Június 20-án este, Pávia meglátogatása után, a Szentatya helikopterrel Sant’Angelo Lodigianóba utazott. Megérkezésekor Maurizio Malvestiti, Lodi püspöke, valamint Cristiano Devecchi, Sant’Angelo Lodigiano polgármestere fogadta.
Ezt követően a pápa autóval a Szent Antal apát és Cabrini Szent Franciska-templomba ment, ahol szentségimádáson vett részt, és lerótta tiszteletét Szent Franciska szívereklyéje előtt. Maurizio Malvestiti püspök köszöntője után mondta el beszédét.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédét közreadjuk.
Kedves testvéreim,
Örömmel köszöntelek benneteket, Cabrini Szent Franciska honfitársait és földijeit! Köszönetet mondok Maurizio Malvestiti püspök úrnak, a plébános úrnak, a polgármester úrnak és a többi világi hatóságnak.
Azért jöttem ide, hogy tisztelettel adózzam Cabrini anya, a migránsok védőszentje, az Amerikai Egyesült Államok első szentje előtt, aki itt, Sant’Angelo Lodigianóban született 1850-ben, és Chicagóban, az én szülővárosomban halt meg 1917-ben. Amikor megtudtam, hogy Sant’Angelo Lodigiano csak néhány kilométerre van Paviától, rögtön gondoltam, hogy megragadom az alkalmat… És íme, itt vagyok! Köszönöm! Köszönöm a szívélyes fogadtatást! Így kifejezitek a lodi egyház szeretetét a pápa iránt, azt a szeretetet, amelyet Cabrini anya is különleges odaadással és engedelmességgel táplált.
Amikor ugyanis elérkezett az a fontos pillanat, hogy meghatározza szerzetesi intézménye küldetésének „irányát”, azt akarta, hogy maga a pápa jelölje ki azt. XIII. Leó pedig egyértelmű volt: „Nem keletre, hanem nyugatra”, az Amerikába kivándorolt olaszok ezreinek szolgálatára, ahogyan azt korábban Piacenza püspöke, Szent Giovanni Battista Scalabrini, is javasolta neki.
E két világos látású pásztor szaván keresztül Cabrini anya felismerte az idők jeleit, és megértette, hogy a Kínába indulásról szőtt álmának – Xavéri Szent Ferenc példáját követve – ott kell valóra válnia, ahol – abban az időszakban – a legnagyobb volt a szükség.
De, kedves testvéreim, ha a mai világra tekintünk, mit kell mondanunk? Az a „jel”, vagyis a migráció jelensége új szakaszba lépett, kétségtelenül összetettebbé vált, de nem kevésbé készteti megszólalásra az egyházat.
Tegyük fel magunknak a kérdést: ha Cabrini anya ma élne, mit mondana neki misszionárius lelke? Vagy inkább: mit mondana Krisztus szíve annak az asszonyi szívnek, amely neki szentelte magát, és Isten országának szolgálatába állt? És mit kért volna tőle egy olyan pápa, mint Ferenc, aki olasz emigránsok gyermekeként a migránsok szolgálatát pápasága egyik kulcsfontosságú feladatává tette?
Kedves testvéreim, Ferenc pápa azt akarta, hogy negyedik enciklikája, a Dilexit nos, amely végül az utolsó is lett, „Krisztus szívének emberi és isteni szeretetéről” szóljon, vagyis arról a végtelen szeretetmisztériumról, amely egyetlen valódi „mozgatórugója” volt Cabrini Szent Franciska életének, és mindannak, amit megvalósított, és még inkább annak, ahogyan megvalósította. Ebben az enciklikában Ferenc pápa ezt írta: „A Jézus szíve-tisztelet korszerűsége különösen nyilvánvaló számos olyan női és férfi szerzetesrend evangelizáló és nevelő tevékenységében, amelyeket kezdettől fogva ez a krisztológiai lelki tapasztalat határoz meg” (150. pont).
Én magam Ferenc pápa tanítóhivatalát a Dilexi te kezdetű apostoli buzdítással vettem át és vittem tovább, amely a szegények iránti szeretetről szól; és ahol a szeretetnek a „migránsok kísérésében” megnyilvánuló formájáról esik szó, ott éppen Szent Giovanni Battista Scalabrini püspök mellett Cabrini Szent Franciska alakja is megjelenik.
„Anyai szíve nem ismert nyugalmat, mindenütt elérte őket – a kivándorlókat –: összetákolt viskóikban, a börtönökben, a bányákban” (74. pont). Ő maga így írt: „Semmilyen munka nem lesz túl nehéz, semmilyen föld túl távoli, semmilyen ember túl sebzett Jézus szívének szeretete és mindazok számára, akik arra kaptak meghívást, hogy Krisztus szeretetének hordozói legyenek a világban.”
Testvéreim, mi lehetne időszerűbb ennél a karizmánál? Ezt itt mondom, Cabrini anya szívének ereklyéje előtt, amelyet a codognói anyaházból hoztak el. Ezt mondom, miközben szeretettel köszöntöm és megköszönöm lelki leányainak, a Jézus Szent Szíve Misszionárius Nővéreinek jelenlétét. Mi lehetne időszerűbb egy olyan missziós karizmánál, amely a migránsok szolgálatát vállalja?
Ezért megragadom az alkalmat, hogy különösen a fiatalokhoz forduljak: ismerjétek meg Cabrini Szent Franciskát! Olvassátok írásait, melyek tele vannak Jézus és a misszió iránti szenvedéllyel; olvassátok leveleit, útinaplóit és lelkigyakorlatos feljegyzéseit! Aki megismeri Cabrini anyát, azt ő magával ragadja. Lelke egyszerre volt szemlélődő és tevékeny; elmerült Krisztus szívének szeretetében, és ebből rendkívüli munkabírás és lelki erő fakadt számára, összhangban azzal a páli jelmondattal, amelyet intézménye számára választott: „Mindenre képes vagyok abban, aki erőt ad nekem” (Fil 4,13).
Ezt a felhívást különösen a lodi egyházhoz intézem, amely ma olyan nagy szeretettel fogadott engem! És szeretném ezt jókívánság formájában megfogalmazni: Szent Bassianus egyháza mindig tűnjön ki azokkal a vonásokkal, amelyek oly ragyogóan megmutatkoznak ebben a dicsőséges leányában. Szent Franciska példája és közbenjárása segítsen benneteket abban, hogy szeressétek Krisztust, tevékeny és nagylelkű módon tegyetek tanúságot evangéliumáról, és a legszegényebbek szolgálatába álljatok! Segítsen benneteket abban, hogy valódi szinodalitásban éljetek, egységben járva az utat és együtt törekedve az életszentségre, az adományok és szolgálatok sokféleségében! Imádságommal kísérlek benneteket.
Végül kérem az Urat Jézus Szent Szívének Misszionárius Nővéreiért, bárhol is szolgáljanak közösségeikben: Isten áldja meg őket, és újítsa meg őket a Cabrini anya karizmájához való hűségben! És az egész egyház tekintsen a Szeretetnek erre a csodálatos misszionáriusára, hogy megtanulja tőle, mit jelent Isten országát szolgálni a történelem sűrűjében!
Szívből adom apostoli áldásomat mindnyájatokra és szeretteitekre. Köszönöm!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
