A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesülettel együttműködésben „Teremtésvédelmi kalendáriummal” jelentkezünk kéthetente azonos időben. Ezúttal az új klímavédelmi törvény szükségességéről olvashatunk Nemes Csaba írásában.
A június végén ránk törő, hosszan, csaknem egy hétig tartó rendkívüli hőség nem lepte meg a szakembereket. Meteorológusként határozottan állítom, hogy az történik, amit több éve, több évtizede jeleznek a tudósok, hazai és nemzetközi szakpolitikai elemzők: ilyen, vagy ehhez hasonló szélsőséges időjárási események várhatóak, ami bizonyítottan az ember által okozott éghajlatváltozás következménye. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy Európa kétszer gyorsabban melegszik az átlagosnál, és a következmények a Kárpát-medence térségében még drasztikusabb lehetnek, mint amire eleinte számítottunk.
Ha a világ az IPCC (The Intergovernmental Panel on Climate Change, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) negyedik, húsz évvel ezelőtt megjelent, igazán felrázó jelentését (összegző formátumban megjelent magyarul is) komolyabban veszi, a magyar kormány pedig a 2008-ban az Országgyűlésben konszenzussal elfogadott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, akkor már nagyobb esély lenne a nagy léptékű változás enyhítésére és az alkalmazkodás erősítésére. Tavaly az Alkotmánybíróság az 5/2025. (VI. 30.) AB) határozatában alkotmányellenesnek minősítette a 2020-as klímatörvény több elemét, és 2026. június 30-ig új, átfogó szabályozás megalkotására, azaz új „klímatörvény” elkészítésére kötelezte az Országgyűlést.
Az elmúlt ősszel a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Green Policy Center koordinációjával 180 civil szervezet fogott össze egy új klímatörvény-javaslat kidolgozása érdekében. Végül több mint negyven szakértő együttműködésével elkészült egy új klímatörvény-tervezet.
A törvénytervezet közvetlen válasz az Alkotmánybíróság korábbi, így különösen a II/3536/2021. sz. és az 5/2025. (VI. 30.) AB) határozataira. Az Alkotmánybíróság alkotmányos elvárásként rögzítette, hogy az államnak az Alaptörvény P) cikkével (nemzet közös öröksége) összhangban együttesen és hatékonyan kell biztosítania az éghajlatváltozás mérséklését, az alkalmazkodást és a rezilienciát. A jelenleg hatályos jogi keretek töredezettek, hiányzik belőlük a kikényszeríthetőség és az átfogó szemlélet, amit ez a javaslat hivatott orvosolni.
Az élhető éghajlat védelméről szóló átfogó törvénytervezet egy olyan mérföldkőnek tekinthető jogalkotási javaslat, amely a legmagasabb szinten igyekszik garantálni a jelen és a jövő nemzedékek egészséges környezethez való jogát. A normaszöveg szerkezete és alapelvei közvetlenül reflektálnak a hazai és nemzetközi jogi környezetre, a tudományos eredményekre és Magyarország sajátos ökológiai sérülékenységére. Az új szabályozás megszületésének szükségessége több, egymást erősítő jogi, alkotmányos és természeti tényezőre vezethető vissza.
Szakmai körökben ma már egyre inkább közismert, hogy
A törvénytervezetet egy sajtóbeszélgetésen, július 9-én mutatták be, és július 10-én a budapesti Városligetben egy kampányakció keretében átadják a kormány képviselőinek is. A tervezet szilárd hazai jogi alapba ágyazza a Párizsi Megállapodásban vállalt (a globális felmelegedés jóval 2°C alatt tartására vonatkozó) célokat, valamint az Európai Unió klímasemlegességi rendeletét (EU 2021/1119).
A tervezet rögzíti az úgynevezett visszalépés tilalmát, azaz azt, hogy a klímavédelem intézményi, jogi és finanszírozási szintje a jövőben ne legyen politikai ciklusok függvénye, ezért a védelmi szint csak objektív és súlyos közérdek esetén, arányosan csökkenthető.
A törvénytervezet szakít azzal a korábbi gyakorlattal, amely a klímapolitikát kizárólag a kibocsátáscsökkentésre (mitigációra) szűkítette le. Kimondja, hogy három terület (mitigáció, adaptáció, reziliencia) egymással egyenrangú, egymással nem helyettesíthető, és csak együttesen alkalmazva vezethet eredményre:
– mitigáció (mérséklés): az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának radikális és abszolút csökkentése a természeti rendszerek tűrőképességének határain belül, valamint a természetes nyelők (például erdők) kapacitásának növelése;
– adaptáció (alkalmazkodás): olyan folyamatos állami és társadalmi tevékenység, amely a klímaváltozás már elkerülhetetlen, tényleges vagy várható hatásaihoz való igazodást szolgálja, minimalizálva a károkat és kihasználva a lehetséges előnyöket;
– reziliencia (rugalmas éghajlati ellenállóképesség és megújulás): a természeti, társadalmi és gazdasági alrendszerek azon képessége, hogy ne csak elviseljék az ismert vagy sokkszerű klímahatásokat, hanem azokból rugalmasan felépüljenek és strukturálisan megújuljanak.
A fentiekkel egyenrangú fontosságú a felszín- és növényborítottság mint önálló éghajlatpolitikai pillér. Széles szakmai körökben elfogadott állítás, hogy
Szerző: Nemes Csaba
Fotó: IPCC; Magyar Természetvédők Szövetsége
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
