A szervezők rátesznek még egy lapáttal a 2027-es világbajnokságon a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekhez képest, és az MVM Dome-ban több mint tízezren szurkolhatnak majd a magyar kedvenceknek – mondta az InfoRádióban a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető beszélt a közelgő párizsi Eb-vel kapcsolatos elvárásairól, továbbá kitért arra is, mit szól ahhoz, hogy Fábián Bettina a Szajna vízminősége miatt nem vállalja az indulást.
Újabb komoly sikereket vár a magyar úszóktól Wladár Sándor az olimpiai ciklus második felében is. Egy év múlva kezdődik Budapesten a vizes világbajnokság, és ebből az alkalomból közös sajtótájékoztatót tartott a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Vízilabda Szövetség az MVM Dome-ban. A Magyar Úszó Szövetség elnöke az InfoRádióban beszélt arról is, hogy milyen vb-re számít 2027-ben a magyar fővárosban.
Wladár Sándor visszatekintve a korábbi, budapesti rendezésű vizes világversenyekre, úgy fogalmazott, mindegyik „rendkívül parádésra” sikeredett a szervezés szempontjából. Új vb-helyszínként jövőre debütál majd az MVM Dome, ahol a sportvezető szerint szintén garantálható a kiváló hangulat. Azt gondolja, a magyarok mindig különleges légkört tudnak varázsolni, teljesen mindegy, milyen helyszínen.
A 2027-es vizes-vb-n rátesznek még egy lapáttal a korábbiakhoz képest, hiszen az MVM Dome-ban több mint tízezer fizetős helyet tudnak majd biztosítani.
A Duna Arénában a jelenlegi körülmények között csak körülbelül 1500 néző foglalhatna helyet a lelátókon, ami Wladár Sándor szerint nem elég ahhoz, hogy egy igazán jó hangulatú világversenyt rendezhessenek, ezért is döntöttek a helyszínváltoztatás mellett, pontosabban a jövő évi vb műugró és szinkronúszó versenyeinek majd a Duna Aréna ad otthont, a vízilabda és az úszás otthona pedig a már említett MVM Dome lesz.
A Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint ha a két vízilabda-válogatott elődöntőbe, döntőbe jut, és ha Milák Kristóf, Kós Hubert, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid, Sárkány Zalán és valamelyik női váltónk jól szerepel, biztosan telt ház lesz az MVM Dome-ban. Mint fogalmazott, olyan egyéniségekről van szó, akik nemcsak Magyarország sportéletének, hanem a világ úszósportjának is meghatározó szereplői. „Kós Hubert menetelése visszafordíthatatlan, két-három érmet simán be tud húzni jövőre a vb-n.
Összességében pedig úgy gondolom, hogy akár 3-4 aranyat is szerezhetünk”
– jelölte ki a célokat a sportvezető.
Egy évvel a budapesti világbajnokság után rendezik a Los Angeles-i olimpiát, ami nyilvánvalóan a ciklus legfontosabb eseménye, de Wladár Sándor szerint mindig az a verseny élvez prioritást, ami „éppen előttünk áll”. Mint mondta, „a múltat dicsőítjük és ünnepeljük, a jelenben pedig dolgoznunk kell”. Úgy véli, a magyar sport „aranyfedezete” a magyar úszósport, és nagyon szeretnék tartani ezt a szintet. Az a céljuk, hogy Los Angelesben is a magyar érmek döntő részét ők gyűjtsék be. Emlékeztetett, hogy ez így volt 2024-ben Párizsban is, ahol a paralimpiával együtt a megszerzett magyar medálok 60 százaléka úszóink nevéhez fűződött. Ezt az eredményességet szeretnék megközelíteni Los Angelesben is.
Közeledik az Eb, megint téma a problémás Szajna
A következő nagy feladat azonban az Európa-bajnokság lesz, amit július 31. és augusztus 16. között Párizsban rendeznek. Wladár Sándor a közelgő kontinensbajnokságon is jó magyar szereplésre számít. Elsőként Milák Kristófot említette meg, aki ismét jó formát mutat, és ő egy „győztes típus”, így lehet érmekben, aranyakban is reménykedni. Kós Hubert most már huzamosabb ideje, sorozatban szállítja a jobbnál jobb eredményeket. A nyílt vízi úszók közül Betlehem Dávid összetett világkupa-győztesnek mondhatja magát, Rasovszky Kristóf továbbra is az élmenők között van, és ahogy a párizsi olimpián elért nagy győzelmekor, ezúttal is vállalja a sokat kritizált Szajnában való úszást.
Fábián Bettina viszont nem akar a Szajnában úszni, ezért nem indul az Eb-n sem.
Wladár Sándor teljesen megérti az ő érveit is, és nem tartja túl szerencsésnek a nyílt vízi úszás helyszínválasztását. Emlékeztetett, hogy a korábbi viadalokon egyes versenyzők súlyos fertőzéssel jöttek ki a Szajnából. „Szerintem ez felelőtlenség, de ez az európai szövetség döntése volt” – jegyezte meg a sportvezető.
Július végén Sukorón rendezik az ifjúsági nyílt vízi úszó Európa-bajnokságot, és a magyar szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy ők nem hoznak semmiképpen sem olyan döntést, mint a franciák vagy az európai szövetség. A Velencei-tóból hetente többször vesznek vízmintát, a bakteriológiai tenyésztés is makulátlan volt eddig. „Tudjuk jól, hogy úgy nem lehet nekimenni egy úszóversenynek, hogy a víz mikrobiológiai összetettsége aggályos” – jegyezte meg Wladár Sándor.
A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


