Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.
Jézus nyilatkoztatja ki az Atyát! Így a megesett rajta a szíve megállapítás a Mester együttérzésén keresztül az Atyát hozza közel hozzánk, akit a bűn okozta szétszóródottság nem elrettent, hanem cselekvésre késztet, felkavar – a megesett is ennek kifejezése: zsigeréig hatolt a problémánk. És mivel, amint Jézus mondja, én és az Atya egy vagyok, így ő részese volt az Atya lényegének, s így lesz az aratás munkása és Ura; pásztor, akinek megszakad, pontosabban túlcsordul a szíve, hogy ezt az érzületet és mentalitást Egyházának átadhassa. Ezt elővételezi a tizenkettő részesedése az ő hatalmából a tisztátalanság, a baj és betegség felett; hivatásuk az elveszettek felkeresésére. Ezért teste által a Fő mindig jelen van a világban, folytatja megkezdett üdvösségszerző munkáját: Ahogy engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket, szól feltámadása után szinte első szavával, mennybemenetelekor pedig már nemcsak a szétszórt Izraelhez küldi őket, hanem egyetemes hatalmának kiterjesztésére minden nép körében. Mert ti Krisztusnak teste vagytok, s egyenként tagjai, akikben különböző módon nyilvánul ki Isten benső megrendültsége.
Odahívta magához… A korabeli szokással ellentétben nem a tanítványok jelentkeztek, hanem Jézus hívta őket, ezért az Egyházban a legfontosabb összekötő erő nem a saját elhatározásuk vagy a rokonszenv, hanem a meghívó Szó lett, miként az Egyház kifejezés profán értelmének alapja a hírnök által összehívott polgárokat jelenti, erre épül az Újszövetség kultuszközösségének képe. Szent Máténál pedig az Egyház hangsúlyozottan úgy jelenik meg, mint új Izrael – utal rá a törzsek párhuzamaként a tanítványok tizenkettes létszáma –, akik között érvényesülhet az Úr törvénye, vagyis ami igaz a Szentháromság életére, az a Fiúval való egység révén valamiképpen felismerhető ennek az emberileg töredezett közösségnek a benső lényegében. Azaz: tudnak kérni, imádni, ezzel függőségüket elismerni; nem vagdalkoznak, hanem a Lélek erejében vívnak a gonosszal; gyógyítanak és gyógyulást kínálnak; és amit Isten országától remélnek, azt már megélik egymás között, s erre tanítják az embereket. Ugyanis ahogy a Fiú részesedik az Atyából, úgy ő részesíti Egyházát önmagából, az Egyház ebbe a részesedett életbe fogadja be tagjait missziójában.
Egy tizenöt éves református fiú katolikus iskolába kerülve katolizált. Ezt el akarta mondani a lelkészének, plébánosa pedig aggódott: megromlik az ökumenikus kapcsolattartás. A lelkész így fordult a kamaszhoz: reformátusnak kereszteltek, van nálunk ifjúsági kör, úrvacsoraosztás, magyarázd meg, mert nem értem, mi többet találtál a katolikusoknál? Ő erre: az Eucharisztiát, s hogy ez miben több, az elmondhatatlan annak, aki nem részesedik az áldozásban.
Intézményeink, közösségeink akkor töltik be hivatásukat, ha részeltetni tudják a különböző nemzedékeket az isteni életben. Amikor korunkban oly sokan akarnak kapcsolódni valahová és valamihez, a mi életünkön annak kell áttetszenie, hogy az Atya már kapcsolódott és ma is kapcsolódni akar a Fiú által az Egyházon keresztül minden tőle elszakadt emberhez. Eleven-e bennünk az Odahívta magához isteni cselekvés általi megérintettség, hogy ennek vonzása bevonjon bennünket az Egyház életébe?
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
