Évközi 14. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mt 11,25–30)
E vasárnap evangéliumi szakasza három részre tagolódik: Jézus magasztalja Atyját, és köszönetet mond neki, mert a mennyek országának misztériumát az egyszerű embereknek nyilatkoztatta ki. Majd feltárja a közte és Atyja közötti bensőséges és egyedülálló kapcsolatot, végül pedig meghív, hogy menjen hozzá az ember, és kövesse őt, hogy megnyugvásra és igazi segítségre találjon.
Elgondolkodtat bennünket Isten szavának befogadása és életre váltása. Látjuk és tapasztaljuk a lehetőségeinket és az emberi korlátokat. Ki a bölcs ember? És miért lényeges számára, hogy az egyszerűséget magasztalja? A magyar nyelv értelmező szótára szerint a bölcs egy „rendkívüli tudású, nagyon tapasztalt, nyugodt, érett megfontolású, biztos ítélőképességű személy, aki tudománya, magatartása, példamutatása, művei, jeles mondásai révén kivívta kortársai és az utókor tiszteletét”. A Magyar katolikus lexikon pedig, amikor a bölcsességről mint erényről gondolkodik, hozzáteszi:
Sokan voltak Jézus körül, akik úgy vélték, birtokolják az igazságot, és kevesebben azok, akik mélyen ráéreztek a meghívásra, és osztatlan szívvel Isten igazsága szerint alakították az életüket. Sokan vannak ma is a magukat bölcsnek vallók. Felvetődik a kérdés: hogyan van az, hogy saját magát nem látja az ember? „Hajolj fölém, bárhol vagy is, mert ha egy pillanatra is elveszítem az arcod, elveszítem az arcom” – válaszolja egy költőnk.
elfogadva annak felrázó és néha megrázó kérdéseit, amelyek új életalakítást igényelnek, majd pedig örülni tud a kegyelemnek: magasztallak, Atyám, mindezért is!
Jézus Krisztus igazi segítség. Ezt támasztja alá a Szentírás és a szent hagyomány mellett oly sok embertársunk tapasztalata és saját megéléseink is. Olykor mégis elfárad az ember. „Jöjjetek hozzám mindnyájan” – hív Jézus, miután az Atyával való bensőséges kapcsolatról nyilatkozik. Nem véletlenül. Szeretne újra feltölteni bennünket. Az ő egyedülálló kapcsolatába hívja teljes életünket az imádság által. „Imádságunk célja – így fogalmaz egy trappista szerzetes –, hogy osztozzon Krisztus saját, Lélekkel teli, az Atya felé irányuló mozgásában.” A hétköznapok, a nyár nagyobb békéje arra ösztönöznek bennünket, hogy Jézus önkiüresítő szeretetével forduljunk minden embertársunk felé, és együtt éljük meg velük reményeiket és küzdelmeiket.
Amikor a Krisztus szerinti gondolkodás és belső élet formálja át értelmünket és szívünket, akkor cselekedeteink mások számára a kegyelem, a megnyugvás és a béke közvetítőivé válhatnak.
Szerző: Mogyorósi Ányos OSB
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
