Ukrajnában harminchét százalékkal nőtt a civil áldozatok aránya az idei év első hat hónapjában Mészáros Richárd2026. 07. 21., k – 13:11
Harminchét százalékkal nőtt Ukrajnában a háborúban megölt vagy megsebesült civilek aránya az idei év első hat hónapjában – közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR).
Genfi sajtótájékoztatóján Danielle Bell, a világszervezet ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának (HRMMU) vezetője elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint a vizsgált időszakban összesen 1396 civil vesztette életét, és 7978 sebesültről tudni. Mint mondta, az arány 37 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, és csaknem a duplája a 2024-es adatoknak.
Ami Oroszországot illeti, Bell „az Oroszországi Föderációból származó megbízható forrásokra” hivatkozva azt mondta, a 2026-os év ugyanezen időszakából 250 megölt civilről és 1596 sebesültről tudni, ami 121 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év első hat hónapjához képest.
Mindkét országban 65 százalékkal nőtt azok száma, akik rövid hatótávolságú drónokkal elkövetett támadásokban vesztették életüket – tette hozzá Bell.
Thameen Al-Kheetan, az OHCHR szóvivője ismét felhívta a figyelmet, hogy a civileket és a polgári infrastruktúrát a nemzetközi humanitárius jog védi, és az ellenük elkövetett támadások háborús bűncselekménynek minősülnek.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


