„Találkozásaink” címmel a Remény hetilap főszerkesztő-helyettese, Molnár Tamás atya írt vezércikket, felelevenítve benne többek közt a Budapesten megtartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust is, melyre 2021 szeptemberében került sor.
A Kerengőbe ez alkalommal Gyepes Aranka írt, mégpedig egy kis hitvallóról.
Az ipolysági kálvária ügyét szívén viselő Keresztes Ilonával az újság 5. oldalán olvashatnak interjút. Az Ipolyság Város Polgármesterének Díjával kitüntetett hölggyel Bodzsár Gyula beszélgetett.
Boldog Hopkó Bazil görögkatolikus püspök életéről a 7. oldal tartalmaz összefoglalót, ahol Zsidó János atya homíliáját is megtalálják.
„Meghívottak vagyunk” címmel szintén a vasárnapi evangéliumhoz fűződő gondolatmenet olvasható. Az elmélkedésben a témához illő Caravaggio-festmény is segíti az Olvasókat.
Könyv- és linkajánló is megjelenik a lapban. A „Punya – Egy falat kenyér” a roma kultúrát és vallásosságot bemutató mű, ami Versegi Beáta Mária szerzetesnővérnek és munkatársainak köszönhető. A www.punya.hu oldalra is érdemes ellátogatni.
„Mindennapi kommunikációnkat add meg nekünk ma” címmel Nagy András atya, a Remény hetilap főszerkesztője cikkében többek között arról ír, hogy a sikeres emberi kapcsolatok alapja az egymás iránti figyelem, megértés és együttműködési szándék, amelyek minden közösség fejlődésének és hosszú távú fennmaradásának nélkülözhetetlen feltételei.
Mészáros Péter 10. oldalon megjelent összeállítása a XVI. és XVII. század fordulóján élt nagy gondolkodók néhányát mutatja be.
Az irodalmi sarok a három fa legendáját kínálja, a hét imájaként pedig ugyanezen az oldalon az Úrral való egység imáját találják meg a kedves Olvasók.
Lőrincz Sarolta Aranka az időről, mint Istentől kapott ajándékról elmélkedik, Meleg Mária pedig a negyven éve megújult ciglédi kegyhelyről osztja meg ismereteit.
Ezen kívül természetesen a 23. számban is van liturgikus naptár, egy külön oldal a gyerekeknek, egy recept és megfejtésre váró keresztrejtvény is.
Az utolsó oldalon programajánlók találhatók, valamint néhány szép idézettel is megajándékozzuk Olvasóinkat. Befejezésül már a következő szám előzetesével is megismerkedhetnek a lapot kézbe vevők.
Olvassák a nyári hónapokban is a Remény hetilapot!
RMT/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


