A magyar oktatás helyzetéről és a készülő oktatási reformokról egyeztetett az oktatási minisztériumban a Magyar Szövetség szakmai küldöttsége. A találkozón, amelyet még a minisztériumi bizottsági egyeztetések előtt tartottak, Tomáš Drucker oktatási miniszter fogadta a párt oktatási műhelyének képviselőit.
A Magyar Szövetség továbbra is elkötelezetten dolgozik a felvidéki magyar oktatás érdekeinek képviseletén.
Pozsonyban az oktatási minisztériumban zajlott aktuális megbeszélésről Gubík László, a Magyar Szövetség országos elnöke számolt be közösségi oldalán. Tájékoztatása szerint a felek részletesen áttekintették a felvidéki magyar oktatást érintő legfontosabb kihívásokat és a készülő jogszabályi változásokat.
A találkozó egyik eredményeként az oktatási miniszter vállalta, hogy a Magyar Szövetség rendelkezésére bocsátja az úgynevezett fejlesztési terv eredményeit.
Ezek az elemzések jelentős segítséget nyújthatnak a párt oktatási műhelyének szakmai munkájához.
Tamás Erzsébet és Fodor Attila ismertették annak a 13 kistérségi szakmai fórumnak a tapasztalatait is, amelyeken több száz magyar szülő, iskolaigazgató és polgármester osztotta meg véleményét a magyar oktatás helyzetéről és jövőjéről.
Az egyeztetés során kiemelt figyelmet kaptak a készülő oktatási törvénycsomag magyar közösséget érintő részei.
A Magyar Szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy szükséges a nemzetiségi oktatás sajátosságainak egyértelmű jogszabályi meghatározása. Emellett azt is szorgalmazták, hogy a magyar iskolák finanszírozását ne az országos átlagos diáklétszámhoz, hanem a magyar intézmények átlagos tanulólétszámához igazítsák.
A szakmai műhely megerősítette korábbi álláspontját is, amely szerint a kisebb településeken célszerű lenne összevonni az óvodai nevelést és az alapiskolák első ciklusát.
A javaslat célja, hogy a legkisebb gyermekek az első iskolai éveiket lehetőleg saját településükön vagy a legközelebbi községben kezdhessék meg.
Tomáš Drucker ismét megerősítette, hogy a minisztérium továbbra is támogatja az iskolai klaszterek létrehozását, és felajánlotta, hogy a reform előkészítésével foglalkozó munkacsoportban a magyar oktatási műhely képviselői is részt vehetnek.
Gubík László bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a magyar oktatást érintő kérdésekben még számos feladat vár megoldásra.
Mint megtudtuk, 2026. július 8-ig véleményezni kell az oktatási törvénytervezeteket, és a szükséges módosító javaslatokat is el kell készíteni. Mint fogalmaztak, a tanév lezárásával a munka nem ér véget, sőt, sok esetben éppen akkor kezdődik igazán.
Gubík László FB / HE, Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


