssel nyitja meg az új aréna kapuit a KFC.

Kapcsolódó cikkünk

A komáromi KFC osztályozón harcolta ki a bentmaradást a Niké Ligában. A zólyomiak elleni 3:0 után a két gólt jegyző Rudzan és a csapatot krízishelyzetben átvevő Czibor Norbert értékelt.

A játékosoknak hosszú útjuk volt az öltözőig, mindenki közös képet szeretett volna velük és labdaszedő, szurkoló, rendező és újságíró egyaránt kiosztott egy-két pacsit Rudzanéknak az ünneplés közben.

„Hihetetlen napokon vagyunk túl, többen voltak, akik már nem tudtak segíteni a csapaton, de aki egészséges volt, mindent megtett. Azt hiszem megmutattuk, hogy helyünk van a Niké Ligában. 

Hírdetés

Az első gól előtt nem volt annyi helyzetünk, amennyit szerettünk volna, de miután sikerült betalálnunk, kicsit megnyugodtunk. 

Utána a Zvolen is egy kicsit nyíltabban játszott, ez pedig szintén nekünk kedvezett – értékelt a meccs (egyik) hőse, Ondřej Rudzan, aki természeten elmondta, hogy a szurkolóknak is jár az elismerés, akik a Prešov ellen és most is odatették magukat. A balhátvéd azt is elmondta, nemcsak a pályán átélt izgalmak miatt sajnálta, hogy nem sikerült korábban kiharcolniuk a bentmaradást. – Már a bemelegítéstől éreztük a támogatásukat. Az új stadionban is biztos ott lesznek mögöttünk és remélem többen is fognak járni meccsre, mint itt Aranyosmaróton. 

Persze most biztosan ünneplünk majd a csapattal, de engem már otthon is nagyon várnak. A feleségem már a kilencedik hónapban van, mondtam is neki, hogy ezt a két osztályozót még várja meg és ha hazaérek, már jöhet a baba. 

Mondhatom, hogy ez a három csúcspont, a Prešov elleni meccs, ez a mostani és a kisfiunk születése zárja a szezont. Én leszek a világ legboldogabb embere” – zárta az interjút a cseh játékos, akit a csapatkapitány, Martin Šimko egyenesen hősnek nevezett.

Elfogyott a sör

A ViOn öltözőfolyosóin az utóbbi években számos szürreális jelenet szemtanúi voltunk. Méltó lezárása volt ennek az időszaknak a mostani kép is: Míg Rudzan az utolsók között adta az interjúkat, a komáromi öltözőből túlnyomó részt magyar retroslágerek halladszódtak, 

csapattársai pedig törülközőben, kezükben sörrel keresték a folyosó helyiségeiben lévő szabad zuhanyzókat, miközben néhány pacsit és „fülest” is kiosztottak Rudzannak. 

Utóbbiból Czibor Norbertnek is jutott, sörből azonban kevesebb, hiszen azzal nem készültek fel eléggé. Ezért is hiányzott a hazai pálya, ahol biztosan komolyabb ünneplést csaphattak volna az érintettek és az edzőnek is jutott volna egy második ital, sőt akár egy palack bor is.

„A regeneráció volt a siker kulcsa. A zólyomi meccs utáni első napon csak erre figyeltünk és végül csütörtökön is úgy döntöttünk, hogy a frissítést helyezzük a fókuszba, csak egy taktikai értekezletet tartottunk. Pénteken aztán néhány részletet kijavítottunk az edzésen és ma sikerült nyernünk. 

Az új szezonban a stadiont várom a legjobban. Itt van többek között Ganbold, Šimko, Šmehyl, Bayemi, akik végicsinálták velünk az elmúlt három évet, megérdemlik, hogy játszanak ott. Most kezdődik végre számunkra otthon a Niké Liga. 

Mindenkinek ajánlom, hogy nézze majd meg azt a szép stadiont – mondta Czibor, aki minden interjúját úgy kezdte, hogy köszönetet mondott csapatának a hozzáállásukért és az elvégzett munkáért. – Az edzői képzés során velem foglalkozó mentorom azt mondta korábban egy hasonló helyzet után, hogy horgászni indul és egy pohár rumot is megiszik. 

Nos, én vadász vagyok, úgyhogy biztosan felülök a lesre és Marcelházán borászatunk is van, így a bor is elő fog kerülni” 

– beszélt Ivan Galád emlékezetes nyilatkozatáról és az ünneplésről az edző, aki a jövőjéről egyelőre nem akart beszélni.

Információink szerint a stadion használatbavételi eljárása során mindent rendben találtak a szakértők, így jelenleg csak a papírmunkára várnak a klubnál, hogy időben leadják a licenc elbírálásához szükséges dokumentumokat a szövetségnek. Jelen állás szerint júliusban Niké Ligás meccseket rendezhetnek a Duna-parti városban, ám az utóbbi évek után, várjuk meg a jövő héten esedékes hivatalos bejelentéseket.

Kapcsolódó cikkünk

Komáromi sikerrel zárult a Niké Ligáért folytatott osztályozó, így már csak a klubvezetőkön múlik lesz-e élvonalbeli meccs a Duna-partiak új stadionjában.

A kezdés előtt egy órával már a helyén volt a Klapka Divízió, a komáromi szurkolótábor, de a zólyomiak is szépen gyülekeztek. Már a bemelegítés alatt a szokottnál jobb volt a hangulat. A kezdés előtt nem sokkal pedig a hazaiakhoz csatlakoztak erősítésként a dunaszerdahelyi vezérszurkolók is. 

Ha a klubok vezetése között, a pletykák szerint, nem is jó a kapcsolat, a szurkolóknál más a helyzet.

A csapatok kivonulásakor a vendégek egy piros-kék élőképpel készültek, míg a túloldalon lila-fehér füstbombák gyulladtak. A kezdés előtt mindkét csapat összegyűlt egy körben a pályán és a csapatkapitányok kiadták az utolsó utasításokat. A Prešov elleni találkozóhoz hasonlóan újra focihangulat uralkodott a ViOn stadionjában.

A komáromiak kispadja az első perctől kezdve együtt élt a játékkal, folyamatosan biztatták játékosaikat. A kezdőbe bekerült a keddihez képest Ganbold, Ožvolda és Krčík.

A 15. perc hozta meg az első nagy helyzeteket, de közvetlen közelről Krčík, 11 méterről pedig Ožvolda sem talált be. Előbbinél a kapus védett, utóbbi pedig nem talált kaput. A játékot a hazaiak irányították, a vendégek pedig a szervezett védekezésre és a labda lassú játékbahozatalára építettek. Domonkosé volt a következő lövés, de távolról a kapust találta el.

Nem sokkal később Šmehyl került a földre egy Petrák ellni párharc után, utóbbi megúszta sárga lappal, pedig egy gyors VAR-vizsgálatra is sor került. Bő fél óra után újra a tizenhatoson belül próbálkozott a KFC, végül Boďa lövését blokkolták. Rudzan próbálkozott következőre, de Krejčí védett.

Közben a játékvezető kijött szólni a főrendezőnek, hogy a vendégszektorból sípszót hallott, és ha nem hagyják abba a játék megzavarását a szurkolók, kiürítteti a szektort. 

A félidő hajrájában a kezdetektől dumáló és a sportszerűtlenség határát súroló belépőkkel jelentkező Adayilo sárgát kapott. A jobbhátvéd a másodosztályban még a lila-fehéreknél játszott.

Egy szöglet után másodjára Domonkosnak gurította le a labdát Šmehyl. Az ő lövését még blokkolták, de a lecsorgót Rudzan a hálóba lőtte, 1:0

Az oldallelátó többször beszállt már a drukkolásba, de a gól után már el is nyomták a két kapu mögött helyezkedő szurkolótábort.

A szünetben a lila-fehérek vezérszurkolója megkérte az oldallelátón helyet foglalókat, hogy szálljanak be a skandálásba és az 50. percben zengjen az egész stadionban a „Hajrá, KFC!”.

A félidőben csak az addig teljesen passzív zólyomiak cseréltek. A szimpatizánsaik lelkesedését viszont ez sem hozta vissza, a vendégszektor elcsendesült. Főleg a 49. percben, amikor Šmehyl beadását Boďa csúsztatta meg, a hosszú oldalon pedig Rudzan érkezett és a hálóba pofozta a labdát, 2:0. A VAR-vizsgálat alatt a komáromi szurkolók Czibor Norbert vezetőedző nevét skandálták, majd jött a szünetben megbeszélt skandálás. 

A videóbíró nem változtatott az ítéleten, újra élvonalbeli helyzetben játszott a KFC.

Špiriak ápolásra szorult, felszakadt az arcán a bőr. Mire azonban a játékvezetők ezt észrevették, és leküldték őt a pályáról, a komáromi kispad már fel volt készülve, mert Ožvolda ivás közben jelezte a problémát. Az ilyen apróságokban is látszott, mennyire egyben vannak a komáromiak. Ez akkor is megmutatkozott, amikor egy megcsúsztatott szögletet Šimko a kapu torkából fejelt ki, az ismétlés pedig fölé ment.

Bayemi és Pillár volt az első két komáromi csere, Špiriak és Krčík jöttek le. Šmehyl szöglete után Boďa fejelt a rövid saroknál, de Krejčí újabb bravúrt mutatott be, Pillár pedig egy méterről mellé lőtt. A kontra végén Dlubáč is bemutatott egy védést. Újra jött a teljes lelátós hazai szurkolás, és megerősítést nyertek Radványi Miklós szavai, aki szerint saját stadionjukban 10 ponttal többet szereztek volna. 

Ebben a környezetben nem lehetett más a meccs vége, csak győzelem…

A 69. percben magyar örömlányokat emlegettek a zólyomiak, addig csak a lila-fehérek szlovák tudásával élcelődtek. Válaszként a komáromi drukkerek a II. liga bajnokát, Besztercebányát kezdték éltetni. Boďa közben lejött, Tamás Nándor váltotta. A 71. percben egy kontra végén szerencsével Ganbold elé került a labda, akinek lövésébe beleért Krejčí, de védeni nem tudott, 3:0.

Jöttek az újabb helyzetek, de Mustafic szólója és az azt követő két szöglet is csak nagy helyzeteket hozott, de a gól elmaradt. A zólyomiak kispadján Ján Kováč másodedző előbb sárga majd piros lapot kapott. Gesztusai alapján ennek ellenére szívesen megverekedett volna Ziemba játékvezetővel.

A vendégek elővették, vélhetően az ünneplésre előkészített, lufijaikat és pirotechnikájukat és megünnepelték csapatukat, akik részéről az osztályozó kivívása is szép eredmény volt.

Próbálkoztak támadni a zólyomiak, de nagy veszélyt nem tudtak kialakítani Dlubáč kapuja előtt. A hosszabbításban Szűcs és Pastorek is beállt hazai oldalon. Az eredmény már nem változott, a lefújás után jöhetett az ünneplés, szólt is a lelátón:

Az éjjel soha nem érhet véget…

KFC Komárno–MFK Zvolen 3:0 (1:0)

Gólszerzők: Rudzan (43., 49.), Ganbold (71.)
Játékvezető: Ziemba, 1344 néző
Sárga lap: Rudzan, Adayilo, Filipiak, Gaško, ill. Petrák, Krčík

KFC: Dlubáč–Krčík (66. Pillár), Špiriak (66. Bayemi), Šimko, Rudzan–Domonkos (90+2. Szűcs), Ožvolda–Šmehyl, Mustafic, Ganbold (90+2. Pastorek)–Boďa (70. Tamás)

ZVOLEN: Krejčí–Adayilo (88. Dvorský), Gško, Filipiak, Petrák (46. Köröš)–Gono (54. Onuoha), Tóth, Starší (80. Blihár), Úradník (80. Patrnčiak), Vrekić–Sylvestr

Az első meccsen 0:1, Niké Ligás maradt a KFC.

Niké Liga, osztályozó, visszavágó

A szakember kérdésünkre arról is beszélt, mennyire változhat meg a csapat játéka. „Szerintem már az utolsó fordulókban is volt néhány változás, és a felkészülési mérkőzéseken is látszott, hogy mi az, amit próbálunk átalakítani a támadóharmadban. 

Védekezésben nem várható sok újdonság, természetesen szeretnénk hátul is kontrollálni a játékot és ebből kiindulva váltani a támadások felépítésére. 

Már az előző szezonban is láttuk, hogy a pontrúgásoknak is nagy jelentősége van, így azzal is foglalkozunk. A munkánk végeredményét pedig, remélem, mindenki látni fogja” – mondta Czibor.

A játékosok közül a csapatkapitány Martin Šimko volt jelen, aki kiemelte, hogy már hét éve a csapat tagja, így nagyon örül, hogy elkészült az új stadion, hiszen mindenki erre várt évek óta.

„Megterhelő volt az előző szezon, így 

a szabadság alatt mondtam is a családomnak, hogy szóba se hozzák a focit. Azt hiszem, erre szükségem volt. 

Az edzői stábban történtek változások, így, amikor elkezdtük a felkészülést, talán ennek is köszönhetően gyorsan megjött a kedvem a munkához és a játékhoz. Megterhelőbbek voltak ezek a hetek, mint korábban, főleg az intenzitást tekintve, érezhető volt, hogy fejlődünk. 

A szurkolóknak azt üzenném, hogy szükségünk van rájuk. Hálásak vagyunk, hogy a kemény mag Aranyosmarótra is elkísért minket, 

a Pohronie meccs után jelezték nekünk, hogy még nagyobb számban mögöttünk lesznek. Mi pedig azt ígértük, hogy mindent ki fogunk adni magunkból, hogy egy kis erőd legyen ez a szép stadion” – jelentette ki a 28 éves belső védő.

Vincze István sportigazgató elárulta, hogy ugyan a játékoskeret még nem végleges, hiszen szeptember közepéig tart az átigazolási időszak, ám jelen állás szerint a meghatározó játékosok közül senki nem fog távozni. Azt pedig megerősítette, hogy a középcsatár posztjára vannak kiszemeltjeik, tárgyalnak is több játékossal, mert 

akik a próbajáték és a felkészülési mérkőzések alatt meggyőzték őket, más ajánlatot fogadtak el, így új megoldások után néztek.

Az új stadionba már 835 bérletet eladott a KFC, és a tervek szerint szeptember végére már az étterem és a hotel is üzemkész állapotban lesz. Ezt követően kerülhet sor egy nagyobb szabású avatóra.

„Természetesen már a bajnoki előtt is mindent meg fogunk tenni, hogy megadjuk a módját az első mérkőzésnek. 

Amikor azonban a teljes használatbavételi eljárás lezárul, a stadion megkapja az új nevét és terveink szerint egy mérkőzéssel avatjuk fel majd az új arénát” 

– válaszolta lapunknak Baráth György klubelnök, aki hozzátette, hogy nem fogadják ellenségesen az őket ért kritikákat, igyekeznek minden téren lezárni a konfliktusokat.

Mikor arról kérdeztük, akár a városvezetéssel, akár a szurkolókkal tervezik-e megbeszélni a felmerült problémákat, így válaszolt: „Igen, leülünk és megbeszéljük a dolgokat. Nem tudhat mindenki mindent, nem ismernek minden részletet, így ebből adódik, hogy jönnek a félreértések” – nyilatkozta a klubelnök. 

Baráth arról is beszélt, hogy egyelőre valóban bizonytalan, hogy a következő évben vagy években milyen támogatás érkezhet a klub részére Magyarországról, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy a KFC jövője ne kerüljön veszélybe.

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén módosították, ill. pontosították a város és a KFC labdarúgóklub közti bérleti szerződést. A polgármester és a képviselők is több problémát vetetettek fel többek közt az új stadion fenntartásával, valamint a klubban való együttműködéssel kapcsoltban.

Komárom városa és a KFC még 2018-ban kötött egy bérleti szerződést, amely alapján a klub a város tulajdonát képező ingatlanokat használhatja. Az egyezség része lett végül az is, hogy Komárom évi 205 ezer euróval járul majd hozzá a új stadion üzemeltetéséhez. Májusban a klub megkapta az ideiglenes használatbavételi engedélyt, ám ez még nem jelent teljes kolaudációt. Május végére hivatalossá volt, hogy Niké Ligás meccset játszhat a klub az új stadionban.

Kapcsolódó cikkünk Komárom |

Az építésügyi hatóság május 19-én tartotta a helyszíni szemlét az új stadionnál. Döntésük értelmében KFC idő előtt használatba veheti az épületet.

A szemlét követően az érintett szervek – többek között a tűzoltóság, a munkaügyi felügyelet és más intézmények – megfogalmazták szakvéleményüket. Hétfőig minden szükséges állásfoglalás megérkezett, és bár néhány feltételt szabtak (a hiányosságokat egy hónapon belül el kell távolítaniuk), az illetékes szervek jóváhagyták, hogy a komáromi fociklub megkapja az idő előtti használatbavételi engedélyt – közölte a sajtóval a komáromi városháza.

Ez azt jelenti, hogy a pályát és mindazokat a legfontosabb részeket, amelyek a mérkőzések lebonyolításához szükségesek, már használhatják. Ez ugyan még nem a teljes használatbavételi engedélyt, azaz a végleges kolaudációt jelenti, azonban a futballmérkőzések szervezése megkezdődhet.

A második ütem során, amely a teljes kolaudáció megszerzését jelenti, a klubnak egy éven belül kell teljesítenie a fennmaradó feltételeket. Ennek keretében fejezik be többek között a második emelet teljes kialakítását, a hotelszobákat, az első emeleten található konyhát és a hozzá tartozó helyiségeket, az étkezőt, a gázszerelést és a gázcsatlakozást, valamint az új lelátó alatti tereket, ahol büfék és öltözők kapnak helyet. Ezek a részek nem képezik a mostani használatbavételi engedély részét.

A KFC stadionhoz kötődő határozatot az ügyben illetékes izsai polgármester, Domin István írta alá. Az érintett felek – köztük Komárom városa és a KOMVaK vállalat – lemondtak fellebbezési jogukról, így az idő előtti használatbavételi engedély jogerőre emelkedett. A klub ezt továbbíthatja a pozsonyi illetékes szervekhez.

A hét folyamán zajlanak az egyeztetések a licenc ügyében, amely szükséges ahhoz, hogy a csapat folytathassa szereplését az első ligában. Amennyiben a pozsonyi illetékes szerv elfogadja a dokumentációt, elhárul minden akadály az előtt, hogy a komáromi focicsapat az élvonalban szerepeljen tovább. A hétvégén a csapat az osztályozó mérkőzésen 3–0-s győzelmet aratott Zólyom ellen, ezzel kivívta a bennmaradást az első ligában.

Kapcsolódó cikkünk

Komáromi sikerrel zárult a Niké Ligáért folytatott osztályozó, így már csak a klubvezetőkön múlik lesz-e élvonalbeli meccs a Duna-partiak új stadionjában.

A kezdés előtt egy órával már a helyén volt a Klapka Divízió, a komáromi szurkolótábor, de a zólyomiak is szépen gyülekeztek. Már a bemelegítés alatt a szokottnál jobb volt a hangulat. A kezdés előtt nem sokkal pedig a hazaiakhoz csatlakoztak erősítésként a dunaszerdahelyi vezérszurkolók is. 

Ha a klubok vezetése között, a pletykák szerint, nem is jó a kapcsolat, a szurkolóknál más a helyzet.

A csapatok kivonulásakor a vendégek egy piros-kék élőképpel készültek, míg a túloldalon lila-fehér füstbombák gyulladtak. A kezdés előtt mindkét csapat összegyűlt egy körben a pályán és a csapatkapitányok kiadták az utolsó utasításokat. A Prešov elleni találkozóhoz hasonlóan újra focihangulat uralkodott a ViOn stadionjában.

A komáromiak kispadja az első perctől kezdve együtt élt a játékkal, folyamatosan biztatták játékosaikat. A kezdőbe bekerült a keddihez képest Ganbold, Ožvolda és Krčík.

A 15. perc hozta meg az első nagy helyzeteket, de közvetlen közelről Krčík, 11 méterről pedig Ožvolda sem talált be. Előbbinél a kapus védett, utóbbi pedig nem talált kaput. A játékot a hazaiak irányították, a vendégek pedig a szervezett védekezésre és a labda lassú játékbahozatalára építettek. Domonkosé volt a következő lövés, de távolról a kapust találta el.

Nem sokkal később Šmehyl került a földre egy Petrák ellni párharc után, utóbbi megúszta sárga lappal, pedig egy gyors VAR-vizsgálatra is sor került. Bő fél óra után újra a tizenhatoson belül próbálkozott a KFC, végül Boďa lövését blokkolták. Rudzan próbálkozott következőre, de Krejčí védett.

Közben a játékvezető kijött szólni a főrendezőnek, hogy a vendégszektorból sípszót hallott, és ha nem hagyják abba a játék megzavarását a szurkolók, kiürítteti a szektort. 

A félidő hajrájában a kezdetektől dumáló és a sportszerűtlenség határát súroló belépőkkel jelentkező Adayilo sárgát kapott. A jobbhátvéd a másodosztályban még a lila-fehéreknél játszott.

Egy szöglet után másodjára Domonkosnak gurította le a labdát Šmehyl. Az ő lövését még blokkolták, de a lecsorgót Rudzan a hálóba lőtte, 1:0

Az oldallelátó többször beszállt már a drukkolásba, de a gól után már el is nyomták a két kapu mögött helyezkedő szurkolótábort.

A szünetben a lila-fehérek vezérszurkolója megkérte az oldallelátón helyet foglalókat, hogy szálljanak be a skandálásba és az 50. percben zengjen az egész stadionban a „Hajrá, KFC!”.

A félidőben csak az addig teljesen passzív zólyomiak cseréltek. A szimpatizánsaik lelkesedését viszont ez sem hozta vissza, a vendégszektor elcsendesült. Főleg a 49. percben, amikor Šmehyl beadását Boďa csúsztatta meg, a hosszú oldalon pedig Rudzan érkezett és a hálóba pofozta a labdát, 2:0. A VAR-vizsgálat alatt a komáromi szurkolók Czibor Norbert vezetőedző nevét skandálták, majd jött a szünetben megbeszélt skandálás. 

A videóbíró nem változtatott az ítéleten, újra élvonalbeli helyzetben játszott a KFC.

Špiriak ápolásra szorult, felszakadt az arcán a bőr. Mire azonban a játékvezetők ezt észrevették, és leküldték őt a pályáról, a komáromi kispad már fel volt készülve, mert Ožvolda ivás közben jelezte a problémát. Az ilyen apróságokban is látszott, mennyire egyben vannak a komáromiak. Ez akkor is megmutatkozott, amikor egy megcsúsztatott szögletet Šimko a kapu torkából fejelt ki, az ismétlés pedig fölé ment.

Bayemi és Pillár volt az első két komáromi csere, Špiriak és Krčík jöttek le. Šmehyl szöglete után Boďa fejelt a rövid saroknál, de Krejčí újabb bravúrt mutatott be, Pillár pedig egy méterről mellé lőtt. A kontra végén Dlubáč is bemutatott egy védést. Újra jött a teljes lelátós hazai szurkolás, és megerősítést nyertek Radványi Miklós szavai, aki szerint saját stadionjukban 10 ponttal többet szereztek volna. 

Ebben a környezetben nem lehetett más a meccs vége, csak győzelem…

A 69. percben magyar örömlányokat emlegettek a zólyomiak, addig csak a lila-fehérek szlovák tudásával élcelődtek. Válaszként a komáromi drukkerek a II. liga bajnokát, Besztercebányát kezdték éltetni. Boďa közben lejött, Tamás Nándor váltotta. A 71. percben egy kontra végén szerencsével Ganbold elé került a labda, akinek lövésébe beleért Krejčí, de védeni nem tudott, 3:0.

Jöttek az újabb helyzetek, de Mustafic szólója és az azt követő két szöglet is csak nagy helyzeteket hozott, de a gól elmaradt. A zólyomiak kispadján Ján Kováč másodedző előbb sárga majd piros lapot kapott. Gesztusai alapján ennek ellenére szívesen megverekedett volna Ziemba játékvezetővel.

A vendégek elővették, vélhetően az ünneplésre előkészített, lufijaikat és pirotechnikájukat és megünnepelték csapatukat, akik részéről az osztályozó kivívása is szép eredmény volt.

Próbálkoztak támadni a zólyomiak, de nagy veszélyt nem tudtak kialakítani Dlubáč kapuja előtt. A hosszabbításban Szűcs és Pastorek is beállt hazai oldalon. Az eredmény már nem változott, a lefújás után jöhetett az ünneplés, szólt is a lelátón:

Az éjjel soha nem érhet véget…

KFC Komárno–MFK Zvolen 3:0 (1:0)

Gólszerzők: Rudzan (43., 49.), Ganbold (71.)
Játékvezető: Ziemba, 1344 néző
Sárga lap: Rudzan, Adayilo, Filipiak, Gaško, ill. Petrák, Krčík

KFC: Dlubáč–Krčík (66. Pillár), Špiriak (66. Bayemi), Šimko, Rudzan–Domonkos (90+2. Szűcs), Ožvolda–Šmehyl, Mustafic, Ganbold (90+2. Pastorek)–Boďa (70. Tamás)

ZVOLEN: Krejčí–Adayilo (88. Dvorský), Gško, Filipiak, Petrák (46. Köröš)–Gono (54. Onuoha), Tóth, Starší (80. Blihár), Úradník (80. Patrnčiak), Vrekić–Sylvestr

Az első meccsen 0:1, Niké Ligás maradt a KFC.

Niké Liga, osztályozó, visszavágó

Keszegh Béla polgármester a szerződésmódosítás kapcsán az ülésen elmondta, kitolták a klubot kötelező eddigi határidőt, valamint pontosították az egyezséget az energiaelszámolások kapcsán is. A szerződés szerint ugyanis a város állja a stadion rezsijét, ha lezárul a használatbavételi eljárás. Azt azonban pontosítani kellett, hogy ez csakis a közcélt szolgáló eseményeknél érvényes, így például koncertek esetében Komárom nem fizet energiaköltséget.

Jelenlegi állás szerint egyébként az első otthoni mérkőzést augusztus 2-án játszhatja a KFC a nagyszombati klub ellen.

Kifogásolják az együttműködést

A képviselők közül Andruskó Imre volt a legkritikusabb a KFC-vel szemben. Mint mondta, elismeri a klub teljesítményét. Ugyanakkor szkeptikus a stadion fenntartását illetően, s noha idén még nem lesz gond a magyarországi támogatásokkal, kérdés, hogy mi lesz jövőre. „Nyakát teszi rá“, hogy a KFC-nek lesz majd egy kérvénye, amellyel kéri majd az éves, 205 ezer eurós városi hozzájárulás növelését. Hangsúlyozta: ha a klub nem tud bemutatni a városnak egy „vészforgatókönyvet“ a működtetéssel kapcsolatban, akkor „ne jöjjenek verni az asztalt“. Pozitív példaként hozta fel a komáromi kajak-kenu klubot, amelynek szerinte világos elképzelése van a jövőt illetően.

Kovács Dávid képviselő Andruskóra reagálva azt kérte, hogy „ne tegyenek olyan nyilatkozatokat“, mintha máris azzal számolnának, hogy januárban a KFC anyagi kéréssel fog kopogtatni az önkormányzatnál.

Keszegh Béla Andruskó megjegyzéseire azzal válaszolt, hogy a KFC deklarálta: nem fog több pénzt kérni a várostól az évi 205 ezer euróhoz képest. Megjegyezte: a képviselőik akkor keresik az önkormányzatot, amikor „kell nekik valamilyen papír valamihez“, például a gázhálózatra való csatlakozáshoz. Hajtman Zotán alelnökön kívül a klubvezetés nem kommunikál a várossal.

A polgármester többek között arról is beszélt még, hogy Komáromban – Dunaszerdahelyhez képest – több sportágat kell támogatnia az önkormányzatnak, azon belül is nagy hangsúlyt helyeznek a tömegsportra és a gyermekek testmozgására. Megjegyezte még azt is, hogy 2027-re komoly gazdasági nehézség léphet fel a klub működése terén.

A szerződésmódosítást végül 16 igennel fogadta el a komáromi testület.

Bende István lemondhat

Bende István városi képviselőt még 2020 végén delegálta a város a klub elnökségébe. Ennek legfőbb célja az volt, hogy az önkormányzatnak közvetlen rálátása legyen az új stadion építésére. Az ülésen azonban általános kritika tárgya lett, hogy a klub mellőzi Bendét, aki így sem a képviselő-testületet, sem a nyilvánosságot nem tudja tájékoztatni.

Maga a képviselő a KFC szokásos negyedéves jelentése kapcsán szólalt meg. Mint elmondta, addig volt jó az együttműködés, amíg nem jöttek a problémák a klubnál. 

Hiteles forrásból tudja, hogy voltak vezetőségi ülések, amelyekre nem hívták meg. Ezzel kapcsolatban írásban kért állásfoglalást a klubtól. Ha a közeljövőben nem változik a helyzet, az utolsó önkormányzati ülésen le fog mondani a tisztségéről.

Szabó Csilla felvetette, hogy a jövőben a képviselők igényelhetnék, hogy a negyedéves jelentést a klub vezetősége terjessze be az üléseken. Így aki szeretné, személyesen tehetné fel nekik a kérdéseket.

A KFC jelentését végül egyhangúan mind a 19 jelenlevő képviselő elfogadta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »