Barcelonában tárgyalt Pep Guardiolával az olasz szövetség

Barcelonában tárgyalt Pep Guardiolával az olasz szövetség

A brit és az olasz sajtóban is nagy téma, hogy Pep Guardiola, az elmúlt másfél évtized egyik legeredményesebb klubedzője az olasz szövetség vezetőivel tárgyalt.

Az olasz Sky értesülései szerint az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) tárgyalásokat folytatott a Manchester City korábbi menedzserével, hogy meggyőzzék: vállalja el a válogatott, a Squadra Azzurra irányítását.

A hírek szerint a legendás olasz védő, Paolo Maldini – a FIGC új technikai igazgatója – és tanácsadója, a brazil származású Leonardo Barcelonába utaztak, és három napon át egyeztettek Guardiolával. A katalán, ha elvállalja a feladatot, a harmadik nem olasz származású szakember lenne a válogatott élén, de sem Czeizler Lajos, sem az argentin Helenio Herrera nem egyedül vezette a válogatottat.

A Football Italia szerint a tárgyalások ténye már önmagában is jelzés arra, hogy a FIGC új vezetése teljesen más útra akar lépni elődeihez képest.

Egyébként Guardiolának nem ez lenne az első találkozása az olasz futballal. Az 55 éves edző folyékonyan beszél olaszul, és két szezont töltött játékosként az olasz Serie A-ban (2001 és 2003 között): két időszakban a Brescia, egyben pedig az AS Roma színeiben.

Hírdetés

Olaszország 2021-ben megnyerte az Európa-bajnokságot Anglia ellen, ugyanakkor sorozatban három világbajnokságról is lemaradt.

Gennaro Gattuso áprilisban távozott a szövetségi kapitányi posztról, miután világbajnoki selejtezők során tizenegyespárbajban alulmaradtak Bosznia-Hercegovinával szemben.

Az angol sajtó felvetette, hogy amennyiben Guardiola készen állna újra az edzői munkára, vajon az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) is megkeresné őt?

Anglia néhány napja története legjobb világbajnoki eredményét érte el idegen földön, de Thomas Tuchel rengeteg kritikát kapott, különösen az argentinok elleni taktikája miatt. Az 52 éves Tuchel februárban két évvel meghosszabbította a szerződését, és továbbra is élvezi az FA bizalmát. Ám az angol válogatott korábbi csapatkapitánya, Wayne Rooney úgy vélte, az FA akár meg is próbálhatná megszerezni Guardiolát, ha a szakember elérhetővé válna.

„Jelenleg nem látok más jelöltet a színtéren, hacsak nem Pep Guardiolát. Ha Pep elérhető, akkor talán érdemes lenne őt megszerezni – mondta Rooney a The Wayne Rooney Show-ban, miután Anglia vereséget szenvedett Argentínától. – Ha menesztenék Tuchelt, milyen edzőt hozhatnának a helyére? Nem hiszem, hogy lenne nála jobb szakember, kivéve Guardiolát.”

Az FA már Tuchel 2024 végi kinevezése előtt is megkereste Guardiolát; a hírek szerint szóbeli megállapodás is született, ám a spanyol edző végül a Manchester Citynél maradt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »