Néhány nap múlva kezdetét veszi a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság. A 23. torna történelmi jelentőségű lesz: először szerepel majd 48 válogatott a mezőnyben, és ugyancsak először három ország – Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada – ad közösen otthont az eseménynek. A világbajnokság közel egy évszázada a futball legnagyobb ünnepe, amely generációk emlékezetébe égett mérkőzéseket, legendás játékosokat és felejthetetlen történeteket adott a sportágnak.
A magyar válogatott neve is kitörölhetetlenül összefonódott a vb-k történetével. Nemzeti csapatunk két alkalommal – 1938-ban és 1954-ben – ezüstérmet is szerzett, ugyanakkor immár négy évtizede várunk arra, hogy a válogatott ismét a világ legjobbjai között szerepelhessen. Legutóbb 1986-ban, Mexikóban láthattuk Magyarországot világbajnokságon.
Most induló cikksorozatunkban végigjárjuk a magyar futball világbajnoki történetét. Felidézzük a sikereket és a csalódásokat, a legendás játékosokat és a kevésbé ismert történeteket, amelyek egyaránt hozzátartoznak a magyar labdarúgás múltjához.
Az első részben az első két világbajnoksághoz utazunk vissza: arra keressük a választ, miért maradt távol Magyarország az 1930-as tornáról, és hogyan szerepelt első vb-jén négy évvel később Olaszországban.
***
Amikor még Magyarország is vb-rendezésről álmodott
Ma már nehéz elképzelni, de a XX. század első felében a magyar labdarúgás a világ élvonalába tartozott. A hazai klubok nemzetközi sikereket értek el, játékosainkat külföldön is ismerték és elismerték, miközben a magyar futballvezetés jelentős befolyással bírt a nemzetközi szövetségben is.
Az 1920-as években, amikor a FIFA úgy döntött, hogy az olimpiai labdarúgótornáktól független világbajnokságot indít, Magyarország az első rendezők között szeretett volna lenni. Nem is tűnt elérhetetlen álomnak: a FIFA alelnöki tisztségét 1927 óta a magyar Fischer Mór töltötte be, az 1930-as FIFA-kongresszust pedig Budapesten rendezték volna meg.
A korabeli magyar sajtó sokáig szinte biztosra vette, hogy az első világbajnokságot hazánk rendezheti. Végül azonban másként alakult a történet. Az uruguayiak rendkívül kedvező feltételeket vállaltak, Magyarország pedig a szavazás előtt visszalépett. Fischer Mór később úgy nyilatkozott: a magyar állam nem kívánta vállalni az összes rendezési költséget és a FIFA által támasztott feltételeket.
Az első világbajnokság rendezési jogát így Uruguay kapta meg, amely két olimpiai címével nemcsak futballnagyhatalomnak számított, hanem az ország függetlenségének századik évfordulóját is ünnepelte 1930-ban.
Pillanatkép az 1930-as világbajnokság egyik csoportmérkőzéséről (Fotó: Wikipédia)
A hosszú hajóút, amely „elriasztotta” Európát
A FIFA meghívásos alapon szervezte meg az első világbajnokságot, selejtezőket még nem rendeztek. Míg az amerikai kontinens válogatottjai nagy lelkesedéssel csatlakoztak a kezdeményezéshez, Európában korántsem volt ekkora az érdeklődés.
Az Atlanti-óceán áthajózása akkoriban mintegy két hetet vett igénybe, és ugyanennyi idő kellett a visszaúthoz is. A torna teljes időtartamával együtt ez közel két hónapos távollétet jelentett volna. A profi játékosokat klubjaik nem szívesen engedték el, a félprofik és amatőrök esetében pedig a munkaadók gördítettek akadályt az utazás elé.
Nem véletlen, hogy végül mindössze négy európai válogatott – Franciaország, Belgium, Jugoszlávia és Románia – vállalta a részvételt. A kor legerősebb európai futballnemzetei, köztük Magyarország, Ausztria és Olaszország távol maradtak.
A magyar válogatott tehát nem azért hiányzott az első világbajnokságról, mert nem számított volna esélyesnek. Éppen ellenkezőleg: sokan a kontinens legjobbjai között tartották számon.
A montevideói Estadio Centenario, ahol az 1930-as világbajnokság döntőjét rendezték (Fotó: Wikipédia)
A Ferencváros korábban már meghódította Dél-Amerikát
Külön érdekesség, hogy a magyar futball ekkor már nem volt ismeretlen az újvilágban. Sőt… Számos sikeres magyar szakember dolgozott a legnagyobb dél-amerikai bajnokságokban, a Ferencváros csapata pedig például egy évvel korábban, 1929-ben egy nagyszabású dél-amerikai túrán vett részt. A Közép-európai Kupa-győztes zöld-fehérek Brazília után mások mellett Uruguayba is ellátogattak, ahol a világ egyik legerősebb csapatával találkoztak.
Az uruguayi válogatott ekkor már kétszeres olimpiai bajnok volt, egy évvel később pedig megnyerte a sportág első világbajnokságát is. A Ferencváros azonban meglepetést okozott: Montevideóban az első mérkőzésen 3–2-re legyőzte a házigazdákat.
A korabeli tudósítások szerint a magyar csapat első huszonöt perce valósággal lenyűgözte az uruguayi közönséget. Mindez jól mutatja, milyen magas színvonalat képviselt a magyar futball az első világbajnokság előtti években.
A győztes uruguayi válogatott (Fotó: Wikipédia)
Voltak azonban magyar szereplők is a tornán…
Bár a magyar válogatott nem utazott el Uruguayba, magyar szereplők így is akadtak a világbajnokságon. Fischer Mór a FIFA nemzetközi zsűrijének tagjaként vett részt a tornán, és azon a hajóúton is ott volt, amely a négy európai válogatottat Montevideóba szállította.
A másik fontos magyar szereplő Orth György volt. Az 1920-as évek egyik legnagyobb magyar labdarúgója ekkor már a chilei válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Chile jól szerepelt a tornán: két győzelmet aratott, és csupán a későbbi ezüstérmes Argentína előzte meg csoportjában.
A korszak összetett közép-európai viszonyait jól mutatja, hogy a román válogatott keretében számos magyar nemzetiségű vagy magyar kötődésű futballista szerepelt. A húszfős keretből tizenkét játékos a történelmi Magyarország területéről származott, köztük Kovács Miklós, aki később a magyar válogatott mezét is magára ölthette. Ő és Dezső Béla a Peru elleni mérkőzésen eredményesek is voltak.
Miközben tehát a magyar válogatott távol maradt az első világbajnokságtól, a magyar futball szakmai tekintélye így is jelen volt Montevideóban.
Az olasz válogatott ünnepel az 1934-es világbajnokság döntője után (Fotó: Wikipédia)
Négy évvel később már ott voltunk…
Az 1934-es olaszországi világbajnokság már egészen más történetet hozott. A második torna előtt selejtezőket rendeztek, Magyarország pedig kettős győzelemmel búcsúztatta Bulgáriát.
A nemzeti együttes első világbajnoki mérkőzését 1934. május 27-én játszotta Nápolyban Egyiptom ellen. A találkozó presztízsét növelte, hogy sokan még mindig emlékeztek az 1924-es párizsi olimpia fájdalmas vereségére, az úgynevezett „egyiptomi csapásra”, amikor az afrikaiak óriási meglepetésre, 3:0 arányban legyőzték a magyar válogatottat.
A visszavágás ezúttal sikerült. Teleki Pál szerezte Magyarország első világbajnoki gólját, majd Toldi Géza kétszer, Vincze Jenő egyszer volt eredményes. A magyar csapat 4:2-re győzött, és bejutott a negyeddöntőbe.
Ott azonban az örök rivális Ausztria következett. Az úgynevezett „Wunderteam” a korszak egyik legerősebb válogatottjának számított, az osztrák–magyar összecsapások pedig már akkor különleges rangadónak számítottak Közép-Európában.
A bolognai negyeddöntőben az osztrákok 2:1-re győztek. A minden bizonnyal magyar ősökkel rendelkező Johann Horvath szerezte meg számukra a vezetést, míg a mieink egyetlen gólját a sérüléssel bajlódó Sárosi György lőtte tizenegyesből. A hajrában Markos Imrét kiállították, majd sérülés miatt Avar István is kivált a játékból. Mivel ekkor még nem létezett cserelehetőség, Magyarország kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést, és ezzel véget ért első világbajnoki szereplése.
A bemutatkozás ugyan nem hozott érmet, de fontos mérföldkő volt: a magyar válogatott először lépett pályára a világ legnagyobb futballtornáján.
***
Sorozatunk következő részében már a magyar labdarúgás első világbajnoki csúcssikerét idézzük fel: az 1938-as franciaországi tornát, ahol nemzeti együttesünk egészen a döntőig menetelt, és megszerezte története első vb-ezüstérmét.
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
