Útravaló – 2026. június 10.

Napról napra közreadjuk a napi olvasmányokhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Júniusban Kálmán Peregrin OFM, a pesti ferences templom igazgatója ad útravalót.

Mi az, ami kötelez, és mi az, ami már a múlté? Amit Jézus átvesz az Ószövetségből, az örök, amit pedig felülír szavával, cselekedetével, az beteljesülésre várt. De mivel őbenne egyszerre van jelen az Ó- és az Újszövetség, ezért személye nem hitelteleníti azt, ami elmúlt, hanem felhívja a figyelmet arra, hogy mindez töredékességével együtt rá mutatott, és benne új értelmet nyert. Így vagyunk az Ószövetség egészével is, hiszen Jézus nélkül például a szenvedő szolga izajási képe csupán egy nemzet mítoszeseménye lenne számunkra, míg Krisztus által annak mélyebb értelmét is látjuk: Isten maga lesz szenvedővé és szolgává a Fiúban, aki terheinket magára vállalva menti meg népét.

Hírdetés

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »