Carlo Ancelotti, a brazil válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy nem hajlandó „mentális csatába” bocsátkozni a japánok elleni, 19 órakor kezdődő mérkőzés előtt.
A Seleção papíron az egyik legkiegyenlítettebb párharcot vívja a legjobb 32 közé jutásért. Mindkét csapat veretlen maradt a csoportjában.
Brazília 1–1-es döntetlent játszott Marokkóval, majd 3–0-ra legyőzte Haitit és Skóciát is, így csoportelső lett. Japán eközben 2–2-es döntetlent játszott Hollandiával, mielőtt 4–0-ra legyőzte Tunéziát, és 1–1-es döntetlent játszott Svédországgal, így a második helyen végzett a maga négyesében. Brazília a hétfői mérkőzés esélyese, de Japán a szeptemberi, Egyesült Államok elleni 2–0-s vereség óta nem kapott ki.
Azóta tízmeccses veretlenségi sorozatban van, nyerni tudott Anglia ellen a Wembley Stadionban és éppen Brazília ellen Tokióban. Utóbbit követően jelentette ki Kento Siogai, a Wolfsburg 21 éves csatára, aki egyébként eddig mindössze hat percet játszott a mostani tornán, hogy „Brazília régen nagyhatalom volt, de mi a helyzet most? Szerintem csak Franciaország és Argentína erős. Mostanában nem sokat hallottam Brazíliáról.”
A brazil sajtó kicsit tart a mérkőzéstől. Az O Globo azt írta, hogy a kristálygömbben az látható, hogy döntetlent hoz majd a mérkőzés, de az aranyzöld mezesek továbbjutnak.
A brazilok Skócia elleni győzelmének egyik nagy pillanata Neymar visszatérése volt, aki több mint három év után először lépett pályára a válogatottban. Nagyjából tizenöt percet játszott, lelkes volt, de nem igazán meggyőző, de óriási népszerűségére jellemző, hogy máris a kezdő csapatba követeli a sajtó egy része.
„Neymar szerintem sokat javult a múlt héten – mondta Ancelotti. – Kár, hogy nem tudott végig edzeni, amíg velünk volt. Tizenöt percnél többet tud játszani. Jó formában van. De nagyban függ a mérkőzés alakulásától, hogy mennyi játékidőt kaphat.”
Az olasz edző a CazéTV-nek adott interjújában megerősítette, hogy Neymart „hamis kilencesként” fogja használni a következőkben. Ez azt jelenti, hogy Matheus Cunha helyét és szerepét veheti át. Reálisan ez inkább a találkozók hajrájában képzelhető el, a Manchester United csatára azon a két mérkőzésen, amelyen kezdő volt, összesen három gólt szerzett a csoportszakaszban. A brazilok eddigi hét góljából négyet Vinícius Júnior, hármat ő szerzett.
Ancelotti azt világossá tette, hogy nem szándékozik további változtatásokat végrehajtani a kezdőcsapatban.
A japánok nagyon bíztak Kubo Take, a „japán Messi” visszatérésében. Kubo a hollandok ellen szenvedett sérülést, Denzel Dumfries belépője nyomán kificamodott a bal térde. Le kellett cserélni, kerekesszékben hagyta el a stadiont. Állapota a reméltnél is gyorsabban javult, de nem annyira, hogy játszani tudjon. Kubo 2019 és 2022 között a Real Madrid játékosa volt, az utolsó évben már Ancelotti állt a „királyi klub” csapatának élén. Kubo azonban egyetlen percet sem játszott nála (sem), e három év alatt 86 bajnoki játszott három klub színeiben kölcsönjátékosként a La Ligában.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


