Ma és holnap van Hunyadi János nándorfehérvári diadalának napja. 1456. július 21-22-én Hunyadi János Nándorfehérváron (ez a mai Belgrád) diadalmasan legyőzte a II. Mehmed szultán vezette török haderőt. Ilyenkor szokott nemzetellenes (fél- vagy még annyi sem) testvéreinktől elhangzani a gyalázkodás, hogy nem is igaz az, hogy a mi jó Hunyadink miatt van a déli harangozás – pedig de. Az azonban igaz, hogy nem pont úgy történt.
Ma és holnap van Hunyadi János nándorfehérvári diadalának napja. 1456. július 21-22-én Hunyadi János Nándorfehérváron (ez a mai Belgrád) diadalmasan legyőzte a II. Mehmed szultán vezette török haderőt. Ilyenkor szokott nemzetellenes (fél- vagy még annyi sem) testvéreinktől elhangzani a gyalázkodás, hogy nem is igaz az, hogy a mi jó Hunyadink miatt van a déli harangozás – pedig de. Az azonban igaz, hogy nem pont úgy történt.
Először is az a lényeg: a pápa (III. Calixtus) a déli harangozást elrendelő bullát a valóságban több mint három héttel a győzelem ELŐTT hirdette ki a Szent Péter bazilikában – tehetetlenségében. Európa keresztény nagyura, miként maguk az európaiak is, a török vésztől tartó pánikba estek, és e légkörben született 1456. június 29-én az utóbb Bulla orationum néven emlegetett bulla, mely többek között elrendelte, hogy a szokásos reggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg a harangokat. Vagyis a kétségbeesett pápa nem talált jobb megoldást (???) és egyszerűen csak megkongatta a vészharangokat Európa felett – magyarán elsiratta az öreg kontinenst a török miatt.
Csakhogy a mi remek hadvezérünk nem volt ilyen kishitű, s annak rendje-módja szerint jól elverte a törököt. Nándorfehérvár ostroma csak a bulla kiadásának harmadnapján, július 2-án kezdődött. Az átértelmezést már a kezdettől segítette az, hogy a – kor szokása szerint harangkongatással ünnepelt – győzelem híre előbb (július 28.) érkezett meg Budára, mint a bulla (legkorábban augusztus első hete).
A sorrendiség – naná… Bécs kivételével – így alakult Európa többi részében, még Itáliában is.
Ezek után a pápa nyilvánvalóan újraértelmezte a bullát a következőképp: „Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déli harangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek” – mondotta volt III. Calixtus, s így további kapcsolatot teremtett a harangszó és a győzelem között. Ehhez hozzájárult, hogy a pápa, kifejezetten a diadal emlékére is, hozott egy rendelkezést, éspedig annak híre vételének első évfordulóján – különben a keresztény naptár szerint az Úr színeváltozásának napját – az egész keresztény világban ünneppé tette.
Vagyis: minden ellenkező híresztelés ellenére igaz az, hogy a déli harangszó ma is Hunyadi nagyszerű diadalát jelzi a keresztény világban mindenütt, noha az is tény, hogy eredeti funkciója szerint a déli harangszó éppen Európát lett volna hivatva elsiratni…
De hát Hunyadi… A mi Hunyadink….
Amúgy – szintén a diadalhoz köthetően – ma emlékezünk meg Dugovics Titusz haláláról is.
Ő a legenda szerint a nándorfehérvári vár fokáról magával rántotta a mélybe a kontyos törököt, aki éppen kitűzni készült a győzelmet jelző félholdas lobogót. Bátran morzsoljunk el néhány könnycseppet a nagyszerű hősért, Dugovics Tituszért, jóllehet ez a történet sanszos, hogy valóban nem esett meg, vagy ha meg is esett, aligha így. Mégis: Dugovics Titusz, azaz a hős, önfeláldozó katona személye él az emlékezetünkben, jelezve a vitézség s a hazaszeretet szép példáját.
Dugovics Titusz a történészet kutatásai alapján bizonyosan kitalált személy, a későbbi történetírás alkotta meg, a hozzá köthető legendás várvédő cselekedettel együtt. Valószínűsíthető, hogy a Dugovics Titusz nevet és a nándorfehérvári hős személyét csak az 1800-as évek elején kötötték össze. Dugovics Imre, a Vas vármegyei szolgabíró az 1820-as évek elején találta ki „ősapját” olyan módon, hogy egy adománylevelet készíttetett magának, mely a nevezett rokonságára utal.
Dugovicsnak a legnagyobb kultusza a Vas megyei Nagysimonyi községben van, ahol – bár ezt történelmi források cáfolják –, a mai napig tartják, hogy Titusz az ő falujuk szülötte. A nagysimonyiak kőkeresztet állítottak emlékére, s az általános iskolát is őróla nevezték el. Így ha Nagysimonyiban járunk, ne feledjünk el kalapot emelni a kőkereszt és a Dugovics Titusz nevű iskola láttán.
Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
