Gyors, tiszta, hatékony megoldás. Legalábbis ők így gondolták.
Az Alaptörvény tizenhetedik módosítása már a házelnök, Forsthoffer Ágnes aláírásával ellátva fekszik az asztalán. Egyetlen, hidegen precíz, egyúttal példátlanul alkotmánysértő mondat mondja ki a saját megbízatásának megszűnését. A Tisza-kormány és Forsthoffer Ágnes számítása szerint az államfőnek most két lehetősége van: vagy aláírja a saját politikai kivégzését, vagy megfosztási eljárás indul ellene, és akkor Forsthoffer – ideiglenes államfőként – maga teszi rá a pecsétet. Gyors, tiszta, hatékony megoldás. Legalábbis ők így gondolták.
Sulyok Tamás azonban jelezte: nem írja alá.
Ez a gesztus nem dramaturgia. Nem sajtótájékoztatókra szabott hősies póz. Hanem egy nyugodt, jogászi, szinte magától értetődő döntés arról, hogy az alkotmányos rendnek mégiscsak van határa. Hogy egy kétharmados többség sem tehet meg mindent az Alaptörvénnyel. Hogy a személyre szabott alkotmánymódosítás – amely egy konkrét embert, a törvényesen megválasztott köztársasági elnököt távolít el hivatalából – veszélyes precedens, függetlenül attól, hogy ki ül éppen a kormányon.
És pontosan ezért válik Forsthoffer Ágnes esetleges sietsége olyan kínossá a Tisza számára.
Ha Forsthoffer a megfosztási eljárás bevárása nélkül, az államfő helyett aláírja az alkotmánymódosítást, akkor nem a kormányt segíti. Az ellenzéket. Szívességet tesz nekik. Mert abban a pillanatban, amikor a házelnök átveszi az aláírás jogát, és maga lépteti hatályba a módosítást, az ellenzéki képviselők azonnal utólagos normakontrollt kérhetnek az Alkotmánybíróságtól. Onnan az ügy szinte automatikusan az Európai Unió Bíróságához kerül.
Az Európai Bizottság – és konkrétan Michael McGrath demokráciáért, igazságügyért és jogállamiságért felelős biztos – kénytelen lesz megszólalni. Kénytelen lesz jelezni az uniós joggal ellentétes elemeket. Különösen a korhatár-módosítást: az alkotmánybírák hetvenéves felső korhatárának visszahozatalát, amely konkrét, név szerint ismert bírákat távolít el hivatalukból. Ez a rendelkezés szinte biztosan ütközik az uniós jogállamisági követelményekkel. És ezzel a Tisza-kormány egy hatalmas pofonba fut bele.
Az Alkotmánybíróságon nincs kétharmada a Tiszához húzó bíráknak. Kizárni magukat sem érdemes: a megfosztási eljárás akkor is elbukik. A bírói testület nem fogja a kormány kedvéért feladni azt a minimális autonómiát, ami még megmaradt neki. Így a „gyors és tiszta” megoldásból elhúzódó, európai szintű jogi és politikai konfliktus lesz. Olyan ügy, amely hónapokig, talán évekig kísérteni fogja a Tiszát Brüsszelben és Luxembourgban – és amelynek középpontjában éppen az a személy áll, akit most el akarnak távolítani.
Sulyok Tamás pontosan ezt látja. És pontosan ezért nem ír alá. Nem azért, mert hatalmat akar mindenáron. Hanem azért, mert még hisz abban, hogy a köztársasági elnök nem egyszerű végrehajtó, hanem az alkotmányos rend utolsó, csendes őre. Egy olyan ember, aki – a mai magyar politikában ritka módon – képes ellenállni a pillanatnyi politikai kényszernek, és ezzel védi azt az intézményt, amelyet mások már csak eszköznek tekintenek.
Forsthoffer Ágnes pedig most eldöntheti: akarja-e ezt a szívességet megtenni az ellenzéknek. Ha siet, ha a megfosztási eljárás előtt maga írja alá a módosítást, akkor nemcsak Sulyokot távolítja el. Azt a lehetőséget is eljátssza, hogy a saját kormányának hatalmát stabil, európai szinten is védhető alapokra helyezze. Ehelyett egy olyan ügyet kreál, amely Sulyok Tamás elvi tartását igazolja vissza: hogy van még határ.
Hogy az alkotmányos jogállamot nem lehet hatalmi játszótérnek használni, még kétharmados felhatalmazás mellett sem.
Lomnici Zoltán – www.magyarnemzet.hu
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
