A nyári szünet első hetében szervezte meg hagyományteremtő szándékkal első napközis nyári táborát a csatai Baross Gábor Alapiskola. A Baross-tábor gazdag programkínálattal várta a résztvevőket. A szórakozás mellett a helyi értékek megismerésére és a közösség erősítésére helyezte a hangsúlyt.
„A táborban a Baross Gábor Alapiskola tanulói vettek rész, a tábor célja a játékos formában való tudásátadás” – nyilatkozta a Felvidék.ma megkeresésére Herencsár Rózsa Szilvia pedagógus, a tábor egyik koordinátora.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
A június 29. és július 3. között zajló tábort az alsó tagozatosok számára hirdették meg – ezt már Baka Anita tanító, a tábor másik koordinátora mondta el. Mint hozzátette, a tanulókat napi bontásban sokszínű programok várták. A napközis tábor foglalkozásai javarészt a régióismeretre fókuszáltak.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
Mint megtudtuk, egyes programokba a helyi óvodásokat is bevonták. Ezáltal ők is megismerkedhettek a csatai iskolával. Nem titkolt szándékként ezzel is szerették volna felkelteni érdeklődésüket az anyanyelven oktató tanintézmény iránt.
A tábor névválasztása sem volt véletlenszerű: a tanulók a hét folyamán megismerkedtek iskolájuk névadójának életével. Baross Gábor nyomába eredtek. A változatos programok igen népszerűek voltak a táborozók körében.
Hétfő délelőttöt egy pörgős falutúrával kezdték. Izgalmas rejtvények megfejtésével fedezték fel Csatát. Megfordultak többek között a vasútállomáson, ahol megtudhatták, miként működik a vasút. Megálltak a községi hivatalban is, ahol a polgármester fogadta őket. Itt betekintést nyerhettek a falu működésébe.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
Délután a Bogárháton csapata tartott érdekes ismeretterjesztő előadást, amely során a bogarak életéről tudhattak meg számos érdekességet.
Kedden a kézművesség és a néphagyomány került előtérbe. Adalékmentes gumicukrot készítettek, gyöngyöt fűztek és medálokat alkottak. Délután Csóka Szilvia, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes tagja ismertette meg a kis táborozókat a népi kultúrával és a népi játékokkal.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
A szerdai napot fergeteges parasztolimpiával nyitották meg. A gyerekek különféle ügyességi játékokban mérhették össze tudásukat. Délután mesével folytatódott a program. A nagy hőségben mindenki számára felüdülést jelentett az iskola udvarán rendezett vízibomba-csata.
Csütörtökön Baross Gábor nyomába eredve a csapat vonattal Lévára utazott. Itt az Atlantis Központ várta őket számtalan kalanddal. Rengeteg ügyességi, logikai és fizikai játékot próbálhattak ki.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
Pénteken a táborzáróra az iskolában került sor. Délelőtt a Felföldi Dalia Iskola két tagja, ifj. Bohák József és Icso Levente tartott bemutatót és foglalkozást, amelyen bepillantást nyerhettek az íjászat, az ostortechnikák, a harcművészet, a kardozás, a célbalövés és a dárdahajítás rejtelmeibe. A napot vizes csúszdázás és habparti koronázta meg. Végül minden gyermek, aki részt vett a programban, átvehette az I. Baross-tábor teljesítéséért járó oklevelét.
Az élményalapú tábor közelebb hozta a tanulókhoz Baross Gábor történelmi személyiségét, hiszen a tábor ideje alatt minden nap tanultak valami újat az iskola névadójáról. Baross Gábor útján haladtunk
– jelezte Baka Anita.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
„A tanulók élvezték a tábort, élményeket szereztek, sokat tanultak. Minden táborlakó megtalálta azt a programot, ami érdekelte őt, legyen az természettudomány, régióismeret, sport, kézműveskedés” – tette hozzá Herencsár Rózsa Szilvia.
A hagyományteremtő szándékkal életre hívott Baross-tábornak lesz folytatása – jelentették ki a főszervezők. Mint megtudtuk, a korábbi években ilyen jellegű tábor nem volt az iskolában.
(Fotó: Baross Gábor Alapiskola, Facebook)
A napközis tábor felügyeletébe az iskola teljes tantestülete bekapcsolódott. Ez az együttműködés erősítése mellett a csapatépítést is szolgálta. A Baross-tábor önköltséges volt, megszervezése a szülők és az iskolabarátok támogatásával valósult meg.
További felvételek az egyes tábornapokról a Baross Gábor Alapiskola közösségi oldalán találhatók.
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


