Bírságsorozat és vádemelések a fakitermelésben

Bírságsorozat és vádemelések  a fakitermelésben

Négy rönkszállító teherautót állítottak meg szerdán a megyei közlekedésrendészet egységei a 11-es országúton, az ellenőrzés során pedig olyan rendellenességeket találtak, melyek nyomán 120 ezer lej pénzbírságot szabtak ki, illetve átmenetileg lefoglalták a járműveket és a szállítmányt.

Hírdetés

A megyei kapitányság közlése szerint az egyenruhások a kísérőiratok átvizsgálása során gyanúsnak találták a feltüntetett farönkmennyiséget, ezért a közúti szállítást ellenőrző felügyelőséghez (ISCTR) fordultak, hogy ellenőrizzék a járművek súlyát. A teherautók vezetői nem egyeztek bele a mérésbe, ezért összesen 120 ezer lej bírsággal sújtották őket, továbbá átmenetileg lefoglalták a járműveket. A rendőrség közlése szerint az év első hónapjában közel kétezer vizsgálatot végeztek fakitermelés, szállítás, feldolgozás téren. Ezek során 1700 járművet ellenőriztek, több mint 130 esetben erdőkitermeléseket, feldolgozótelepeket, faipari vállalatokat kerestek fel. Összesen 445 szabálysértést tártak fel, és közel 317 ezer lejre bírságoltak. Emellett 159 bűnügyi eljárást indítottak, 55 személy esetében már a vádemelésre is sor került. Az ellenőrzések során 669 köbméter faanyagot koboztak el 190 ezer lej értékben, illetve 360 ezer lej értékben javakat zároltak a törvénytelen tevékenységek okozta károk megtérítése végett. (ndi)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »