Az Oranje átka – a hollandok tízből csak két tizenegyespárbajt nyertek meg

Az Oranje átka – a hollandok tízből csak két tizenegyespárbajt nyertek meg

A holland labdarúgó-válogatott tizedik alkalommal vett részt története során tizenegyes-párbajban világbajnoki, Európa-bajnoki vagy Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A mérleg lehangoló: húsz százalékos siker, nyolc vereség a két győzelem mellett.

Az 1992-es svédországi Európa-bajnokság elődöntőjében a dánok 5–4-re nyerték az Oranje ellen a párharcot. A tíz rúgóból a legnagyobb sztár rontott, Marco van Basten.

A következő, 1996-os, angliai Európa-bajnokságon a franciák ellen dőlt így el a továbbjutás a 120 perces csata után, a negyeddöntőben. A tíz lövésből ezúttal is csak egy rontott volt, megint csak egy holland sztár, Clarence Seedorf hibázott.

Az 1998-as franciaországi Mondialról is tizenegyespárbajban esett ki az Oranje, mégpedig a brazilok elleni elődöntőben. Az 1–1-es döntetlen után mind a négy brazil belőtte a magáét, az ötödik rúgóra már nem is szükség, mert addigra Philippe Cocu és Ronald de Boer is rontott.

A 2000-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság volt sorozatban a harmadik nagy torna – illetve 1992 óta ötből a negyedik –, amelyről az elrontott szétlövés miatt esett ki a holland válogatott. Az olaszok elleni kudarc után már hosszú elemzések jelentek meg arról, hogy mi lehet az oka annak, hogy az Oranje mindig elveszíti a szétlövést. A Squadra Azzurra elleni elődöntőben Frank de Boer, Jaap Stam is Paul Bosvelt is hibázott a szétlövésben. Mi több, a rendes játékidő 39. percében is kihagyott egy büntetőt Frank de Boer, majd a 62. percben Patrick Kluivert sem tudta bevenni a tizenegyespontról Francesco Toldo kapuját.

Hírdetés

Sok dráma után egy kicsit fellélegeztek a hollandok, amikor a portugáliai Eb negyeddöntőjében, 2004-ben, a svédek ellen 5–4-re megnyertek egy szétlövést. Philippe Cocu megint rontott, de szerencséjére két svéd, köztük Zlatan Ibrahimovic is hibázott.

Utána sokáig nem kellett tizenegyespárbajt vívni, aztán a 2014-es, brazíliai világbajnokságon megint sikerrel jártak a hollandok. Costa Rica ellen csak négy lövést kellett elvégezniük, de ez volt az első alkalom, hogy egy nagy tornán, a szétlövésben egyetlen holland sem hibázott.

Azóta ellenben visszatértek a régi rossz idők. Még ugyanezen a tornán, az argentinok elleni vb-elődöntőben, Ron Vlaar és Wesley Sneijder is rontott, nem volt így esély a hibátlanul lövő Albiceleste ellen.

Katarban is az argentinok állították meg az Oranjét, a negyeddöntőben. A hollandok két lövést hibáztak el, az egyiket Virgil van Dijk, a másikat Steven Berghuis.

A mostani előtt a legutóbbi szétlövésre a Nemzetek Ligája 2025 márciusi elődöntőjében került sor. A spanyolok 5–4-re győztek, nekik belefért Lamine Yamal hibája. A hollandok közül Noa Lang és Donyell Malen nem tudott a kapuba találni.

Kedd hajnalban, Monterreyben először volt afrikai csapat az ellenfél a tizenegyespárbajban. A marokkóiak is elrontottak két lövést, de még ez is belefért, miután Justin Kluivert, Quinten Timber és végül Crysencio Summerville is rontott.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »