Újabb problémák a SFZ-ben? 52-en követelnek többhavi fizetést Lencsés Zoltán2026. 07. 22., sze – 11:53
Egy szlovák forrás szerint ötvenkét szakember követeli elmaradt bérét a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől.
A Futbalové zákulisie nevű oldal Facebook-bejegyzése szerint ötvenkét edző és sportigazgató követeli a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől (SFZ) az elmaradt bérek kifizetését. A közlemény szerint az áprilisi, májusi és a júniusi fizetésekről van szó.
Az érintettek közös nyilatkozatban jelentették ki, hogy várják az elmaradt bérek azonnali megtérítését és ha ez nem történik meg, jogi útra terelik az ügyet.
Ján Kováčik elnök februári újraválasztása óta az SFZ spórolósra vette a figurát. Az új szövetségi kapitány, Vladimír Weiss havi 40 ezer eurós fizetése például majdnem a fele, mint elődjéé, Francesco Calzonáé volt, és a szövetség a júniusi, Málta elleni felkészülési mérkőzést is részben azért szervezte Dunaszerdahelyre, mert ott költséghatékonyabb volt a megvalósítása. Ennek ellenére most úgy tűnik, újabb pénzügyi problémák adódtak.
Az elmúlt időszakban az SFZ több botrányban is érintett volt, Rudolf Huliak idegenforgalmi és sportminiszter mindent elkövetett, hogy elmozdítsa posztjáról Ján Kováčik elnököt, akit az esetek ellenére újraválasztottak.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
Ötödik négyéves mandátumát is megkezdheti a Szlovák Labdarúgó-szövetség élén Ján Kováčik.
Kováčiknak a szervezet pénteki, tisztújító kongresszusán két ellenfele volt az elnökválasztáson: Peter Palenčík, a SFZ jelenlegi főtitkára, és az egyik régiós szövetség által javasolt Martin Filipkov. A titkos szavazás során a 87 küldött már az első körben megválasztotta Kováčikot, akinek az egyszerű többség megszerzése kellett ehhez. A 2010 óta regnáló elnök 57 szavazatot kapott, Palenčík 29-et, Filipkov egyetlenegyet sem (egy érvénytelen voks mellett).
A küldöttek elutasították Róbert Rybníček, a Szlovákiai Labdarúgóedzők Uniója képviselőjének javaslatát, hogy váltsák le Kováčikot vagy függesszék őt fel tisztségéből, amíg nem tisztázódik a mobiltelefonok állítólagos megvásárlásával kapcsolatos ügy, melynek kapcsán az elmúlt napokban kemény üzengetés kezdődött a SFZ és a sportminiszter Rudolf Huliak között, ami kölcsönös feljelentésekbe torkollott. A javaslat március 20-ára halasztotta volna a kongresszust.
Kapcsolódó cikkünk
Pénteken elnököt választ az egyik botrányból a másikba zuhanó Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ). Az óriási nyomás alatt lévő elnöknek, Ján Kováčiknak két kihívója lesz.
Az eddigi SFZ-elnök Ján Kováčik pozíciójára a szövetség főtitkára, Peter Palenčík pályázik (ő eddig gyakorlatilag Kováčik jobbkeze volt, de miután állítása szerint főnöke korlátozta a munkakörét, úgy döntött, elindul a posztért), a másik kihívó pedig nemrég bukkant elő Martin Filipko személyében. A bajmóci vállakozó egy sportolók és sportklubok támogatasára és elemzésére szakosodó céget vezet, és elmondása szerint „nem valaki ellen” indul, hanem hogy keresztülvigye saját vízióját. A múlt héten felröppent a hír, miszerint Kováčik nem indul újra a posztért, de ezt a szövetség gyorsan cáfolta.
Huliak nem nyugszik
A szavazás eredménye megjósolhatatlan, de Kováčik megtépázott hírneve, közelmúltbeli konfliktusai és botrányai a kihívók malmára hajthatja a vizet.
Rudolf Huliak idegenforgalmi és sportminiszter január végén határozatlan időre elzárta a pénzcsapokat, azaz nem biztosított több állami támogatást a SFZ számára.
A radikális döntés mögött egy hivatali ellenőrzés állt, amely súlyos strukturális hiányosságokat tárt fel. A szövetség reakciójában hangsúlyozta, hogy Huliak motivációja az, hogy beleavatkozzon a sportszövetség működésébe, miközben nincs jogalapja egy ilyen döntéshez, és hogy az említett ellenőrzés valójában egyetlen súlyos hiányosságot sem tárt fel. A SFZ továbbá hangsúlyozta, hogy a nagy szervezetek (FIFA, UEFA) rendkívül kényesek arra, ha egy politikai erő bele akar avatkozni egy nemzeti labdarúgó-szövetség működésébe, így a szlovák válogatottakat és klubokat kizárás fenyegeti a nemzetközi színtérről.
Kapcsolódó cikkünk
„A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) anyagi helyzete nagyon rossz és komoly intézkedésekre van szükség, hogy ne következzen be az összeomlás” – mondta a szlovák Športnak adott interjújában Richard Havrilla, a szövetség alelnöke.
Havrilla szerint a gondok 2022-ben kezdődtek, a 2026-os év pedig rendkívül nehéz lesz számukra. A tisztviselő úgy gondolja, a krízisből van kiút, de a fizetési folyamatok pontos beállítására és költségvetési fegyelemre van szükség. Tavaly a szövetség is elismerte, hogy előfordult késés a dolgozók kifizetésében.
Eközben nyilvánosságra került egy hangfelvétel Rudolf Huliak idegenforgalmi és sportminisztertől, amelyben visszaéléssel vádolja meg Ján Kováčikot, a SFZ elnökét. A hanganyagot a Futbalové Zákulisie nevű Facebook-oldal osztotta meg ismeretlen forrásból.
Huliak a közel háromperces felvételen többek között kijelenti: háborút folytatnak Kováčik ellen és mindent el fog követni a leváltásáért.
„8 millió eurós vesztesége volt, holott az összes szlovákiai sporttámogatás 17 százalékát ő kapja. Köztudott, hogy Trinidad szivarokat szív, a legminőségibb borokat fogyasztja és olyan hotelekben lakik, amilyenekben a hollywoodi sztárok sem. A pénz harminc százalékát saját célokra használja”
– hallható a kiszivárgott felvételen. Huliak a SFZ jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ha akad Kováčik ellen egy megfelelő pályázó az elnökjelölti posztra, a minisztérium minden elképzelhető forrásával utóbbit fogja támogatni.
Csütörtök délutánig Huliak és Kováčik sem reagált a történtekre.
A telefonos ügyek
Miközben Rudolf Huliak egy kiszivárgott hangfelvételen súlyos, de semmivel sem alátámasztott dolgokkal vádolta Kováčikot (többek között azzal, hogy a SFZ forrásainak 30 százalékát saját luxus-életmódjára fordítja), hamarosan sokkal kézzelfoghatóbb vádak merültek fel a SFZ elnöke ellen.
A Ján Kuciak Oknyomozó Központ nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint Kováčik belevitte a szövetséget több kétes üzletbe különböző technológiai cégekkel, amelynek eredménye a SFZ rövid távú összeomlása lehet.
A szövetség idei költségvetése ugyan kiegyensúlyozott (a kiadások és a bevételek egyaránt 27 millió euró körüliek), de 24 millió eurós tartozása van a szervezetnek, ami 30 millió fölé nőhet.
A kétes beszerzések központi figurája Ján Šípoš és cége, a Best Press s. r. o., amelyért a szövetség 2024-ben és 2025-ben Kováčik közvetítésével kezességet vállalt. Több tízezer Apple márkájú mobileszköz beszállításáról volt szó olyan óriáscégektől, mint a SWAN, az Asbis SK vagy az Apex Services.
Súlyos jogi probléma, hogy Kováčik a SFZ-vezetőség jóváhagyása nélkül önállóan legfeljebb 100 ezer euróig írhat alá garanciákat.
2025-ben Kováčik felkérte Šípošt, hogy működjön együtt 75 ezer okostelefon beszerzésében a szövetség funkcionáriusai számára. Šípoš és a Best Press az Asbishez fordult a 42 millió euró értékű üzlettel, 25 millió kifizetése után azonban nem teljesítette a szerződésbe foglaltakat, amiért a 17 milliós veszteséggel szembenéző Asbis bíróságra vitte az ügyet, Kováčik közben kétes eredetű államkötvényekkel ígérte rendezni a számlát.
Hab a tortán, hogy több tízezer Apple-telefon megérkezett a SFZ székházába, de azóta sem tudja senki, hol lehetnek.
2025-ben Kováčik az Apex nevű céget is belevitte egy 3,5 millió eurós telefonos ügyletbe, kezességet is vállalt. Az Apexnél kijelentették, hogy nem gyanakodtak – pedig voltak intő jelek, Šípošt ekkor már elítélték csalásért. Állításuk szerint az elnök megkereste őket és kérte, hogy az ügy ne kerüljön nyilvánosságra.
Korábban, 2024-ben állítólag a SWAN céget is megvezették, amely jelenleg 3 millió eurót követel a szövetségtől.
Az esetek miatt Kováčik állítólag több vezetőségi tag bizalmát is elvesztette.
Rudolf Huliak találkozót kért a szövetségtől, amely igennel felelt, de csak a pénteki kongresszus után akart találkozni a miniszterrel. Kováčik és a SFZ végrehajtó bizottsága tagadja, hogy a szövetség bármi törvénytelenbe keveredett volna.
Huliak kedden sajtótájékoztatót tartott az ügy kapcsán.
„14 000 mobilt vásároltak és 6000-et osztottak ki, ez teljes képtelenség. Hol van itt a futball? A SFZ ellopott 30 millió eurót, az elnöke a teljes vagyonnal kezességet vállalt ezért az összegért”
– jelentette ki. Szerinte ha Szlovákiában működne a jogállam, Kováčikot bilincsben vinnék el. Hangsúlyozta: nem akarja befolyásolni a választást, de hangsúlyozni szeretné, hogy az elnök miatt a szövetség összesen 30 milliós követeléssel néz szembe.
Huliak hozzátette, lehetőséget akart adni a SFZ képviselőinek, hogy tisztázzák a mobiltelefon-vásárlási ügy körülményeit, ehelyett azonban a homokba dugták a fejüket. „A szövetség összeomlására készülünk, de nem akarnak együttműködni, nem kommunikálnak velünk és nem akarnak semmit sem megmagyarázni.”
Ugyanakkor a küldöttek Kováčik kérésének sem tettek eleget, aki azt szerette volna elérni, hogy a Szlovák Takarékpénztár javára zálogjogot jegyezzenek be a SFZ három ingatlanára.
„Tudatában vagyok annak, mennyi feladat vár rám. A küldöttek, akik közül többeknek jogi végzettsége van, megkaptak tőlem minden iratot és szerződést. Minden tettemben a lehető legjobb szándék vezérelt, semmit sem írtam alá a jogi osztályunk jóváhagyása nélkül. Úgy gondolom, a mobilos ügyet szándékosan a kongresszus dátumához időzítették, a másik fél helyében én is így jártam volna el”
– nyilatkozta Kováčik, aki Milan Služanič és František Laurinec után mindössze a SFZ harmadik elnöke.
A Huliak által megfogalmazott vádakkal kapcsolatban elmondta, nem fenyegeti anyagi csőd a SFZ-t.
„Az államtól kapott dotációra nem vonatkozhat végrehajtás, de jelenleg nem is zajlik ellenünk végrehajtási eljárás, a bíróságok döntéseire várunk”
– tette hozzá Kováčik.
A kongresszuson elfogadták a SFZ költségvetését is, amely 6,5 millió eurós hiánnyal számolt. Ezt a szövetség egy-két éven belül 3,8 millió alá szeretné csökkenteni.
A SFZ július 11. és 13. között rendkívüli ülést tartott, amelyen a szervezet mélyreható átvilágításának szükségességéről szavaztak, de csak 22-en voltak mellette, 27-en ellene, 21-en tartózkodtak, 16-an pedig nem szavaztak.
„A Szlovák Labdarúgó-szövetség visszautasítja az SFZ által hozott döntések legitimitásának bármilyen megkérdőjelezését, valamint a delegáltak elleni személyes támadásokat. A delegáltak az SFZ tagjainak legitim képviselői, akik mandátumuk gyakorlása során szabadon, függetlenül, valamint a legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint döntenek. Az a tény, hogy egy delegált nem támogatott egy konkrét javaslatot, nem jelenti automatikusan azt, hogy nem ért egyet annak kinyilvánított céljával.
Számos oka lehet annak, hogy egy delegált miért egy adott szavazási módot választ – a javasolt eljárással vagy formával való egyet nem értéstől kezdve egészen azon meggyőződésig, hogy ugyanez a cél más módon is elérhető”
– állt az SFZ közleményében.
A szövetség az elmaradt bérekkel kapcsolatos vádakra még nem reagált. Az állásfoglalás kapcsán mi is érdeklődtünk a sajtóosztálynál, ha választ kapunk, cikkünket frissítjük.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


