A beszédek után döntött a pártszervezet átalakításáról a 32. Fidesz-kongresszus. Orbán Viktor pártelnök előzőleg tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön „az ellenállás ideje.” A kongresszus újraválasztotta Orbán Viktort egy évre a Fidesz elnökének, és megszavazta az általa javasolt négy alelnököt is.
Tisztújító kongresszust tart szombaton a Fidesz. Teljesen átalakul a párt szervezete, megszűnik a választókerületi rendszer, és kibővül az elnökség.
Orbán Viktor beszédében előzőleg azt mondta: „a jó ellenzék folyamatosan kormányzásra kész állapotban van, de Fidesz a jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy jó ellenzéki párt legyen. „Szeptemberig tegyük rendbe a Fideszt a pincétől a padlásig” – mondta a volt miniszterelnök, majd javasolta, a párt alakuljon mozgalmi párttá. Mint mondta, az elnökség javaslata szerint megszűnik a választókerületi rendszer, amelyet erős falusi és városi csoportok, valamint „vérbő” vármegyei képviselet és vezetés vált fel. A tervek szerint 28 tagú elnökség jön létre, amelybe a vármegyei elnökök automatikusan bekerülnek. Az elnök lenne a „főkolompos”, emellett négy alelnököt választanának, akik a megfogalmazás szerint „képesek újratölteni a lemerült közösségi akkumulátorokat” – fogalmazott.
Alelnöknek javasolta
Ezután valamennyi megye képviseletében felszólalt egy-egy küldött. A felszólalók után megkezdődött a szavazáskör, a „látható többség” elve alapján.
Először egyhangúlag elfogadták Kövér László válaszmányi elnök és az országos választmány beszámolóját az országgyűlési választásokról.
A kongresszus elfogadta Orbán Viktor és az elnökség beszámolóját, és a „küldetési nyilatkozatot”. Itt egyetlen ellenszavazat volt.
A mandátumigazoló, majd a felügyelő és számvizsgáló bizottság beszámolóját fogadták el.
Ezután két ütemben (módosító csomag, majd a teljes, egységes alapszabály) elfogadták a Fidesz alapszabályának módosítását, mindkét szavazás szintén egyhangú volt.
Ezután következett a tisztújítás. Először a bizottságokról ment le sikerrel a szavazás, majd szünet következett, és hét szónok lépett színpadra, kezdve Navracsics Tiborral, majd a Védvonal vezetője, Czunyiné Bertalan Judit, Harrach Péter (KDNP), Deutsch Tamás EP-képviselő, Stumpf István volt kancelláriaminiszter, majd Gulyás Gergely frakcióvezető is beszélt.
Ezután bejelentették a titkos szavazások eredményét a négy alelnökjelöltről és a pártelnöknek jelölt Orbán Viktorról.
A mandátumvizsgáló bizottság tagjaira 740 érvényes szavazat érkezett. Giró-Szász János 728, Hegedűs Bulcsú 724, Kovács Zsolt 695, Mohácsi István 690 szavazatot kapott.
A felügyelő és számvizsgáló bizottságra 744 érvényes szavaz érkezet. Kovács Balázs 728, Dódity Gabriella 728, Gelencsér 726, Szabó Zsolt 724 szavazat, Azabó Gyula 695 szavazat.
Az alelmnökökre 732 érvényes szavazat érkezett. Gál Kinga 701, Bóka János 711, Gyopáros 717, Kreicsi Bálinot 701 szavazattal választották meg.
Orbán Viktor pártelnökségére 737 érvényes szavazatból 729 érkezett, így ismét Orbán Viktor a Fidesz elnöke.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


