Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki az után, hogy Marokkó 11-esekkel búcsúztatta kedden Hollandiát az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának első fordulójában, és bejutott a legjobb 16 közé.
Hollandiában jelentős marokkói közösség él, az afrikai csapat szurkolói pedig ünnepi hangulatba kerültek a győzelem után, de szórványos összecsapások is akadtak.
A hágai rendőrség közölte, hogy a Schilderswijk kerületben tűzijátékokkal és kövekkel dobálták meg a rendfenntartókat.
A rohamosztagosok vízágyúval oszlatták fel a tömeget.
Néhány személyt letartóztattak erőszakos cselekmény miatt – jelezte a hatóság.
Marokkó legnagyobb városában, Casablancában sokan az utcára vonultak, miután – a PSV Eindhovenben légióskodó – Iszmael Szaibari belőtte a továbbjutást eldöntő 11-est. Harsogtak az autódudák, dübörögtek a motorok, a szurkolók tűzijátékokkal ünnepeltek. Az előttük álló munkanap ellenére több tucat ujjongó drukker gyűlt össze a város fő sugárútján helyi idő szerint hajnali 5 óra körül, táncoltak, marokkói zászlókat lengettek és azt skandálták: Kanada, elkapunk!.
Ezzel arra utaltak, az immár 33 találkozó óta veretlen Marokkó – amely négy éve negyedik volt a vb-n – szombaton, a 16 között a társrendező Kanadával találkozik Houstonban.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



