Autósok, figyelem: komoly pénzbüntetés járhat a kevesek által ismert szabály megszegéséért Kulcsár Péter2026. 07. 22., sze – 08:38
A törvény sokakat meglephet.
Sok autós nem tud róla, de Szlovákiában akár tetemes pénzbírságot is kaphat az, aki kerékpárt szállít az autó hátsó kerékpártartóján, ha a rakomány nincs ellátva fényvisszaverő jelölőtáblával.
Erre egy Miroslav nevű sofőr is ráfizetett, akit a Liptóban (Liptov), az Ördöglakodalma-hágó (Čertovica) felé vezető úton állítottak meg a rendőrök. A járőrök közölték vele, hogy a kerékpárt fényvisszaverő táblával kellett volna megjelölnie, hasonlóan a túlméretes rakományokhoz.
„Azt mondtam, hogy Szlovákiában egyetlen autóson sem láttam még ilyen táblát kerékpárszállítás közben. Most hallok először arról, hogy kötelező”
– nyilatkozta a sofőr a Markízának.
Elmondása szerint a kerékpártartó szabályosan fel volt szerelve, rendelkezett világítással és minden szükséges engedéllyel, ennek ellenére a rendőrök 50 eurós helyszíni bírságot akartak kiszabni rá. A sofőr nem fogadta el a bírságot, mert úgy vélte, nem követett el szabálysértést.
A történet a kerékpártartókat forgalmazó kereskedőket is meglepte, szerintük ugyan Olaszországban valóban kötelező a fényvisszaverő tábla használata, Szlovákiában azonban eddig nem volt jellemző, hogy emiatt bírságoltak volna.
A rendőrség szerint azonban a járőrök a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el. Álláspontjuk, hogy a kerékpár a jármű rakományának minősül, és mivel túlnyúlik a jármű forgalmi engedélyében szereplő méreteken, fényvisszaverő jelöléssel kell ellátni.
A közlekedési rendőrség illetékese szerint a jelenlegi jogszabályok alapján a kerékpárt ilyen esetben kötelező megjelölni. Közlekedési szakértők is rámutattak, hogy a törvény egyértelműen előírja a jármű méretén túlnyúló rakomány megjelölését.
A megbírságolt sofőr ugyanakkor úgy véli, hogy a jogszabály pontosításra szorul. Szerinte a rendőröket nem a kerékpártartó érdekelte, amely mintegy 80 centiméterrel túlnyúlt az autó hátulján, hanem kizárólag a rajta szállított kerékpár, amelyet rakománynak minősítettek.
A rendőrség is elismerte, hogy a szabályozás módosításra szorul, hogy ne adjon lehetőséget eltérő értelmezésekre. A jövőben elképzelhető, hogy a megfelelően rögzített és saját világítással ellátott kerékpártartók esetében már nem lesz kötelező a fényvisszaverő tábla használata.
A jogszabály módosítása azonban várhatóan még hónapokat vesz igénybe: addig a kerékpártartót használó autósoknak érdemes beszerezniük a fényvisszaverő jelölőtáblát, ha szeretnék elkerülni a bírságot.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


