Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása – jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Sulyok Tamás aláhúzta: Magyarországon az elnök jogállását az alaptörvény határozza meg.

„Nincs okom a lemondásra,

Hírdetés

és a miniszterelnök eddig nem talált közjogi indokot az eltávolításomra” – jelentette ki az államfő.

A köztársasági elnök esetében az alkotmánymódosítási javaslat „csupán egy mondattal +intézi el+ a hivatalból való eltávolítás kérdését”, s mivel a szöveg a „jelenlegi köztársasági elnökre”, nem pedig általában az elnöki tisztségre vonatkozik, nem értelmezhető másként, mint „egy konkrét személyre szabott jogszabályként, amit semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni” – vélekedett Sulyok Tamás.

Az állanfő lemondása miatti vita akkor lángolt fel ismét, sőt, terelődött át személyes üggyé, amikor Áder János korábban „alkotmányos puccsnak” és „közjogi szőnyegbombázásnak” nevezte a Sulyok Tamás államfő és más közjogi méltóságok tervezett leváltását.

A volt köztársasági elnök a kormányfő „közpénz-kilapátolásra” vonatkozó vádjai miatt bizonyítékokat vagy bocsánatkérést követelt Magyar Pétertől, július 6-i határidővel.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »