Enner Valencia azután jelentette be a válogatottságtól való visszavonulását, hogy a vb egyenes kieséses szakaszában a csapat 2-0-ra kikapott Mexikótól.
Enner Valencia, az ecuadori labdarúgó-válogatott gólrekordere a világbajnoki búcsút követően megerősítette, hogy nem lép többet pályára a nemzeti csapatban.
Ecuador a vb egyenes kieséses szakaszának első körében az egyik társrendezővel, a tornán még gólt sem kapó mexikóiakkal találkozott, és szenvedett 2-0-s vereséget. A 36 éves Enner Valencia a lefújást követően kijelentette: utolsó mérkőzését játszotta a válogatottban.
„Egy nagyon szomorú napon búcsúztam tőlük” – utalt játékostársaira és a szakmai stáb tagjaira a rutinos támadó. Hozzátette:
nem ilyen körülmények között szeretett volna elköszönni.
A futballista már tavaly szeptemberben, a selejtezők során is utalt arra, hogy az idei lesz az utolsó világbajnoksága, de azt akkor még nem kötötte egybe azzal, hogy a válogatottban sem szerepel többet.
Enner Valencia 2012-ben mutatkozott be az ecuadori válogatottban, de csak 2013-tól lett a keret állandó tagja. A nemzeti csapatban 109 mérkőzésen 49-szer volt eredményes, az idei vb-n az ecuadoriak mind a négy találkozóján pályára lépett, gólt ezúttal nem szerzett. Tíz vb-mérkőzésén viszont hat gólig jutott: a 2014-es és a 2022-es tornán egyaránt hármat szerzett. Vb-selejtezőkön 15 alkalommal volt eredményes, Copa América-tornákon ötször, további 23 találatát barátságos mérkőzéseken érte el.
Az ecuadori válogatottban Valencia 49 gólos rekordját hosszú ideig nem fenyegeti veszély, a jelenleg aktív honfitársak közül a 25 éves Gonzalo Plata kilenc, míg a 30 éves Michael Estrada nyolc góllal követi őt.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


