Július 19-én, vasárnap befejeződött a 44. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat, melyet a „Dicsérjétek az Urat, és áldjátok!” mottóval rendeztek meg.
A július 16. és 19. között zajló egerszalóki találkozó első napján Árvai Ferenc, az Egri Főegyházmegye karitászigazgatója tartott elmélkedést; a nyitó szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be.
A találkozó első napjáról részletes beszámolót ITT olvashatnak.
Július 17-én, a lelkigyakorlat második napján tartották a hagyományos beszédet a szalóki tónál, melyet Lengyel Donát ferences atya mondott.
Felidézte: az első, 1982-es találkozón is Szent Ferenc volt a középpontban, születésének 800. évfordulóján.
Minden katolikus ember bizonyos fokon ferences – fogalmazott a szerzetes. – Szent Ferenc betlehemet épített, hogy közelebb hozza az emberekhez a megváltás művét, ezért mondhatjuk, hogy a betlehemet szemlélve lélekben egy kicsit ferencesek leszünk.
Ferenc halála előtt két évvel egy lelkigyakorlat alkalmával megkapta a stigmákat. Ő volt az első, aki Krisztus szent sebeit igazoltan viselte, és ajándéknak tekintette, példát adva mindannyiunknak – emelte ki Lengyel Donát OFM.
Délután két fiatal tanúságtételét hallgatták meg a jelenlevők.
Szabó Gréta korábbi hittantáboros emlékét idézve elmondta: korábban félt a szentgyónástól, de ezt legyőzve megtapasztalta Isten bizalmát, aki hibáink ellenére is szeret bennünket. Később szervezőként is kapott feladatokat, elvégezte a Mustármag vezetőképzőt – sok mindent tanult, ami beépült mindennapi életébe.
Sas-Birincsik Gergely hitének gyökereiről vallva elmondta: vallásos nevelést kapott, s egyre jobban megtalálja Istent az oltár melletti szolgálatban, ministránsként; emellett aktív szerepet vállal az egyházközség életében. A vezetőképzőn sokakkal került kapcsolatba, akik megerősítést adtak, segítik a kapcsolat építését Istennel.
Ezt követően fát ültettek a szalóki találkozók szervezésében hosszú időn keresztül aktív szerepet vállaló, nemrég elhunyt Karnok Ádám emlékére.
Az esti szentmisét Pehm Gilbert Antal mutatta be. Prédikációjában Szent Ferenc örökségét állította középpontba, hangsúlyozva:
Ferenc is ezt az utat járta, és élete végére lett szentté.
Az esti program folytatásában Troncatti Szent Mária életét felelevenítő színdarabot mutattak be.
Szombaton Szent Ferenc Kisnővérei vezették a reggeli imádságot és az azt követő kerekasztal-beszélgetést.
Délután Tóth Péter szalézi diakónus tartott előadást Isten dicsőítésének üdvösségszerző jelentőségéről. Ha ez életformánk részévé válik, közelebb kerülhetünk az Úrral való teljes találkozáshoz – mondta.
A szalóki találkozó meglepetésvendége a program életrehívója, a századik életévébe lépett Kerényi Lajos piarista szerzetes volt, aki a templomban találkozott a fiatalokkal, és buzdító szavakat intézett hozzájuk.
A Rád Találtam együttes koncertje után az esti szentmisét Varga József atya mutatta be.
Szentbeszédében az Úrral való találkozás jelentőségéről szólt. A találkozás szükséges ahhoz, hogy dicsőíteni és áldani tudjuk őt – mondta. –
A Szentírás számos személyes találkozást ír le, ahol örökre megváltozik valami.
A szombat esti szentmise fáklyás körmenettel zárult.
Az egerszalóki találkozó utolsó napján, vasárnap Darányiné Szabó Eszter és Jágerné Luca Enikő teremtésvédelmi előadását hallgatták meg a résztvevők.
A záró szentmisét Marosi Balázs szerencsi ifjúsági régiófelelős mutatta be. A zenei szolgálatot a Szalók Band látta el.
A lelkipásztor elmondta: korábban számos alkalommal volt a találkozó részese, különféle feladatokban. Örömét fejezte ki, hogy most Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepén szólhat a hívekhez.
A Kármel-hegy a Szentföldön található, a szó jelentése: Isten szőlőskertje. Ezen a területen számos remete élt, akikből később az istenkeresők közössége lett – ismertette; majd úgy fogalmazott: „Ma Egerszalókon valamennyien egy kicsit kármeliták vagyunk, mert
Isten szőlőskertjében nincs helye a szeretetlenségnek, mert kiszorítja Istent. Ahol Isten jelen van, ott béke és jóság van. Pax et bonum – ez Szent Ferenc közösségének iránymutatása. A szívünkben is ennek kell jelen lennie, mert
A szentmise végén Vízi János, az Egri Főegyházmegye ifjúsági referense megköszönte a szervezést segítők áldozatos munkáját, Ternyák Csaba egri érsek támogatását.
Végül a főpásztor üzenetét továbbítva kihirdette: 2027-ben is lesz szalóki találkozó, július 15. és 18. között.
Szöveg: Bérczessy András
Fotó: Balogh Ferenc
Forrás: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


