Június 24-én délelőtt a Szentatya a világ minden tájáról érkezett írókat fogadott a Vatikáni Könyvkiadó századik évfordulója alkalmából. A találkozón olyan jeles írók és írónők voltak jelen, mint Jon Fosse, Marilynne Robinson, Elizabeth Strout, Éric-Emmanuel Schmitt, Mircea Cărtărescu, Julia Navarro, Jonathan Safran Foer, Enrico Brizzi, Colum McCann, Assaf Gavron és Phil Klay.
Beszédében a pápa az írás fontosságáról elmélkedett: az írást az „igazság aktusának”, az „emberség gesztusának” nevezte, sőt kiemelte a bibliai kinyilatkoztatással való mély összhangját is. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Jó napot kívánok mindenkinek! Isten hozta Önöket!
Örömmel köszöntöm Önöket, írókat és írónőket, akik a világ számos részéről érkeztek Rómába a Vatikáni Könyvkiadónak (Libreria Editrice Vaticana), a Szentszék 1926-ban alapított kiadójának századik évfordulója alkalmából.
E jeles alkalom kiváló lehetőség arra, hogy elgondolkodjunk a könyv és az írás jelentőségéről: az íráséról, egy olyan emberi önkifejezési formáról, amelynek Önök – eltérő stílusban és nyelvezettel – mesterei és példaképei.
Az írás – ahogyan Önök művelik – az igazság aktusa, feltáró cselekvés. Az írás elmondja, kik vagyunk, miben hiszünk és remélünk, milyen világ felé törekszünk, milyen jövőről álmodunk. Ebben az igazság felé irányuló törekvésben azt tapasztaljuk, hogy
„Az igazság nem megvédendő terület, hanem megosztandó jó” (Magnifica humanitas enciklika, 25.).
Ezért azt kívánom Önöknek, legyenek képesek vonzalmat ébreszteni az igazság iránt, mert Önöket is vonzza az igazság.
Az írás emellett az emberség gesztusa is. „Ember vagyok, semmi emberi dolgot magamtól idegennek nem tartok” – érvelt Terentius (Az önmarcangoló [régebbi magyar változata: Önként bűnhődő], I, 1, 25.). Az irodalom az emberi tapasztalatok nagy gazdagságát tárja elénk, ezért Ferenc pápa is hangsúlyozta, milyen nagy jelentősége van a személyiségformálásban: „Egy irodalmi szöveg olvasásával abba a helyzetbe kerülünk, hogy »mások szemével látunk« (C. S. Lewis), s olyan tágas látásmódra teszünk szert, amely kiszélesíti emberségünket. Így aktiválódik bennünk képzeletvilágunk empatikus ereje, azé a képzeletvilágé, amely alapvető hordozó eszköze a mások nézőpontjával, állapotával, érzéseivel való azonosulás képességének, mely nélkül nincs szolidaritás, megosztás, együttérzés, irgalom” (Levél az irodalom szerepéről a képzésben, 34).
Amikor történeteket írnak és megalkotják szereplőiket, beleélik magukat azok világába, megragadják nézőpontjaikat, érzelmeiket, érzéseiket, magatartásformáikat… Ez az emberségre nevelő kiváló iskola, melyet Önök az olvasókkal megtapasztaltatnak, mert aki olvas, bizonyos értelemben nemcsak a saját életét éli, hanem sok más ember életét is. És ez segít bennünket abban, hogy felfedezzük a nézőpontok sokféleségét, ne tekintsük abszolútnak a sajátunkat, és mozaikként rakjuk össze a bennünket mindig felülmúló igazság képét.
Végül az írásnak Istenhez is köze van. Talán merész állításnak tűnik ez, mégis több teológus is rámutatott arra, hogy mély összhang van az írás művészete és a Szentírás Istenének kinyilatkoztatása között. Magának a kinyilatkoztatásnak a szerkezete jogosít fel bennünket erre: „A keresztények számára – írta Radcliffe bíboros – semmi sem idegen Krisztustól, ami emberi. Minden kísérlet, amellyel életünk alapvető kérdéseire keressük a választ – hogyan szeressünk, hogyan legyünk igazságosak, szabadok, hogyan nézzünk szembe a szenvedéssel és a halállal –, segít bennünket Krisztus megértésében, aki minden ember közül a legemberibb” (Timothy Radcliffe: Accendere l’immaginazione, EMI, Verona, 2021, 29).
A Biblia Istene a rabszolgaságból való felszabadításban, egy már nem remélt gyermek születésében, az irgalmas és hűséges szeretetben mutatja meg magát. Tetteken és találkozásokon, arcokon és történeteken keresztül szól.
(Liberi sotto la grazia, Libreria Editrice Vaticana, Città del Vaticano, 2026, 83).
Ezért szeretném megismételni Önöknek, íróknak és írónőknek azt, amit Szent VI. Pál minden művésznek mondott: Szükségünk van Önökre, az Önök képzelőerejére, elbeszélő fantáziájára, gondolkodásuk elevenségére. Szükségünk van minderre ahhoz, hogy a szabadság és a hitelesség olyan tereit hozzuk létre, amelyekben Isten kegyelme által felhangozhat a vigasz és a béke ígérete. Köszönöm Önöknek, valahányszor a kiengesztelődés, a találkozás és a barátság magvait vetették el.
Ezért bátorítom Önöket munkájukban, és örömmel kérem Önökre és szeretteikre az Úr áldását. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
