Százhetven éve, 1856. július 4-én hunyt el Rimaszombat neves szülötte, Ferenczy István, a 19. századi magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakja, akit a történettudomány és a művészettörténet joggal tart a magyar nemzeti szobrászat megteremtőjének.
Ferenczy kiemelkedően tehetséges szobrász volt
Szorgalmas, kitartó és önképző művész, aki egyszerű, szerény származása ellenére országos hírnévre tett szert. Erős hazafias és vallásos nevelést kapott. Nagy ambícióval és tanulási vággyal rendelkezett. 1792-ben született Rimaszombatban. Lakatosinasnak tanult édesapja mellett, majd vándorútra indult. Budán Rauschmann Jánostól rajzot tanult. 1814-ben felvették a bécsi Szent Anna Akadémiára, 1816-ban akadémiai díjat nyert a Solon feje című művével. 1818-ban Rómába utazott, ahol előbb Canovával, majd Thorvaldsennel dolgozott. József nádor támogatását is elnyerte, évi ösztöndíjat kapott. Rómában készítette első jelentős magyar vonatkozású alkotásait (pl. Csokonai mellszobra, Pásztorleányka). A Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, és a magyar klasszicista szobrászat egyik legjelentősebb alakjává vált. A történelmi személyiségek és a hazafias témák érdekelték leginkább.
Művelt ember volt, hét nyelven beszélt. Szoros kapcsolatot ápolt a kor magyar íróival és művészeivel. Kitartó, de érzékeny alkotó volt, aki nehezen viselte a kritikát.
Rómából hazatérve az esztergomi bazilika szobrászati díszítésén dolgozott. VII. Pius pápának ezüstérmet ajándékozott, amelyet ma is a Vatikáni Múzeumban őriznek. 1824-ben Budán műtermet nyitott, és a magyar klasszicista szobrászat megteremtésén dolgozott. 1832-ben a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választották.
Idehaza márvány lelőhelyet keresett Ruszkabányán, hogy magyar anyagból készíthesse műveit. 1840-ben megbízást kapott Mátyás király lovasszobrának elkészítésére, de tervét elutasították, ami megtörte pályáját. A sikertelen Mátyás-emlékmű után saját gipszmintáját megsemmisítette. 1847-ben Rimaszombatba költözött vissza, végül 1856-ban halt meg, Rimaszombatban temették el.
A magyar klasszicista szobrászat úttörője és megalapozója. Művészetében a klasszicizmus, az empire és a hellenizmus stílusjegyei jelennek meg. Munkásságát halála után ismerték el igazán. Életműve öt korszakra osztható: Rimaszombat, Bécs, Róma, Buda, majd ismét Rimaszombat. Három fő alkotói korszaka volt: római időszak, portrészobrok korszaka és a Mátyás-emlékmű időszaka.
1902-től megindult emlékének és hagyatékának összegyűjtése, Ferenczy-kultusz alakult ki. 1907-ben a Szépművészeti Múzeumban önálló Ferenczy-emlékszoba nyílt. Ferenczy hagyatékának megmentésében kulcsszerepet játszott Strobl Alajos, aki már 1899-ben felhívta a figyelmet a rimaszombati műteremben őrzött művekre. Kammerer Ernő, aki állami részről megszervezte a hagyaték átvételét. Jánosdeák Andrásné Káposztás Zsuzsanna, Ferenczy unokahúga, aki a művek jelentős részét a magyar államnak ajándékozta. 1903-ban a Szépművészeti Múzeumba összesen 58 ládányi hagyaték került.
Hamvait 1909-ben ünnepélyesen újratemették Rimaszombatban, a rimaszombati református templom mellett épített mauzóleumban helyezték el. Hagyatékának jelentős része a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Gömör–Kishonti Múzeumba került. A Gömör–Kishonti Múzeum ma is több mint 100 Ferenczy-relikviát őriz. Ferenczy levelei rendkívül fontos történeti források. Ezeket Wallentinyi azaz Győry Dezső rendezte sajtó alá. A levelekből jól nyomon követhető a művész gondolkodása, hazafias elkötelezettsége és művészi küzdelmei.
Ferenczy nemcsak szobrász volt, hanem szenvedélyes műgyűjtő is volt. Római évei alatt szerény jövedelméből antik bronzszobrokat, érmeket és műtárgyakat vásárolt. Gyűjteményének egyik legértékesebb darabja egy Leonardo da Vincinek tulajdonított bronz lovasszobor volt. Halála után ez a gyűjtemény is a magyar állam tulajdonába került.
A Csemadok kiállítással és koszorúzással emlékezett
Gazdag művészi öröksége, mély hazaszeretete és a szülőföldje iránti megingathatatlan elkötelezettsége ma is követendő példát mutat az utókornak, ezért emléke előtt a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya egy emlékkiállítással és ünnepélyes koszorúzással tisztelgett. A Gömör-Kishonti Múzeum szakmai közreműködésével megvalósult alkalmi kiállítás Ferenczy kalandos életét és korszakalkotó munkásságát mutatja be a látogatóknak, akik augusztus 29-ig tekinthetik azt meg a rimaszombati Csillagházban (Daxner utca/ egykori Ferenczy utca 36.).
A rendezvényen Nagyferenc Katalin képzőművész egy rendkívül személyes hangvételű előadásban idézte fel Ferenczy István életútját, különös hangsúlyt helyezve a szobrász rimaszombati kötődéseire és a város által máig őrzött szellemi és tárgyi emlékeire.
A képzőművész előadásában sajnálattal mutatott rá arra, hogy a legtöbben napjainkban csupán felületesen ismerik a nagy szobrász történetét, holott életének és munkásságának számos kézzelfogható emléke ma is lépten-nyomon felfedezhető a városban. Felidézte, hogy Ferenczy szülőháza a mai Daxner utcában állt, amely utca álláspontja szerint méltán viselhetné ismét a nagy művész nevét. Úgy fogalmazott, hogy legalább annyival hálásnak kellene lennie Rimaszombatnak Ferenczy Istvánnak, hogy visszakapná az utca a nevét, vagy valamilyen méltó posztumusz elismerést is kaphatna a várostól.
1993-2008 között a Nyugat-lakótelepen műkődö alapiskola is viselte a nevét. Ennek épületében ma is megtalálható Nagyferenc Katalin szobra a híres szobrászról.
Alkotóműhely, Izsó Miklós felfedezése, Rimaszombat megvédése, leszármazottak
Nagyferenc Katalin beszélt arról is, hogy Ferenczy a hazatérése után Rimaszombatban egy saját, korszerű műtermet épített, ahol számos legjelentősebb, ma is csodált alkotását készítette el. Ebben a gömöri műhelyben formálta meg több neves magyar író és tudós portrészobrát, s itt foglalkozott az évek múlásával egyre inkább az emberi élet elmúlásának filozófiai gondolatával is. Bár a művész régóta dédelgetett, nagy álma, a hivatalos magyar szobrásziskola létrehozása a korabeli mostoha körülmények miatt végül nem valósulhatott meg, zseniális tanítványai révén mégis teljesen maradandó és kitörölhetetlen hatást gyakorolt a teljes egyetemes magyar művészetre.
A képzőművész külön kitért arra a kultúrtörténeti tényre is, hogy Ferenczy fedezte fel a rendkívül tehetséges Izsó Miklóst, akinek művészi pályáját ő maga indította el a közeli Tamásfalván. Ezzel a mentorálással Ferenczy nemcsak a saját életművét gazdagította, hanem a következő szobrásznemzedék számára is utat nyitott a halhatatlanság felé.
Előadásában egy eddig kevesebb figyelmet kapott, izgalmas történelmi eseményt is felidézett a hallgatóságnak. Az 1849-es szabadságharc leverését követően, amikor a cári orosz csapatok Losonc brutális felégetése után Rimaszombat felé közeledtek, Ferenczy kiváló nyelvtudását felhasználva személyesen tárgyalt az érkező orosz parancsnokkal, és sikerült elérnie, hogy a város megmeneküljön a teljes pusztítástól. Francia nyelvtudását felhasználva rábeszélte a csapatok vezetőjét, hogy kímélje meg Rimaszombatot a tűzvésztől és a dúlástól – emelte ki Nagyferenc Katalin. Mint megtudtuk, a szobrász családjának ma is élnek egyenes ágú leszármazottai a Nyitray család személyében, akik értékes családi emlékeket őriznek, amelyek összegyűjtése a helyi közösség fontos feladata lehetne. Nyitray László így fogalmazott a Honismeretben megjelent cikkében: A márványszobor némán is köszönetet mond mindazoknak, akikben előtte elhaladva fölcsendülnek Beöthy Zsolt szavai: „Nyugodj nemes lélek, nem éltél hiába.”
Hit a nemzeti kultúra európai rangjában
A szervezők és az emlékezők a tárlat megtekintését követően a helyi református templomnál, Ferenczy síremlékénél koszorúzással folytatták a tiszteletadást. Erről ITT számoltunk be képekben.
A kegyeletteljes koszorúzás megkezdése előtt Agócs Ildikó, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy Ferenczy István nem csupán egy kivételes képességű művész volt, hanem olyan alkotó, akinek öröksége ma is aktívan formálja a felvidéki magyar közösséget.
Mint mondta,
Ferenczy István neve teljesen összeforrt a magyar művészet születésével, hiszen ő volt az, aki elsőként mert igazán nagyot álmodni, és aki szentül hitt abban, hogy a magyar kultúra képes saját, európai rangú szobrászati nyelvet teremteni a világnak.
Agócs Ildikó hozzátette, hogy Ferenczy nehézségekkel teli életútja arra tanítja a mai kor emberét, hogy a maradandó érték sohasem a látványos és gyors sikerekben, hanem a kitartó, csendes munkában, a hivatás iránti mély alázatban és a közösségért önkéntesen vállalt felelősségben születik meg.
Beszéde végén arra biztatta a jelenlévőket, hogy büszkén őrizzék és adják tovább a szobrász örökségét a jövő generációinak. Kiemelte, hogy a múlt nagyjai nem távolodnak el tőlünk, ha mi közel maradunk hozzájuk, és ha igazán értjük, valamint továbbvisszük az üzenetüket, akkor Ferenczy István szelleme ma is köztünk van.
A felemelő megemlékezés legvégén a résztvevők elhelyezték a kegyelet koszorúit Ferenczy István szobra előtt, amely Vaszary László alkotása.
Majd lerótták kegyeletüket a kriptában található síremlékénél, amelyen megtekintették az újabb felújításra szoruló Euridiké szobrát is.
Az Euridiké – Ferenczy István utolsó nagy alkotása
Ferenczy István életének utolsó éveiben, rimaszombati visszavonultságában készítette el egyik legszemélyesebb és legjelentősebb szobrát, az Euridikét. A görög mitológiából ismert Orpheusz feleségét ábrázoló márványszobor nemcsak a klasszicista szépségeszmény megtestesítője, hanem a művész sorsának jelképe is. A görög mitológia alakot kígyómarás ért, és Orpheusz sem tudta visszahozni az élők közé.
A Haldokló Eurydiké 1845–46-ban azaz idén 180 éve készült, amikor Ferenczy a Mátyás-emlékmű körüli kudarcok miatt mély lelki válságban volt. A mű egyszerre őrzi a klasszicista formai tisztaságot és a művész életének tragikus hangulatát, ezért a magyar szobrászat egyik kiemelkedő alkotásaként tartják számon.
A kiállítás ismertetője szerint az 1847-es rimaszombati tűzvész során a műterem is leégett, és az Euridiké-szobor megsérült. A legenda szerint Ferenczy annyira ragaszkodott alkotásához, hogy azt kívánta, hogy halála után koporsófedeleként helyezzék fölé, végül vele együtt temették el. Az 1909-es exhumáláskor a szobrot is kiemelték a sírból, majd restaurálták. Végül a művész újratemetésekor a rimaszombati református templom kriptájában kialakított sírjára helyezték el. Az emlékhelyet az utóbbi időben egyre többször felkeresik.
Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
