A tiszás Hatala-Orosz Csaba jelezte: megterhelő számára a fideszesek mellett ülni.
„Több botoxot neki!” – ordította Hatala-Orosz Csaba kedden az Országgyűlés soraiból Juhász Hajnalkának. A KDNP-s politikus védelmére kelt Rétvári Bence, aki jelezte, vállalhatatlan és elfogadhatatlan az a stílus, amit a tiszás képviselő megenged magának egy nővel szemben.
A KDNP-s politikus emlékeztetett, nem ez az első alkalom, hogy az ellenzéki, női politikusok a Tisza célkeresztjébe kerülnek,
nemrégiben Lezsák Anna felszólalása alatt Kulcsár Krisztián eresztett el egy „kurva anyádat”, míg Hegedűs Barbarát Magyar Péter alázta meg női és anyai mivoltában.
A házelnök azonban rövidesen elvette tőle a szót, mondván, személyes érintettség miatti felszólaláskor nem kelhet más képviselő védelmére.
A csörtéhez ezután Magyar Péter is csatlakozott, aki a Juhász Hajnalka külsejére vonatkozó megjegyzésre nem reagált, ellenben közölte: szeretné kérni mindenkitől, hogy fejezze be a személyeskedést, állítása szerint ugyanis a miniszterei folyamatosan üzennek neki, hogy gyalázzák őket a fideszes és KDNP-s képviselők, úgy, hogy a jegyzőkönyv és a vezetés se hallja. A házelnök viszont a miniszterelnököt is figyelmeztette, legyen kedves betartani és értelmezni, mit jelent a személyes érintettség miatt kért felszólalás.
Végezetül pedig maga Hatala-Orosz Csaba is szót kért, aki bár közölte, Juhász Hajnalkához intézett szavai nem voltak méltók a házhoz, ugyanakkor jelezte, megterhelő számára a fideszesekhez közel ülnie, és fenntartja a tartalmi kritikáit Juhász Hajnalkával szemben. A megoldás szerinte az lenne, ha elültetnék őt a Fidesz és a KDNP frakciója mellől.
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »


