Vasárnap egy hidegfront hatására napközben egyre többfelé előfordulhatnak záporok, zivatarok néhol felhőszakadás, jégeső kíséretében. Sokfelé lesz élénk, erős, néhol viharos a nyugati, északnyugati szél. Kora reggelre 19 fokig csökken a hőmérséklet. A legmelegebb órákban 24 fok körül alakulnak a maximumok, viszont a záporok, zivatarok hatására hirtelen több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki vasárnap délután a délnyugati országrészben – derül ki a HungaroMet Zrt. veszélyjelzéséből.
Vasárnap déltől késő estig elsősorban az ország délnyugati felében szórványosan alakulhatnak ki gyors mozgású zivatarok viharos, óránként 60-80 kilométeres széllel, jellemzően kisebb méretű jég kíséretében.
A délnyugati országrészben délután intenzívebb vagy akár heves zivatar is kialakulhat
óránkénti 80 kilométeresnél is erősebb széllökéssel, 2 centiméteresnél nagyobb jéggel, lokálisan 25-30 millimétert meghaladó csapadék vagy felhőszakadás kíséretében.
Ezek alapján a HungaroMet vasárnapra másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyék területére, ahol a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is.
A Dunántúl többi részére, valamint Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyékre elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetést adtak ki, ezekben a vármegyékben az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelenti, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »



