A nőgyilkosság a bántalmazás kiszámítható végpontja Tornyai Bianka2026. 07. 08., sze – 15:58
A gölnicbányai nőgyilkosság után kiderült: a hatóságok súlyos hibákat követtek el, és nem kapcsolati erőszakként kezelték az ügyet. Szakértők szerint a tragédia nem volt váratlan, hanem egy hosszú bántalmazási folyamat végpontja, amelyet megfelelő fellépéssel meg lehetett volna előzni.
Június 20-án Gölnicbányán Tomáš V. brutálisan megölte 47 éves feleségét, egy közismert és közkedvelt pedagógust. Az ügy nagy visszhangot keltett, az igazságügyi miniszter rendszerszintű változtatások szükségességéről beszélt, a belügyminiszter szerint a hatóságok mindent megtesznek az ilyen tragédiák megelőzéséért, a rendőrfőkapitány szigorú vizsgálatot rendelt el, az ellenzék a miniszterek távozását követelik.
Elkésett lépések
A főügyész, Maroš Žilinka a Legfelsőbb Ügyészség vizsgálata után kedden kifejtette, a hatóságok súlyos hibákat követtek el az eljárás során, nem voltak képesek megbirkózni annak lefolytatásával, mert nem kapcsolati erőszakként kezelték az ügyet. Kedd este Kassa belvárosában nők informális csoportja szervezett felvonulást a családon belüli erőszak áldozatainak támogatására és helyezett el 46 gyertyát az Immaculata szoborcsoportnál a Fő utcán. A szervezők felhívták a figyelmet, az elmúlt években 46 nőt ölt meg a párja Szlovákiában, a gölnicbányai Zuzana volt a legutóbbi.
„Az ő története megmutatta, hogy nem az egyén kudarcáról van szó, hanem a legsebezhetőbbeket védeni hivatott rendszer kudarcáról”
– fogalmazott a szervezők nevében Jana Karabinoš Fignárová.
A közvélemény felháborodott, a hatóságok vizsgálódnak, a politikusok változásokat ígérnek, a probléma azonban az, hogy mindezt egy újabb olyan tragédia után teszik, ami megelőzhető, elkerülhető lett volna. A családon belüli és a nők elleni erőszakkal, a nőgyűlölettel foglalkozó szakemberek ugyanis hosszú évek óta figyelmeztetnek, az ilyen tragédiák mindig egy folyamatnak az utolsó lépését jelentik.
Várható volt
Szapu Marianna filozófus, a pozsonyi Komenský Egyetem docense az Új Szónak elmondta, a szakemberek már elég jól feltérképezték és a nemzetközi kutatások is azt bizonyítják, hogy a bántalmazó kapcsolatnak van egy nagyon specifikus dinamikája.
„Nagyon gyakran még a bántalmazó kapcsolat is eleinte a szerelem nyelvét használja, aztán a feszültség növekedik, egyre gyakoriabbak a verbális bántalmazások, a lelki terror és az esetek nagy részében fizikai bántalmazással végződik. Nagyon fontos tudni, hogy ezek nem egyszeri esetek, hanem hosszú, sokszor évekig tartó folyamat, akár évek is eltelnek, amíg egy ilyen kapcsolat odáig fejlődik, hogy megjelenik a fizikai bántalmazás”
– hangsúlyozta Szapu Marianna. Kifejtette továbbá, hogy utána nagyon gyakran jön a bántalmazó részéről a megbánás vagy a tettetett megbánás, a bocsánatkérés, egy darabig esetleg úgy tűnik, hogy a dolgok rendeződnek, többnyire a bántalmazott fél bízik benne, hogy a partnere megváltozik, aztán idővel újra kezdődik az egész. Kiemelte, nagyon fontos, hogy a hatóságok, a bűnüldözési szervek tagjai is tudják, hogy az esetek túlnyomó többségében, ha nem is történik olyan tragikus végkifejlet, mint a gölnicbányai eset, de az, hogy a bántalmazó, a bántalmazott fél életét teljes mértékben tönkreteszi, az majdnem szabály. A filozófus egyetért azzal, hogy az, ha a bántalmazó végül megöli az áldozatot, nem egy meglepő végkifejlet, erre lehet számítani a bántalmazó kapcsolatokban.
Gyakori az áldozathibáztatás
„A statisztikák alapján átlagban akár havonta egy nőgyilkosság is előfordul Szlovákiában. Vannak már nálunk is bizonyos törvények, előírások, amelyek arra hivatottak, hogy az áldozat védelmét szolgálják, de nagyon gyakran nem elég hatékonyak, nincs együttműködés a különféle szervek között”
– emelte ki Szapu Marianna. Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter kijelentésére, miszerint rendszerszintű változtatásokra van szükség az igazságszolgáltatásban, úgy reagált, már nagyon régen szükség lett volna változtatásokra. A filozófus kiemelte, kimondottan hisztériakeltés övezte és sokan elítélték az Isztambuli Egyezményt, vagyis az Európa Tanács egyezményét a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló ajánláscsomagot, amit Szlovákia a mai napig nem vett át a jogrendszerébe. Abban konkrét és nagyon sokrétű ajánlások vannak arra, hogy hogyan lehet az intézmények szintjén minimálisra csökkenteni az erőszak előfordulását vagy veszélyét.
„Mindenképpen szükség lenne az egészségügyi, a szociális dolgozók, a bűnüldöző és igazságszolgáltató szervek átfogó edukációjára, hogy azok az emberek, akik munkájuk során kapcsolatba kerülhetnek bántalmazottakkal, tisztában legyenek a bántalmazás veszélyeivel. Sajnos a társadalomban még mindig elfogadott, hogy vannak ilyen házasságok vagy hogy párkapcsolatban ez előfordulhat, ez még belefér, vagyis gyakori, hogy ha az áldozat beszél is a problémáiról, a környezete elbagatellizálja és sajnos azon szakmák képviselői is, akiknek hivatalból kötelességük lenne nagyobb odafigyeléssel kezelni az ilyen eseteket”
– magyarázta Szapu Marianna, hozzátéve, hogy még mindig rendkívül gyakori az áldozathibáztatás, vagyis segítségnyújtás helyett azt firtatják, hogy az áldozat hogyan viselkedett, mit és hogyan kellett volna tennie, miért maradt a bántalmazójával, miért nem kért segítséget, esetleg maga provokálta ki a bántalmazást vagy megérdemelte. A filozófus ugyancsak az edukációban látja a megoldást arra, az emberek tudatában rögzüljön, hogy mindig a bántalmazó a felelős a tetteiért és nem a bántalmazott fél felelősségét kell megkérdőjelezni.
A patriarchátus velejárója
Szapu Marianna arról is beszélt, hogy a bántalmazásra való hajlamnak mindig megmutatkoznak a jelei. Az egyik az izoláció, amikor a bántalmazó iparkodik a partnerét meggátolni abba, hogy tartsa a kapcsolatot a barátaival, a családjával, a rokonsággal.
„Gyakori a féltékenység, amikor a bántalmazó tulajdonának tekinti a partnerét, amikor mindenbe beleszól, irányítani akarja az életét. Nagyon sokszor jelen van a verbális agresszió, a megszégyenítés, a csúnya beszéd. Ezek olyan intő jelek, amikor nagyon oda kell figyelni, hogy hová fejlődik mindez”
– sorolta. Kiemelte, senki sem születik bántalmazónak, hanem az egész társadalmi környezet olyan, amelyben valaki azzá válhat.
„Ez rendszerszintű probléma, a párkapcsolati erőszak összefügg a patriarchális struktúrával és beidegződéssel, amikor elfogadott dolog, hogy az asszonynak a férje az ura és parancsolója, akinek ő engedelmességgel tartozik”
– fogalmazott. Szapu Marianna szerint ezt a beállítottságot kellene valahogy elfelejteni, ami szerinte már valamennyire változik, de fontos lenne még erősebben tudatosítani az emberekben, hogy a nő a férfival egyenrangú.
Nőgyilkosság – femicídium:
A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (European Institute for Gender Equality – EIGE) általános definíciója szerint a femicídium: nők és lányok nemük miatti megölését jelenti, amelyet elkövethetnek magánemberek és állami aktorok egyaránt. Ide sorolható például a nők meggyilkolása párkapcsolati erőszak során, a nők kínzása, nőgyűlölet (mizogínia) miatti meggyilkolása, a nők és lányok meggyilkolása az úgynevezett becsületgyilkosság során, a nők célzott megölése célzott fegyveres konfliktusok során, valamint a szervezett bűnözéshez, emberkereskedelemhez és kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó nőgyilkosságok.
Gyakran olyan megelőző bántalmazás, családon belüli erőszak vagy rendszerszintű kirekesztés végletes következménye, amelyet jelenlegi vagy volt partner, családtag, de akár állami vagy magánszereplő követ el. A gyilkosság hátterében a női nemhez, a női szerepekhez vagy a nemi egyenlőtlenséghez fűződő előítéletek állnak.
Másodlagos viktimizáció:
Az a folyamat, amely során az áldozat nem közvetlenül a bűncselekmény, hanem az azt követő hatósági, jogi vagy társadalmi reakciók miatt szenved el további lelki, fizikai vagy anyagi sérelmet. Ez gyakran a nem megfelelő bánásmód, a rideg kihallgatási technikák vagy a stigmatizáció következménye. Ilyen például, amikor a rendőrségi, ügyészségi vagy bírósági eljárások során az áldozatot hibáztatják vagy a traumatikus események ismételt, érzéketlen felidéztetésével újratraumatizálják.
Az ENSZ (UN Women) 2021-es adatai alapján világszerte körülbelül 81 100 nő és leánygyermek vált szándékos emberölés áldozatává. A nők sérelmére elkövetett emberölések áldozatainak több mint fele – hozzávetőleg 45 000 nő – a partnere vagy családtagja által tanúsított erőszak áldozatává válik.
A Global Human Right Defence által 2022 márciusában publikált kutatás szerint az Európai Unió egyetlen tagállamának büntető törvénykönyve sem tartalmazott femicídiumra vonatkozó rendelkezést, valamennyi nők sérelmére elkövetett emberölés a szándékos emberölés alap vagy minősített esetének volt tekinthető.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
