A Szentatya június 11-én délelőtt a migránsokat befogadó szervezetek képviselőivel találkozott az arguineguíni kikötőben, a Kanári-szigeteken. Menekültek és az őket segítők is tanúságot tettek előtte megrendítő tapasztalataikról.
„Élelmet szerezni szinte lehetetlen volt. 14 éves voltam, és már egyedül álltam szemben az élettel.” Így kezdődik Blessing, egy emberkereskedelem áldozatává vált nigériai nő története. Elbeszélése megrendítette az Arguineguín kikötőjébe összegyűlteket, XIV. Leó pápa június 11-én ide érkezett spanyolországi apostoli utazásának harmadik állomásaként. A Szentatya a migránsokat befogadó intézmények képviselőivel találkozott, és mélyen megrázó tanúságtételeket hallgatott meg.
Ezután María Reyes Alemán Cruz, a Kanári-szigeteki Egyházmegyei Karitász önkéntese vette át a szót, aki 16 éve a San Juan Apóstol y Evangelista (Szent János apostol és evangélista) plébánia felelőse. Elmondta, hogy sokan őrzik emlékezetükben az Arguineguín mólójánál és a többi szigeten a migránsokkal kapcsolatban megélt tapasztalatokat. Élénken él bennük a plébániai karitászon keresztül támogatott férfiak és nők arca, neve és története. Vannak, akik mindezek láttán úgy érezték, túl nagy a feladat, tehetetlenek ebben a helyzetben. De az önkéntes munka során a plébániai közösségekben és az egyházmegyei karitász általános szolgálataiban megélt egység, közösség arra késztette az önkénteseket, hogy együtt járjanak az úton.
– mondta.
Blessing története levélben érkezett, amelyet Sora Niesse, egy szenegáli karitászönkéntes ismertetett, miután elhangzott az Arguineguín éjszakája című megrendítő ének, amelyet Benito Cabrera Hernández zenész a Kanári-szigetekre jellemző húros hangszeren, timplén adott elő. Blessing népes családból származik, nyolc testvére van. 22 évesen útnak indult, hogy két kislányának (akik négy és két évesek voltak) jobb jövőt biztosítson. „A maffia elvitt egy helyre, ahol alávetettek egy rituálénak, amit jujunak neveznek. Azt mondták, hogy 25 ezer euróval tartozom ezért, amit meg kell fizetnem, amint megérkezem Európába” – szólt az elbeszélése. A tengeren sok embert látott meghalni, de sikerült elérnie Spanyolországba. Akkor már egy maffiózó férfitól várt gyermeket. A megszületett gyermekét elvették tőle, hogy prostitúcióra kényszeríthessék. Sora Niesse megakadt az olvasásban, hangja elcsuklott a könnyektől Blessing megpróbáltatásai miatt, aki 11 hónappal később ölelhette csak újra magához gyermekét, amikor a rendőrség letartóztatta azokat, akik fogva tartották. Azóta
María Fernanda López Meza, egy Latin-Amerikából származó vállalkozó útja is nehézségekkel volt teli, de tanulságokban is gazdag volt. 1997-ben érkezett Las Palmas de Gran Canariára azzal az álommal, hogy szakmailag kiteljesedjen, „de azzal a teherrel is, hogy hátrahagyta” családját, barátait és hazáját. A kezdeti idők nagyon nehezek voltak – emlékezett vissza –, voltak éjszakák, amikor nem volt fedél a feje felett. Életében a fordulatot egy épületfelújítással foglalkozó cégnél szerzett állás hozta meg, ahol húsz éven át rengeteget tanult. Társa, Fran támogatásával körülbelül négy évvel ezelőtt saját vállalkozást indított, és megvalósította álmát. Cége ma már megerősödött, és hat alkalmazottból álló csapattal rendelkezik, „ami megelégedéssel tölt el, hiszen munkát és lehetőségeket teremthetek mások számára” – zárta szavait. María Fernanda vágya most az, hogy „reményt adjon azoknak, akik nehéz időkön mennek keresztül, különösen azoknak, akiknek el kellett hagyniuk hazájukat és családjukat”. Meggyőződéssel vallva, hogy előre lehet jutni munkával, tisztelettel és hálával a helyek iránt, amelyek megnyitják előttük az ajtót.
Leó pápa találkozón mondott teljes beszédének magyar fordítása ITT olvasható.
Forrás: L’Osservatore Romano
Fotó: Vatican Media
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


