Miért épp a gyep ne tartogatna meglepetéseket ezen a labdarúgó-világbajnokságon?
Az idei torna stadionjainak fele műfüves futballpályaként működik, ezért, hogy a FIFA követelményeinek megfeleljenek, természetes füvet kellett elővarázsolni a pályák hatalmas felületére. Ez pedig nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
Mint a Times riportjából kiderül, egyedi hibrid füvet kellett termeszteni erre kijelölt farmokon, hogy aztán a széles csíkokra adagolt, vastag, dús gyepet a földjével együtt gondosan feltekerjék, több száz kilométeren, több államon keresztül szállítsák, majd kigurítva a helyére tegyék a stadionokban. Ezek egy része ráadásul fedett, ami miatt még a napfényt pótló reflektorokkal világítani, illetve öntözni is kellett, nem csak karbantartani a kincset érő gyepet, amely így többet utazott, mint egynémely szurkoló.
Sean Gregory, a TIME vezető sporttudósítója juthatott be a Los Angeles-i Stadion kulisszái mögé, hogy lássa, mit jelent a világ egyik legfontosabb játékterének előkészítése. Riportjából kiderül:
hét évbe telt létrehozni a FIFA által elvárt minőségű gyepet, részben mert a FIFA rendkívül kényes a fű minőségére, részben pedig mert nagy volt a kihívás,
hiszen az amerikai stadionok egy részét nem labdarúgásra alkalmas pályával építették, hanem amerikaifoci-csapatoknak.
A vb 16 stadionjából 8 amerikaiban műfű van, 5 pedig fedett – a Los Angelesben található létesítményre mindkettő igaz, ezért választották a riport helyszínéül.
Mindezt videón is meg lehet nézni, érdemes:
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


