A mezen a karibi ország függetlenségéért vívott háborús jeleneteket ábrázolták, ami a nemzetközi szövetség szerint sérti a politikai kinyilatkoztatásra vonatkozó szabályt.
Miután a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nehezményezte a vb-résztvevő haiti válogatott mezének megjelenését, a karibi ország szövetsége megváltoztatta a mintázatot. A kifogásolt ruhadarabok az ország függetlenségéért vívott háborús jeleneteket ábrázolták, a FIFA azonban jelezte, ez sérti a politikai kinyilatkoztatásra vonatkozó szabályt.
A sportszereket gyártó és forgalmazó Saeta nevű cég közölte: együttműködött a Haiti Labdarúgó Szövetséggel a mezek megjelenésének kidolgozásában, amely a haiti nép büszkeségét, ellenálló képességét és szellemét ünnepelte, és nem politikai véleménynyilvánításnak szánták.
A sportszergyártó közleményében úgy fogalmazott, „a felülvizsgálat során a FIFA megállapította,
bizonyos vizuális elemek eltérően értelmezhetők a felszerelésre vonatkozó szabályzat tekintetében, ezért a megjelenés módosítását kérte”.
A vállalat jelezte, a FIFA értelmezése eltér a mezeken megjelenített szándéktól, de tiszteletben tartotta a kérést, és végrehajtotta a módosítást.
? BREAKING! ?
The Haiti National Team will have to change its uniform for the World Cup. ??
FIFA has asked Saeta, the company responsible for the uniform’s design, to alter it due to potential political messages. ?
Haiti’s jersey features a design of the Battle of Vertières… pic.twitter.com/rZ12QNnmSE
— Polymarket FC (@PolymarketFC) June 10, 2026
A haiti válogatott 1974 után másodszor jutott ki a világbajnokságra, amelyen a D csoportban szerepel, és szombaton Skócia ellen kezdi meg szereplését. Jövő héten pénteken az ötszörös győztes Brazília, öt nappal később pedig az előző vb-n elődöntős Marokkó lesz az ellenfele.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


