Második próbálkozásra sem sikerült megnyitni kedden az oktatási miniszter leváltásáról szóló rendkívüli ülést. Tomáš Drucker (Hlas-SD) leváltását három ellenzéki párt indítványozta.
A bejelentkező szavazáskor azonban csak 63 képviselő volt az ülésteremben, így a parlament határozatképtelen volt. Szerdán reggel ismét megpróbálják megnyitni az ülést.
A rendkívüli ülést a KDH, a Slovensko és a PS kezdeményezte, mivel a minisztérium kudarcot vallott az ePrihlášky elektronikus rendszerrel.
Szerintük eleve hibás elképzelés alapján vezették be, emellett felesleges, drága, és nem tesztelték rendesen. Továbbá a rendszer működési filozófiájával is gondjaik vannak.
Bírálják, hogy ha a gyereket több helyre is felveszik, végül a központi kiértékelő automata dönt arról, hova iratkozzon be, a hónapokkal korábban megadott iskolai rangsor alapján. „Ha a gyereket több helyre is felveszik, akkor a szülő joga meghozni a végső döntést” – érvel az ellenzék.
Válaszul a bírálatokra a minisztérium azt közölte, ilyen nagy rendszerek bevezetése mindig hibákkal jár, és ezt nyíltan be kell vallani. De szerinte nincs semmi ok a helyzet dramatizálására és politikai kampányra való felhasználására.
„Több mint 130 ezer szülő használta már a rendszert, és modernebb, átláthatóbb felvételi folyamatot eredményezett” – közölte a tárca, majd arra hivatkozott, hogy az elektronikus rendszer bevezetésére az uniós helyreállítási program végrehajtása keretében kötelezte magát Szlovákia, még az előző kormány idején. „Éppen Ján Horecký minisztersége alatt, személyesen ő vállalta és hagyta jóvá ennek az új rendszernek a bevezetését” – írta a tárca. Azt állítja, emellett csúszás történt, Horecký idejében nem valósult meg semmi, és ezt a lemaradást kellett behoznia a minisztérium jelenlegi vezetésének.
tasr/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


