„Nem tudom, milyen ördög szállt meg aznap” – kezdi búcsúlevelét Padrag O. a Szerb Köztársasági Hadsereg mesterlövésze, mielőtt öngyilkos lett Belgrádban és így folytatja- ” Megláttam a kislány arcát. Láttam, hogy mosolyog, mintha nem is lenne körülötte ez az egész őrület. És az őrület egyszer csak elkapott. Miért mosolyog? Ezt gondoltam. Rám mosolyog? Én itt vagyok, itt szenvedek ebben az élet nélküli életben, és ő meg mintha kihívóan mosolyogna. Hogy merészel ilyen boldognak és vidámnak lenni?- gondoltam. Nem, ezt nem teheted velem – mondta egy pokoli hang bennem és éreztem, hogy az ujjam a ravaszra vándorol, és elkezdi húzni…Állj le, áll le! – üvöltöttem magamban, de az ujjam nem engedelmeskedett. Nem is céloztam, csak megéreztem a puska ütését. Aztán eldobtam, és ömlött rólam az izzadság. Olyan volt, mint egy rossz álom. Fogtam a távcsövet, és a kút felé irányítottam: a kislány a földön feküdt, véres volt, az anyja mellette állt, arcát eltorzította az üvöltés, ami kiszakadt belőle.”
A szerb katonát 10 éven át gyötörte a lelkiismerete, mire végzett magával. Nem úgy annaka több, mint 500 nyugati „turistának”, akiket nem is a lakóhelyükön lévő háború kényszerített embertelen háborús helyzetbe. Ezio Gavazzeni: Hétvégi orrvlövészek című oknyomozói könyve több ponton is megrázó. Maga a puszta tény, amely témában nyomoz. Gazdag és befolyásos ügyvédek, orvosok, bírók, cégvezetők, akik az afrikai szafarik világát és az veszélyeztetett állatok trófeáit megunták, súlyos összegeket fizettek a szerb hadseregnek, hogy a délszláv háborúban ostromlott Szarajevó, Mostar, Tuzla és megannyi ostrommlott városban ártatlan civilekre lőhessenek. ” A gyerekek jelentették a legértékesebb trófeát…” – számol be egy tanú a beteges hobbiról. Egy kísérő így egészíti ki: Minden vadász haza akarja vinni a trófeát. Ebben az esetben lehetetlen volt odamenni, az áldozatokhoz, hogy elrakjanaka testéből egy darabot, fület, ujjat, hajcsomót (…) A trófea a töltényhüvely volt, amelyen a kísérő színnel jelölte, hogy milyen célpontot találtak el vele: világoskék és a rózsaszín volt a kisfiúk és kislányoknak.A Balkáni konfliktust régóta kutatva gyakran futok bele abba a meghökkenésbe Európa békésebb részeiről, hogy mégis, hogyan történhetett meg ez a 1990-es években Európában. Etnikai tisztogatás, kínzások, csecsemőgyilkosságok, haláltáborok, tömegsírok. Egyfajta kinem mondott ítélkezés és lenézés párosul ebben a Balkán sokat szenvedett, szedett-vedett kultúrájú és sorsú népeihez, akik meglehetősen barbárnak tűnnek a fejlett Nyugat civilizációjához képest. Az igazság azonban nem a földrajzi helyben és kultúrában keresendő, hanem abban, hogy emberek vagyunk. A Biblia legelső lapjain már Káin és Ábel történetében megismerjük, hogy a nagy bukás utáni emberi lény alapvetően gonosz, önző és aljas és ennek következményeként gyilkos. „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. ” (Jn. 8:44)Mondja Jézus már a farizeusoknak. S az igazság az, hogy jobb ha minél hamarabb realizáljuk, hogy minden ember megfelelő élethelyzetben, körülmények között képes a legaljasabb gyilkosságokra. Lehet ez a hatalom mámorával járó beteg hobbi, lehet ez a haza vagy valamely szent ügy védelme, vagy legalapvetőbb esetben saját magunk vagy saját családunk védelmének indoka. De kivétel nélkül mindenkiben ott él Káin, ott él a kegyetlen embergyilkos. Az ember ha hatalmat kap, elméje eltorzul, istenné akar válni, lelkében Bábelt épít és élet és halál ura kíván lenni. Ez mindannyiunkban ott van, ott szunnyad, ott lappang minden egyes nap. Miért történhetett meg a modern Európában a délszláv háború rémségeinek zöme? Nem a Balkán miatt, nem a kultúrák ellentéte okán. Kizárólag romlott emberi mivoltunk okán, s megtörténhetett volna bárhol máshol is, s megtörénhet a jövőben is. S, ahogyan a ” Szarajevó szafari” gyilkos turistái mutatják, fogadó készség mindig, mindenütt van a legbestiálisabb bűnökre. Köztiszteletben álló orvosok, jogászok, vállalkozók. Azok az emberek, akiket tisztel a társadalom, akik jó tanulók és szorgalmasak voltak, akiket kezdettől fogva példának és mintának állítanak elénk. Ők voltak képesek ártatlan gyerekek homlokára célozni szórakozásból, majd másnap nagyokat nevetni a családi ebéden és lefektetni saját gyereküket, és reggel bemenni alkotni a jogot, ítéletet hozni, operálni, részvényeket elemezni. Velejéig romlott és bűnös, aljas az ember szívének mélye. Csak az Isten kegyelme képes megmenteni, ahogyan Pál apostol fogalmaz: nem érdemből, hanem csak is kegyelemből.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
