Szombat reggel országszerte időben megnyíltak a népszavazás szavazóhelyiségei, egyetlen kivétellel: a Rimaszombati járásban található Balogfalán, ahol az egyik körzeti választási bizottság jegyzőjénél egészségügyi probléma lépett fel, ezért a szavazás kezdete késik. Erről a reggeli sajtótájékoztatón számolt be Eduard Burda, az Állami Választási Bizottság elnöke, valamint Martin Gajdoš, a belügyminisztérium választási, népszavazási és politikai pártokért felelős osztályának vezetője.
Martin Gajdoš elmondta, hogy a szavazóhelyiségek mindenütt megnyíltak, kivéve Balogfalán.
„A Rimaszombati járásban található Balogfalán a körzeti választási bizottság jegyzőjénél egészségügyi probléma merült fel. Mivel ő egyben az önkormányzat alkalmazottja is, nála volt a választói névjegyzék, amely jelenleg nem áll a bizottság rendelkezésére. Emiatt a szavazás kezdete ott valamelyest késni fog”
– ismertette Gajdoš, hozzátéve, hogy a helyzet várhatóan rövid időn belül megoldódik.
A többi választási bizottság egyelőre nem jelentett semmilyen problémát. Gajdoš tájékoztatása szerint valamennyi bizottság személyi és technikai szempontból is felkészülten várja a népszavazást.
Országszerte 5542 szavazóhelyiség áll a választópolgárok rendelkezésére, emellett további három körzeti választási bizottság a külföldről levélben leadott szavazatok feldolgozását végzi.
Eduard Burda hangsúlyozta, hogy az Állami Választási Bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri az esetlegesen felmerülő problémákat, és szükség esetén azonnal intézkedik.
„A bizottság egyes tagjai szükség esetén a helyszínre is kiszállhatnak, ellenőrzést végezhetnek. Ez mindig az adott helyzet és az egyedi igények függvénye”
– fogalmazott.
A rendőrség tájékoztatása szerint eddig nem történt rendbontás vagy más olyan esemény, amely veszélyeztetné a népszavazás zavartalan lebonyolítását.
„Megfelelő létszámú rendőri erőt és technikai eszközt vetettünk be annak érdekében, hogy a népszavazás biztonságosan zajlódjon le. Jelenleg nincs tudomásunk semmilyen közrendzavarról vagy olyan információról, amely megzavarná a népszavazás menetét”
– közölte Rastislav Polakovič, a rendőrség országos alelnöke.
Szombaton reggel 7 órakor kezdődött meg a független Szlovákia történetének tizedik országos népszavazása. A választópolgárok két kérdésben nyilváníthatnak véleményt: támogatják-e az úgynevezett életjáradék – amely többek között Robert Fico miniszterelnököt is megilleti – megszüntetését, illetve egyetértenek-e a Különleges Ügyészség és a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) újbóli felállításával.
A szavazóhelyiségek este 22 óráig tartanak nyitva. A népszavazáson való részvételhez érvényes személyazonosító igazolvány szükséges.
BN/Felvidék.ma/Teraz.sk
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


