Polgár Judit visszautasította a köztársasági elnöki felkérést szaszifanni2026. 07. 21., k – 14:43
Nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget Polgár Judit. A világhírű sakkozó hétfő este közösségi oldalán jelentette be, hogy nem fogadja el a felkérést.
„Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – fogalmazott bejegyzésében.
Polgár Judit azt írta, élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének tartja, hogy felkérték a köztársasági elnöki poszt betöltésére, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik bizalmat szavaztak neki. Külön kiemelte a miniszterelnök gesztusát is, amiért egy független, pártok felett álló jelöltet kért fel az államfői tisztségre.
A sakkozó hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntése végleges, és úgy érzi, nem tudná vállalni a nemzet egyesítésével járó történelmi felelősséget. Hozzátette: egy jövőbeni, független és széles körben elismert köztársasági elnök munkáját minden tőle telhető módon támogatni fogja.
A bejelentésre Magyar Péter is reagált: sajnálja, de tisztelettel tudomásul vette a döntését.
Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte.
– tette hozzá.
Kapcsolódó cikkünk
Nyílt levélben kezdeményezte tizenhat ismert közéleti szereplő, hogy az Országgyűlés Polgár Juditot válassza Magyarország következő köztársasági elnökévé.
A kezdeményezést Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke jelentette be vasárnap. A levelet többek között Antall György, Baán László, Barabási Albert-László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kokas Katalin, Kulka János, Lovász László, Mácsai Pál, Parti Nagy Lajos, Peták István, Rubik Ernő, Tóth Krisztina és Závada Pál is aláírta.
A levél szerint Magyarország történelmi jelentőségű időszakot él, ezért olyan államfőre van szükség, aki képes megtestesíteni a nemzet egységét, a nemzeti büszkeséget, a példamutatást és a köz szolgálatát. Az aláírók úgy vélik, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszűnését követően az országnak nem csupán új államfőt kell választania, hanem lehetősége nyílik arra is, hogy lezárja az 1989-es rendszerváltozás óta tartó alkotmányos átmenetet.
A kezdeményezők szerint a magyar demokrácia hosszú távú stabilitását egy széles társadalmi és politikai konszenzuson alapuló alkotmányozási folyamat biztosíthatja. Úgy fogalmaznak, hogy a jelenlegi helyzet alkalmat kínál a pártpolitikai megosztottság meghaladására.
Indoklásuk szerint Polgár Judit személye és életútja alkalmas arra, hogy a társadalom széles rétegei számára elfogadható államfő legyen. Kiemelik, hogy a világ valaha volt legeredményesebb női sakkozójaként nemzetközi elismertséget szerzett, Magyarország egyik legismertebb képviselője a világban, feddhetetlensége és erkölcsi hitelessége pedig megkérdőjelezhetetlen. A levél szerint nemzetközi diplomáciai és kulturális tekintélye hozzájárulhat Magyarország külföldi megítélésének erősítéséhez is.
Az aláírók úgy látják, hogy az országnak jelenleg a társadalmi megosztottság csökkentésére és a nemzeti egység erősítésére van szüksége, amelyhez szerintük Polgár Judit személye megfelelő alapot teremthet.
A nyílt levél nyilvánosságra kerülését követően Magyar Péter hétfőn hivatalosan is felkérte Polgár Juditot a köztársasági elnöki tisztség betöltésére, ö azonban nem fogadta el.
Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte. Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek. Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni. Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében.
– írta Facebook-bejegyzésében a világhírű sakkozó.
(Telex.hu)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


