Kézműves nap az ipolysági könyvtárban

Kézműves nap az ipolysági könyvtárban

Kezdetét vette a nyári szünet, s eljött a napközis táborok időszaka. Az Ipolysági Városi Könyvtár július 2-án kézműves nap keretében fogadta az ipolysági tanintézmények által szervezett napközis táborok lakóit. A foglalkozás nem titkolt szándéka a könyvtárral való játékos megismerkedés volt.

A délelőtt folyamán a Pongrácz Lajos Alapiskola – Szondy György Gimnázium alsó tagozatosai és a Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola tanulói látogattak el a könyvtárba.

Elsőként Jámbor Mónika, az állami magyar iskolaközpont nevelője a Hamuőrlők című mesét adta elő a gyermekek bevonásával. Majd az egyes állomásokon különféle kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki a gyermekek.

Hírdetés

Volt gyöngyfűzés, karkötő és makramédísz készítése, de könyvjelzők, mókás és egyedi stresszlabdák is készültek a délelőtt folyamán.  A foglalkozások egy része a könyvtár udvarán valósult meg, ugyanakkor a könyvtár épületében is készültek csodás dolgok.

A könyvtár környezetében a mókáé, a szórakozásé és a kreativitásé volt a főszerep. Képriportunkkal tekintsünk végig a kézműves napon.

A szerző felvételei. 

Pásztor Péter/Fevidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »