Augusztus 13-a és 15-e között szervezik meg immár hatodik alkalommal a Nagy Ipoly-takarítást a folyó mintegy kétszáz kilométeres szakaszán. Mint a június 8-án, Bussán megtartott sajtótájékoztatón elhangzott: az Ipoly két oldalán lévő települések és a határ mentén működő szervezetek és önkéntesek bevonásával valósítják meg a környezetvédelmi akciót.
Végh Zoltán, Bussa polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Rövid beszédében méltatta a fél évtizeddel ezelőtt elindított kezdeményezést.
Végh Zoltán (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Hidvégi Vince, a nagytakarítás egyik kezdeményezője, a legfőbb magyar partner kitért a Nagy Ipoly-takarítás előzményeire. 2018-ban egy határon átnyúló pályázat során tíz Ipoly menti településén létesítettek kikötőket, mindamellett kajakokat és kenukat is vásároltak a kiegészítőkkel. Mindez az Ipoly vízi turizmusának fellendítését célozta meg. Az Egy folyóban evezünk projektről korábban ITT írtunk.
„Ez a felszerelés adta a gerincét a későbbi nagytakarításoknak”
– jegyezte meg Hideghéti Vince. Hozzátette: fokozatosan csatlakoztak a kezdeményezéshez az Ipoly két oldalán található települések és egyesületek.
Hidvégi Vince (j.) (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Minden évben Ipoly neve napjához igazítva, augusztus közepén három napon át folyik az önkéntes takarítás.
A Bussai Községi Hivatal különtermében jelentették meg az idei takarítás dátumát, az önkéntes akció augusztus 13-től augusztus 15-ig tart.
Az idei programba szintúgy bekapcsolódnak a folyó menti települések, valamint a magyarországi és a szlovákiai oldalon tevékenykedő hulladékgazdálkodási vállalatok segítségére is számíthatnak idén is.
A sajtótájékoztató részvevői a Bussai Községi Hivatal különtermében (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Mint írtuk, a nagytakarítás önkéntesek részvételével zajlik. Hamarosan megnyílik az az online felület, ahol jelentkezhetnek az önkéntes résztvevők. A jelentkezés beindulásáról beszámol majd portálunk is.
Jámbor László, a Besztercebánya Megyei Önkormányzat képviselője a sajtótájékoztatón kifejtette: a megye minden évben támogatta a nagytakarítást.
„Példamutató munkát végeznek környezetünk megóvása érdekében”
– jelezte a megyei képviselő.
Jámbor László (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Örömmel jegyezte meg, hogy a Nagykürtösi járásban a borászat mellett a vízi turizmus is egyre népszerűbb az Ipolyon. Ehhez azonban elengedhetetlenek a hulladékmentes partszakaszok és a tiszta Ipoly.
A korábbi évfolyamok Nagy Ipoly-takarításairól ITT, ITT, ITT, ITT, ITT számoltunk be. További információk a Nagy Ipoly-takarítás közösségi oldalán.
A takarításban részt vevő települések névsora (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


