Szacsvay László is Rimaszombatba látogat

Szacsvay László is Rimaszombatba látogat

Molnár Piroska után a másik „gömöri” Nemzet Színésze is Rimaszombatba látogat. Amíg előbbinek az édesapja, az utóbbinak az édesanyja született Rimaszombatban.

Szacsvay Lászlót Gömörben elsősorban a televízióból, kabaréjelenetekből, az Életképek című tévős szappanoperából ismerhetjük, de legendás párost alkottak Benedek Miklóssal a Hyppolit, a lakáj című előadásban, ahogy a Budapest Orfeumban is.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Katona József Színház alapító tagja. Gyakori vendég más színházak produkcióiban, a tévében és a rádióban. A Budapest Orfeum című zenés összeállításban előadott kupléival és sanzonjaival, melynek anyaga lemezen is megjelent, évekre szóló sikert aratott.

A Budapesti Operettszínház főbejárata előtt, a Nagymező utcai járdán közvetlenül a többi művész lábnyoma között találjuk meg Szacsvay László bronzba öntött lábnyomát. A négyzet alakú, sötétszürke burkolókőbe ágyazott bronz emléktáblán látható a színművész cipőjének lenyomata és a „Szacsvay László” felirat.

Hírdetés

A Halhatatlanok sétányán a táblák sorban, egymás mellett és alatt helyezkednek el az épület előtti gyalogos zónában. Szacsvay Lászlóé a 2021-ben felavatott darabok között van.

A színművésznek Féltem, amíg éltem címmel most jelent meg az életrajzi könyve is, amely szintén kapható lesz az esten, sőt ígérik, egy-egy vers és dal is elhangzik majd.

Közönségtalálkozó Rimaszombatban

Szacsvay Lászlóval, vagyis Szacsyval 2026. június 20-án, szombaton 17.00 órától a rimaszombati Népművelési Központban, ismertebb nevén az Osveta nagytermében  (Jesenský u. 5) Bohó Markusz és Molnár Tibor beszélget. Belépőjegyek elővételben 10 eurós áron a rimaszombati Tompa Mihály Könyvesboltban kaphatók (a helyszínen 12 €).

jdj, HE, Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »