Már csak néhány nap, és itt a vakáció! Kabóca is készül, júniusi lapszámának minden oldalát már a nyár hangulata tölti meg. Vakációs hajójukkal békák vitorláznak a címlapon és a kifestő oldalán, a lap mellékletében pedig egy kishajó várja az ügyes kezű gyerkőcöket, hogy úszhasson velük a nagy tengeren.
Maci és Zsiráf a képes mesében a nyaralását tervezi talán éppen a tengerpartra. Az angol iskolások a nyári utazásokra készülhetnek fel a rovatukból, angolul. A két nyelven, a magyar mellett szlovákul is olvasható mesében békák hangolnak a tó partján a nyáresti koncertre.
A Makikonyhában Maki a gyümölcsleves és a fagyasztott joghurt készítésének titkát árulja el kis olvasóinak a kánikula napjaira. Furfangi és Lárifári ügyeskedésének köszönhetően meg a fagyi fogy számolatlanul Z. Németh István képregényében.
A júniusi lapszám beszámol persze május utolsó napjainak nagy fesztiváljáról is, az 50. Duna Menti Tavaszról. A világmegváltó találmányok sorozat tizedik részében maga a mesterséges intelligencia, ChatGPT és a Google Gemini mutatkozik be a kabócásoknak.
Balla Margit nagyvárosi meséinek zárófejezetében végre fény derül a zárkózott Misi titokzatos barátainak kilétére, és megoldódik a kisfiút hónapok óta fogva tartó rejtély.
A nagy nyári szünetre készülve M. Csepécz Szilvia sorai legvégül aztán a gyerekek vágyait is versbe szedik a Kabócában arról, hogy milyen is lehetne a város meg a világ majd akkor, amikor ők felnőnek.
LZ/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


